Tudomány;galaxis;

2019-06-27 10:29:46

Először figyeltek meg összeütközni készülő galaxishalmazokat

Az összeütközés pillanata előtt két óriási galaxishalmazt sikerült tanulmányoznia egy nemzetközi tudóscsoportnak.

A galaxishalmazok csillagrendszerek csoportosulásai, a világegyetem egyik legnagyobb, gravitációsan kötött objektumai, és a nevük arra utal, hogy galaxisok ezreit tartalmazhatják, amelyekben több milliárd csillag van. Méretükből adódóan, amely több millió fényév lehet, két galaxishalmaz összeütközésének befejeződéséhez körülbelül egymilliárd év szükséges, ami azt jelenti, hogy az első szakasz, amikor a galaxishalmazok érintik egymást, egy viszonylag rövid és ritka pillanat, hogy megfigyeljék.

"Ez a megfigyelés először adott tiszta képet arról, mi történik közvetlenül az előtt, hogy két halmaz egybeolvad, és lehetővé teszi számunkra, hogy tanulmányozzuk, miként hat az egybeolvadáskor felszabaduló energia, és miként alakítja az újonnan létrejövő nagyobb galaxishalmazt" - tette hozzá.

Számítógépes szimulációk azt mutatják, hogy a halmazok érintkezése előtti első pillanatokban 100 millió fokos gáz hatalmas hulláma szabadul fel, amit elméletben már feltételeztek, de bizonyítékot csak most találtak rá.

"Ezen halmazok röntgen- és rádiófelvételei megmutatják az első világos bizonyítékot az összeütközés ezen típusáról" - magyarázta Gu Liji, a japán Riken kutatóintézet tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

"Az összeütközés 100 millió fokos gáz egy forró zónáját hozta létre a két halmaz között, amely várhatóan kiterjed egészen a két galaxishalmaz határáig, vagy még azon túlra is" - tette hozzá.