A Szervusz Klub vezére

Az amerikai könyvpiac egyik szenzációja az a csaknem 600 oldalas életrajz, amely Richard C. Holbrooke-ról szól. Már az is különlegesség, hogy egy ilyen hosszú könyv jelenik meg egy amerikai diplomatáról, aki nem volt se külügyminiszter, se nemzetbiztonsági főtanácsadó. Carter elnök idején assistant secretary of state, azaz államtitkár vagy államtitkár-helyettes volt, a kelet-ázsiai ügyek felelőse. Clinton elnök idején először nagykövetként szolgált Berlinben, majd az európai ügyeket bízták rá. Az ENSZ-nél is volt nagykövet New Yorkban. A 90-es évek közepén létrejött boszniai béke az ő nevéhez fűződik.

Ez a brutálisan őszinte és olvasmányos könyv egyrészt egy sikeres diplomata életrajza, másrészt egy egocentrikus, nagyra törő, gyakran lehetetlen viselkedésű ember magánéletének, házasságainak, szexuális kapcsolatainak a szokásosnál részletesebb taglalása. A könyv több fejezete megjelenhetett volna egy szakfolyóiratban is, néhány azonban csak egy bulvárlapban.

Leghosszabb házassága - amely a magyar-származású Marton Katihoz fűzte - 2010-ben, váratlan halálával ért végett. Az esküvő 1995-ben, Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében, Budapesten zajlott le. Ott és aztán New Yorkban és Washingtonban ismerkedett meg Holbrooke a magyarokkal. Azt hiszem Marton elvárta tőle, hogy a szokásosnál barátságosabban viszonyuljon a magyarokhoz vagy amerikai-magyarokhoz, sőt azok feleségéhez vagy férjéhez is, így feleségemmel együtt tagjai lettünk a nem létező Szervusz Klubnak. Nyilván gyakran hallotta ezt az üdvözlést feleségétől, talán apósától, a kitűnő Marton Endre újságírótól, és kitalálta, hogy van egy Szervusz Klub, és annak persze ő a vezére. Csak ő tudta, hogy kik a „tagok”.

Egyszer volt komoly esélye arra, hogy külügyminiszter legyen. Amikor Clinton második ciklusára készült, 1996-97-ben, Holbrooke volt az egyik jelölt, Madeleine Albright a másik. Gondolkodásuk nagyon is hasonló volt, de Clinton elnök a lojálisabbnak tűnő Albrightot választotta a törtető, de a külpolitika kialakításában jártasabb Holbrooke helyett.

Jól emlékszem egy könyvbemutatóra a washingtoni magyar nagykövet rezidenciáján, Holbrooke halála előtt néhány héttel, 2010 vége felé. Marton Kati új könyvét mutatta be, de férje is eljött, ott ült az első sorban. Alig kezdte el Marton a kis beszédét, amikor megállt, és rendre utasította férjét, aki szokása szerint az egyik szomszédjával társalgott. „Richard”, szólt rá Marton ingerülten, persze angolul, „ez az én eseményem, fogd be a szád.” Be is fogta! Az „esemény” utáni fogadáson elbeszélgettünk, de szemével, mint mindig, egy nálam fontosabb embert keresett a szobában, aki alkalomadtán hasznosabb lehetne számára.

A könyv nagy érdeme, hogy bemutatja a jót és a rosszat is. Lesznek, akik csak a jót veszik észre, lesznek, akik csak a rosszat. Vannak, akik rajongtak a boszniai béke atyjáért, mások ki nem állták ezt a könyöklő – ám ugyanakkor tehetséges – diplomatát.