Az isztambuli gyorson

Akkor kezdtük az isztambuli gyorsot emlegetni, amikor Törökország legnagyobb városában az ellenzék megnyerte a választást. Találgattuk: befut-e Budapestre? A török rezsim azért nem egészen olyan, mint a miénk. Még olyanabb. Ott nemcsak a sajtó nagyját kebelezték be: le is csuktak jónéhány újságírót, szerkesztőségeket foglaltak el rendőri erővel. Nemcsak korlátozták a parlament működését, de be is börtönöztek renitens képviselőket. 
Fáj, hogy ebben így le vagyunk maradva. Miért ne tarthatna fenn Kövér László parlamenti karcert is a sokkolóval, elfogó hálóval, lőfegyverrel már ellátott őrezred mellett? Mindjárt nem ugrálna Tordai Bence annyit. „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”, már Zrínyi Miklós is megmondta. Igaz, ő épp a török áfium ellen keresett orvosságot. De biztos, hogy Orbán Viktor még előbb mondta. Ezt is.
Isztambulban is egy kerületi szociáldemokrata polgármester mögé sorakozott fel az ellenzék. És megnyerte a választást. Kétszer is, mert az első eredményt Erdoganék megsemmisítették. Vesztükre, mert a győztes előnye 13 ezerről 800 ezer szavazatra nőtt.
Vagyis az isztambuli gyors egész jó kezdősebességet vett. Most már azt is tudjuk, a magyar szakaszon ki vezeti a mozdonyt. De az előválasztás többet is hozott, mint azt, hogy megvan a masiniszta. Az ellenzék most először törte szét a NER szabályrendszerének egyik börtönrácsát. Ha Orbánék olyan választási törvényeket fundáltak ki, amelyekben az egyetlen forduló miatt lehetetlen, hogy a pártok meg is méressék magukat, és együtt is működjenek, akkor az ellenzéknek most sikerült az előválasztás formájában összehoznia a maga első fordulóját, a saját szabályai szerint. 
Az első komoly modell arra, hogy a politizálás ne szoruljon be a rezsim kalodájába, hanem kitörjön a rendszeren kívülre. Egyetlen kilátópontról, de egy másfajta világba enged bepillantást, amelyet a függőségek láncolata helyett az állampolgárok szabad döntése határoz meg. Oly régen kerestetik az igazi „rendszerellenzéki” szerep. Az előválasztás kikerüli, fölé megy a kormány által diktált eljárásmódoknak: ennyiben maga a rendszerellenzékiség, de legalább ennek világos példája. Tömeges politikai partizánmozgalom a rezsim reguláris csapataival szemben. A kánikulában a sátrak előtt kígyózó sorok egy hétre átrajzolták köztereink képét.
Persze, hogy fitymálják, egyre kényszeredettebb mosollyal. „A legalkalmatlanabb jelölt nyert a roncsderbin” - így Gulyás Gergely és Kocsis Máté, aki polgármesterként az össznépi vizeletvizsgálat javaslatával bizonyította vitathatatlan alkalmasságát. Sajnos, Orbán szemében nem eléggé, pedig a pletykák szerint ő lett volna a kiszemelt Tarlós-utód. Érthető, hogy becsípődött szegénynek az alkalmasság problémája. Mint ahogy az is világos, hogy az előválasztás résztvevőit kaszálni kell. 
Eddig az volt a szöveg Arany nyomán, hogy „egy csak egy legény van talpon a vidéken”, természetesen Orbán. (A többi is stimmel: lassan „nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben”.) Erre előkerül három ember a lesajnált ellenzéki oldalon, akikre, akármelyikre, nem csak befogott orral lehet szavazni. Kínos. Az meg pláne, hogy ország-világ értelmes politikai vitákat láthat a neten meg a tévében. Még a végén rákapnak! Egyáltalán: hogy lehet tűrni, hogy hosszú idő óta először az ellenzék tematizálja a médiát, a közbeszédet?! Ő az érdekes, rá kell reagálnia a Fidesznek is, és nem fordítva. Mi van itt, a nyúl viszi a puskát? A befőtt teszi el a nagymamát? 
A legtöbb humorérzékről mégis régi kedvencünk, a CÖF és a Békemenetek szóvivője, ifj. Lomnici Zoltán tett tanúságot. (A híresztelések szerint belőle is lehetett volna a következő ombudsman. Jó választás. Roppant kényes az állampolgárok jogaira, és függetlensége is közismert.) Ez az ember mestere a szatírának: „A bizarr elemekkel tarkított előválasztási komédia az ellenzék régóta lappangó belső válságának újabb állomása, szimpla hatalmi harc, amely morálisan lealacsonyítja az abban résztvevőket.” Fuj. Szerencsére a morális gödörből felpillanthatunk ifj. Lomnicira, akinél jobban senki nem utálja a hatalmat. Óva inti a jelölteket: „még a legkeményebb közéleti csatákban” sem szabad „vagdalkozva rátámadni politikai ellenfeleinkre”. Hát attól tényleg isten ments, életemben nem hallottam még ilyesmiről.
De az isztambuli gyors előtt még göröngyös a pálya. Ha az MSZP azt hiszi, jelöltje sikerével régi bajai is megoldódtak, ha a Párbeszéd nem használja fel ezt az esélyt, hogy politikusai népszerűségéhez felnövessze szimpatizánsainak számát is, ha a DK vagy a Momentum inkább csak a saját polgármesterjelöltjei kampányára összpontosít… Ha megkeserítik a szánkban az előválasztás jó ízét, huzakodással a fővárosi lista vagy egy-egy kerületi hely körül… Ha nem gyógyítják a bizalmi sebeket… Ha hagyják, hogy miközben a vezetők muszájból vagy őszintén paroláznak, feltüzelt kádereik egymásra vicsorogjanak a közösségi oldalakon… Akkor beteljesedhet N. Kósa Judit kesernyés mondata: „Innen szép veszteni!”
Nem hogy szép: rút bűn, csúnya csalódás volna. Vigyázzunk. Vigyázzatok.
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2019.06.29. 09:03

Szolgálati titkok

A magyarországi titkosszolgálatok működése alapos átszervezésre szorul. Ezzel valószínűleg mindenki tisztában van, aki rálát az említett szervezetek munkájára. De az olvasók többsége nem ilyen, az ő meggyőzésük végett talán érdemes felfrissíteni az érvanyagot. 
2015-ben a Keleti pályaudvar elfoglalásával tetőző menekültválság teljességgel felkészületlenül érte a magyar államigazgatást. Akár az a helyzet, hogy nem álltak rendelkezésre információk a határhoz közeledő, majd magyar területre belépő, az ország stabilitását fenyegető százezres tömegről, akár az, hogy voltak ilyen információk, de az állam megfelelő szerveit valakik mégis tétlenségre inthették, megteremtve a lakosságban a máig ható félelemérzetet, az ügy mindenképpen súlyos és megválaszolatlan kérdéseket vet föl a szolgálatok feladatellátásával és integritásával kapcsolatban. 
Továbbá: miközben Magyarországon kívül az EU összes tagállama első számú biztonsági fenyegetésként kezeli Oroszország újjáéledt birodalmi ambícióit és az orosz titkosszolgálatok európai akcióit, a mieink – annak ellenére, hogy a magyarországi orosz kémtevékenység még a szórványosan hozzáférhető adatok szerint is meglepően intenzív, és épp most települ hozzánk egy banknak álcázott orosz kémközpont – úgy tesznek, mintha a szóban forgó fenyegetés nem létezne. Amikor például egy Paks ügyével sokat foglalkozó magyar EP képviselő autóját ismeretlenek feltörték, dokumentumokat és egy laptopot tulajdonítva el onnan, majd az eset után a német autóban lévő gyári német autórádió hirtelen cirill betűkkel, oroszul kezdett kommunikálni, a hazai illetékesek nem láttak okot a közbelépésre. (El tudjuk ezt képzelni mondjuk lengyel vagy svéd relációban?)  
Ugyanezek a szolgálatok csúnyán lemaradtak KGBéláról, Kiss Szilárd moszkvai vízumboltjáról, az ukrán állampolgárság-bizniszről, meg a közmédia és a fideszes pártsajtó által fölhangosított, rendre a választási kampányokban előkerülő és azokat befolyásoló orosz forrású dezinformációkról is. Egyetlen hangot sem hallottunk tőlük arról, hogyan befolyásolja két idegen állam – az orosz és a kínai – a magyar kormány döntéshozatalát (pedig láthatóan befolyásolja, igen hatékonyan). Azt is tétlenül nézték, hogy az izraeli titkosszolgálatokhoz kötődő ágensek Magyarország területén figyelték meg magyar állampolgárok legálisan működő egyesületeinek tagjait, majd a törvénytelenül szerzett információk rendre megjelentek a civileket lejáratni próbáló kormánysajtóban. 
Nincs rá racionális, a nyilvánosság előtt is elmondható magyarázat, hogy ezek a minden bizonnyal a politikai főhatalom által oktrojált, az ország nemzetbiztonsági érdekeit sértő szolgálati cselekedetek és mulasztások hogyan maradhattak sorozatosan következmények nélkül. De bárhogyan is: a titkosszolgálatok átszervezése tényleg elodázhatatlan. Az sem kizárható, hogy az összevonásuk is indokolt. Arra viszont akár fogadni is mernénk, hogy az új székházuk felépítése nincs a reform tíz legsürgősebb lépése között – mégis ez az egyetlen, ami belátható időn belül megvalósulhat belőle.

Budapest hete

Azt állította ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász (a Magyar Nemzetben), hogy közjogi kamu volt az ellenzéki főpolgármester-jelöltek budapesti előválasztása. Mint írja, „Budapest lakossága kétmillió fő, az agglomerációs körzetekkel együtt két és félmillió ember, ehhez képest ötvenezer ember leadott voksára milyen alapon hivatkozhat komolyan bármelyik jelölt is? Ötvenezer szavazat mindössze csupán a fővárosiak két és fél százalékát jelenti.”
Ezzel szemben a tény az, hogy Budapest lakossága nem kétmillió, hanem a KSH legfrissebb adata szerint 1 millió 749 ezer. Az 50 ezer szavazat még ennek a számnak is több mint a két és fél százaléka, de a szavazóképes 18 éven felüliek száma még az 1,4 milliót sem éri el. Azt pedig talán még ifjabb Lomnici is tudja alkotmányjogászként, hogy az agglomerációból nem szavazhatnak a budapesti jelöltekre. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy nem 50 ezren, hanem majdnem 70 ezren szavaztak az előválasztáson. Ezek után csak egy dolog biztos: a kamu. 
Azt állította továbbá Lomnici (ugyanott), hogy „a szervezők a szavazati jogot egyáltalán nem tartják tiszteletben állampolgári jogként, és valójában egyáltalán nem akarnak megbecsült politikai otthont kínálni azoknak, akik eddig nem akarták támogatni az előválasztásban résztvevő pártokat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy mindenkinek politikai otthont akartak kínálni (maga a szerző jegyzi meg később, hogy akár kormánypárti szimpatizáns is szavazhatott volna viccből), és annyira tiszteletben tartották a szavazati jogot, hogy a leadott szavazatok alapján döntötték el, ki legyen Tarlós István ellenfele a főpolgármesteri választáson. Abszurdum, nem? 
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (sajtótájékoztatóján, a magyar kormánynak az EU klímavédelmi célkitűzését elutasító döntését mentegetve), hogy van ugyan értelme a széndioxid kibocsátás további csökkentésének, de ez atomenergia nélkül lehetetlen, továbbá figyelembe kell venni a globális felelősséget, és közösen kell megállapodni a többi nagy szereplővel.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem volt benne az EU állásfoglalásában, hogy zárják be az atomerőműveket, vagyis ez rossz kifogás. Az pedig, hogy Európának globálisan meg kellene állapodnia a többi nagy országgal, kétségtelen, ám ezt éppenséggel nehezíti, hogy az Európai Unió – többek között az Orbán-kormány miatt – még saját magával sem tudott megállapodni.
Azt állította Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (a német Die Zeit oktatási és tudományos magazinjában), hogy a társadalmi nemekkel foglalkozó egyetemi képzést azért tiltották meg Magyarországon, mert „ennek a témának nincs jelentősége Magyarországon. Tengeralattjáró kutatás sincs, mert nincsenek tengeralattjáróink.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a társadalmi nemeknek bizonyára van jelentősége, ha a kormány képes volt még azt a botrányos lépést is megtenni, hogy bezáratta a gender-szakokat. Egyébként tengerünk sincs, aztán mégis tanítanak tengerbiológiát. Hátha megint lesz.
Szerző
Bolgár György