Budapest hete

Azt állította ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász (a Magyar Nemzetben), hogy közjogi kamu volt az ellenzéki főpolgármester-jelöltek budapesti előválasztása. Mint írja, „Budapest lakossága kétmillió fő, az agglomerációs körzetekkel együtt két és félmillió ember, ehhez képest ötvenezer ember leadott voksára milyen alapon hivatkozhat komolyan bármelyik jelölt is? Ötvenezer szavazat mindössze csupán a fővárosiak két és fél százalékát jelenti.”
Ezzel szemben a tény az, hogy Budapest lakossága nem kétmillió, hanem a KSH legfrissebb adata szerint 1 millió 749 ezer. Az 50 ezer szavazat még ennek a számnak is több mint a két és fél százaléka, de a szavazóképes 18 éven felüliek száma még az 1,4 milliót sem éri el. Azt pedig talán még ifjabb Lomnici is tudja alkotmányjogászként, hogy az agglomerációból nem szavazhatnak a budapesti jelöltekre. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy nem 50 ezren, hanem majdnem 70 ezren szavaztak az előválasztáson. Ezek után csak egy dolog biztos: a kamu. 
Azt állította továbbá Lomnici (ugyanott), hogy „a szervezők a szavazati jogot egyáltalán nem tartják tiszteletben állampolgári jogként, és valójában egyáltalán nem akarnak megbecsült politikai otthont kínálni azoknak, akik eddig nem akarták támogatni az előválasztásban résztvevő pártokat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy mindenkinek politikai otthont akartak kínálni (maga a szerző jegyzi meg később, hogy akár kormánypárti szimpatizáns is szavazhatott volna viccből), és annyira tiszteletben tartották a szavazati jogot, hogy a leadott szavazatok alapján döntötték el, ki legyen Tarlós István ellenfele a főpolgármesteri választáson. Abszurdum, nem? 
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (sajtótájékoztatóján, a magyar kormánynak az EU klímavédelmi célkitűzését elutasító döntését mentegetve), hogy van ugyan értelme a széndioxid kibocsátás további csökkentésének, de ez atomenergia nélkül lehetetlen, továbbá figyelembe kell venni a globális felelősséget, és közösen kell megállapodni a többi nagy szereplővel.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem volt benne az EU állásfoglalásában, hogy zárják be az atomerőműveket, vagyis ez rossz kifogás. Az pedig, hogy Európának globálisan meg kellene állapodnia a többi nagy országgal, kétségtelen, ám ezt éppenséggel nehezíti, hogy az Európai Unió – többek között az Orbán-kormány miatt – még saját magával sem tudott megállapodni.
Azt állította Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (a német Die Zeit oktatási és tudományos magazinjában), hogy a társadalmi nemekkel foglalkozó egyetemi képzést azért tiltották meg Magyarországon, mert „ennek a témának nincs jelentősége Magyarországon. Tengeralattjáró kutatás sincs, mert nincsenek tengeralattjáróink.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a társadalmi nemeknek bizonyára van jelentősége, ha a kormány képes volt még azt a botrányos lépést is megtenni, hogy bezáratta a gender-szakokat. Egyébként tengerünk sincs, aztán mégis tanítanak tengerbiológiát. Hátha megint lesz.
Szerző
Bolgár György

A kereszt súlya

Rég nem számít újdonságnak, hogy a „keresztény" szó csupán feszületes aranyláncként díszíti a NER vastag vállalkozónyakát. A kormánypárti képviselők csütörtöki lépéséből kiindulva azonban Orbánék a szó eredeti jelentését is elfelejthették – vagy legalábbis szeretnék elfelejteni.  
Három fideszes és egy kereszténydemokrata politikus nemmel szavazott az Európa Tanács javaslatára, hogy az eddiginél részletesebben vizsgálják ki a munkája miatt felrobbantott máltai újságírónő, Daphne Caruana Galizia 2017-es gyilkossági ügyét. Egy ártatlan ember kivégzéséről van szó, de a Magyarországot képviselő politikusok keresztbe tettek az igazság megismerésének. Képviselőink nagy egyetértésben szavaztak nemmel az azeriekkel – miközben a riporter kivégzése előtt éppen a máltai politikai elit azeri alvilági kapcsolataival foglalkozott.
A voksolók közül később Nacsa Lőrinc szólalt meg, és okos lány módjára megmagyarázta: a bűnügyet ki kell vizsgálni, de az ET kezdeményezése támadás volt a máltai jogállamiság ellen. Nacsának ezt pont egy olyan ügyben sikerült kimondania, amiben a jogállam védelmében küzdő újságírót gyilkoltak meg. Aki arról írt, hogy a máltai miniszterelnök felesége vastagon benne van egy azeri útlevélmutyiban; az érdeklődést autóbombával viszonozta az ismeretlen végső megbízó. 
Az azerbajdzsáni diktatúrával remek kapcsolatokat építő Orbán-kormány ugyan ódzkodik az ilyen megoldásoktól – jobb, ha „csak úgy" dől be egy ellenzéki lap, s ha a hatóságilag vegzált vállalkozó magától adja át érdekeltségeit –, a saját képükre pofozott jogállamiságot azonban ők is nagyra értékelik. Akciójuk az Európa Tanácsban ugyan eredménytelen maradt, de a jutalom vélhetően nem marad el. Értékesebb is lesz majd, mint a NER nyakát egyre jobban lehúzó lánc, ami a jelek szerint hamarosan a zaciban köt ki.
Szerző
Koncz Tamás

Halotti beszéd

A helyi oktatási intézmények egy település életének szerves, elválaszthatatlan részei. Nemcsak azért, mert a gyerekek odajárnak, hanem sok helyen az értelmiségi lét utolsó bástyái. Minden nap látják a szülők, a helyi lakosok, hogy az iskola vezetője mit tesz a gyermekekért, hogyan keresi a lehetőségeket arra, hogy a gyermekeknek jobb életük legyen, mint a szüleiknek volt. Azoknak az érdekeiben kell cselekednie, akiknek az adóforintjaiból tartják fent az iskolát. (Nem az állam adja a pénzt, hanem az adófizető állampolgárok.)  
Sose felejtem el, amikor egy brit település önkormányzati ülésén szem- és fültanúja voltam annak a vitának, amelyben az önkormányzati képviselő sokallta a gyerekek táborozására fordított pénzt. Ekkor a szülői tanács képviselője felállt, és a következőt mondta: „Tisztelt Képviselő Úr, ugye nem akarja látni a holnaputáni Falkirk Herald-ban azt a fizetett hirdetést, hogy Johnson képviselő nem támogatja gyermekeink jövőjét?” Johnson képviselő volt az első, aki megnyomta az igen gombot az iskola költségvetésének elfogadásakor.
A 2019. június 11-én benyújtott, közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló, 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezésére irányuló előterjesztésben a jogalkotó meg kívánja szüntetni az intézményvezetők kinevezési eljárásában a nevelőtestületek, szülők, önkormányzatok véleményezési jogát. Ezzel véglegesen eltemethetjük a helyi iskolák demokráciáját. Ezután a fenntartónak nem kell azzal bajlódnia, hogy az adófizetők (szülők) mit gondolnak az iskola vezetőjéről, akik nemtetszésüket is kifejezhették helyi ügyekben. 
A jelenlegi hatalom gyakorlói lenézik, kiskorúnak tekintik a helyi társadalmat. Inkompetens személyeknek tartja a politika azokat az embereket, akik a gyermekeik fejlődését, életét meghatározó közösség vezetőjének kiválasztásába szeretnének beleszólni. Ezután nem tehetik, de még véleményt sem mondhatnak róluk.
A változtatási javaslat olyan jogot kíván megsemmisíteni, amely alapjában határozta meg az intézmények szakmai munkáját. Életbelépésével az iskolák belső élete, szakmai munkája személyeskedésektől és konfliktusoktól lesz terhelt. A szakmai vélemények nem számítanak, csak a politika lesz a meghatározó. Úgy látszik, a jelenlegi hatalomnak nem szakemberekre van szüksége, hanem lojális, hatalmat kiszolgáló vezetőkre. Időutazás a ’70 évekbe, arccal az államszocializmus irányába.
Az önkormányzatoknak azon kívül, hogy a telekkönyvükben szerepel az iskola épülete, más kapcsolatuk már nem lesz az oktatási intézményeikkel. Az óvodák a „szabadság kis szigeteinek” tekinthetők, de kérdés, hogy még meddig. Kiszakítják az iskolákat a helyi társadalom szerves részéből, még a polgárok véleményre sem kíváncsiak. 
Innen már csak egy ugrás lesz a zökkenőmentes iskolabezárás, a településlejtőn való elindulás. Nem kell ide vita, majd a politika megmondja, hogy ki a jó szakember. Ezzel befejeződik a vidéki társadalom szellemi életének lefejezése. Lehet itt „falusi CSOK”-t csinálni, de nem lesz kinek, mert nem lesz meghatározó értelmiségije a falunak. Az iskolák „halotti poraiból” a demokráciát nehéz lesz újra feltámasztani.
Szerző
Totyik Tamás