Bethlen Gábor Alap;átcsoportosítás;

2019-06-28 08:18:25

Szép csendben 90 milliárdosra hízott a Bethlen-alap költségvetése

Év közbeni átcsoportosítás – ez a bűvös jelige, ami év közben plusz 64 milliárdot jelentett a szervezetnél.

Az év közbeni átcsoportosításoknak köszönhetően 2018-ban két és félszeresére, 90,2 milliárd forintra hízott a határon túli támogatásokat osztogató Bethlen Gábor Alap büdzséje. Ebből 75 milliárdot osztottak ki egyedi elbírálással, a Miniszterelnökség „szakmai javaslatai” alapján. A pénz nagy része Erdélybe ment – értesült a hvg.hu.

A lap emlékeztet rá, hogy a BGA az eredeti tervek szerint 26,1 milliárd forintos büdzsével számolhatott volna tavaly, de a kormány szó szerint több tucat alkalommal csoportosított át pénzeket az alapba. A többszöri áthelyezés plusz 64, 1 milliárdot eredményezett a hírportál szerint; a teljes összegből 88 milliárd jutott „nemzetpolitikai célú” támogatásokra (85 milliárd kifizetése ténylegesen megtörtént, 3 milliárd 2019-re csúszott át), 1,7 milliárd (1,2 helyett) az alapkezelő működésére, 200 millió a Magyarság Háza programra, 2,2 milliárd pedig az iskolások határon túli kirándulásait szervező Határtalanul! programra, amit a BGA november 1-ével vett át az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi).

A BGA feladatai nem csak ezzel a programmal bővültek, ősszel vették át szintén az Emmitől (pontosabban a tárca háttérintézményétől) az egyházi és nemzetiségi (kivéve: roma) támogatások kezelését. 

A pluszforrás túlnyomó részét a lap szerint „egyedi elbírálás alapján” nyújtott támogatások tették ki. Ezekre a kérelmek a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságára érkeznek be, onnan a BGA már „szakmai javaslattal ellátva” kapja meg őket.

 Ilyenek alapján a legtöbb pénz, 44 milliárd Erdélybe ment, 10,6 milliárd Kárpátaljára, 6 a Felvidékre, 5,5 a Vajdaságba, 4,6 Magyarországra, de Horvátországba és a diaszpórába is milliárdon fölüli összeg jutott.

Néhány példa a támogatott beruházásokra:

• Az Erdélyi Református Egyházkerület-Ajtoni Református Egyházközség 250 milliót kapott,

• A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 1,2 milliárdot,

• A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány 420 milliót,

• A Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség 1,6 milliárdot.

A BGA „nemzeti jelentőségű” intézményeket is támogat, például a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát. „2017. évben a beruházási koncepció fő iránya a főiskola területén kialakítandó sportkomplexum, központi területek tereprendezése, sportpályák kialakítása volt. A 2018. évben a Főiskola célja a kollégiumi férőhelyek bővítése, tornaterem kialakítása” került sorra.