egészségügy;bérek;kormányinfó;K-vitamin;

2019-06-27 20:05:00

Van tartalék az egészségügyiek béremelésre

Kásler Miklós tárcájánál erre nincs pénz, de a humánminiszter lobbizhat a pénzügyminiszternél azért, hogy az egészségügyiek is részesedhessenek abból a 152 milliárd forintból, amit a kormány a rendkívüli béremelések fedezetére tett félre.

Lapunk azt firtatta a csütörtöki Kormányinfón, mekkora a miniszter mozgástere azon a csütörtöki találkozón, amelyen Cser Ágnessel, az MSZ-EDDSZ elnökével egyeztettek a szakdolgozói és orvosi béremelésről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely azt mondta: a Pénzügyminisztérium fejezetében van 152 milliárd forint a különböző ágazatok bérfejlesztésére, s ebből juthat az egészségügynek is. A miniszteri és szakszervezeti egyeztetéstől pedig azt várják, hogy ott fogalmazódjanak meg az ágazatra vonatkozó igények. Béremelések biztosan lesznek jövőre, de annak mértékéről a kormány dönt majd. Gulyás Gergely hozzátette: abban érdekeltek, hogy hosszú távú bérmegállapodások szülessenek.

Arra kérdésünkre, hogy az egészségügynek pontosan mekkora összeg juthat, azt felelte: direkt nem osztották még fel, hiszen a keret több ágazaté lesz. Emlékeztettet arra is, hogy az orvosbérek még soha egyetlen egy ciklusban nem emelkedtek annyit, mint az Orbán-kormányok alatt. Mint ahogyan tisztában vannak azzal is, hogy az még mindig nem éri el az uniós átlagot.

 

Megkérdeztük azt is, hogy van-e a kormánynak feladata a csecsemők számára létfontosságú K-vitamin gyógyszertámogatását illetően. Mint írtuk, a készítmény jó ideje hiánycikk, a helyettesítő készítményekre nincs támogatás, ezért a szülők most 5600 forintért jutnak a készítményhez a patikákban a korábbi 364 forint helyett. „Ha egy csecsemők számára létfontosságú gyógyszer ára több mint a tízszeresére nő, ott van feladata a kormánynak” – mondta Gulyás Gergely, aki szerint most azt várják, hogy a szakpolitika megfogalmazza a támogatással kapcsolatos javaslatát, hogy léphessenek. 

Az Mfor.hu kérdésére kiderült az is, hogy a nyáron biztosan nem lesz adósságrendezés. (A kórházak adóssága már a nyár elejére elérte a 37 milliárdot.) Gulyás Gergely mint mondta: az emberi erőforrások miniszterének a kormány feladatul adta, hogy úgy gondolja újra a finanszírozást, hogy az ideit követően többé ne forduljon elő az eladósodás. Ezért az intézményeknek olyan kapacitásokat állapítottak meg, amelyből megfelelően tudnak majd gazdálkodni. (Ennek részleteit azonban egyelőre a kórházi vezetők sem ismerik.)