„Egy romlás a másikra jő” – A Weiss család Závada Pál regényében

Závada Pál új regénye, a Hajó a ködben középpontjában Weiss Manfréd családtagjai, örökösei állnak. Morális kérdések a német megszállás után.

Szabad-e üzletet kötni a gonosszal? A válasz erre aligha lehet kérdéses. De alakítsuk át a kérdést így: szabad-e üzletet kötni a gonosszal akkor, ha ezen a magunk és a családtagjaink élete múlik? Ez azért már jóval bonyolultabb erkölcsi dilemmákat vet föl. Fűzzük azonban még tovább: szabad-e üzletelni – életünket mentendő – a gonosszal, miközben jól tudjuk, hogy sorstársaink millióinak erre halvány esélyük sincs, rájuk a pusztulás vár. Ezek azok a kérdések, melyekre Závada új regényében a hősöknek valamiképpen felelniük kell. Kinek-kinek a maga módján.

A Hajó a ködben cselekményének középpontjában ugyanis Weiss Manfréd családtagjai, örökösei állnak, akik 1944-ben, már a német megszállás után – közvetítő révén – voltaképp magával Himmlerrel tárgyalnak roppant vagyonuk átengedéséről. Cserébe a nácik szavatolják biztonságos távozásukat Portugáliába, illetve Svájcba, s kapnak még egy precízen kialkudott pénzösszeget is.

Egy nagyon ismert, élő leszármazottakban bővelkedő família szerepeltetése természetesen megannyi kényes ábrázolásbeli problémát rejt. Ezért kézenfekvő az író számára, hogy a legnagyobb szellemi, erkölcsi és érzelmi terheket fiktív alakokra bízza. Például Weiss Manfréd két, a valóságban nem létező leányára: Juditra és Helenre.

Weiss Judit a mű erkölcsi univerzumában tölt be lényegi szerepet. Ő képviseli a névtelen áldozatokkal való szolidaritást, a szenvedőknek folyvást önzetlen segítséget nyújtó elemi humánumot. Judit a cselekvő jóság megtestesítője, apácákét idéző életformája csak kiemeli eredendő tisztaságát. Nem véletlen tehát, hogy a nácikkal kötött szerződést aláírja ugyan, mivel nem szeretné megakadályozni családtagjai menekülését, ám nem tart velük, s végül – nem látván további esélyt a segítésre – öngyilkosságot követ el.

Testvére, Weiss Helen szintén kitalált személy, aki viszont leginkább az átlagosság képviselője, akire a műben a megcsalt, majd el is hagyott feleség evidensen kényes szerepköre hárul. Férje, Kohner Artúr szintén az író teremtménye, ő figyelmeztet a legkövetkezetesebben arra: az SS-szel készülő megállapodás erkölcsileg és jogilag evidensen a tömeggyilkosokkal való minősített kollaborációnak számít. Kohner báró sem fogadja el végül a felajánlott menekülési lehetőséget. Morális és érzelmi okokból az itthon maradás mellett dönt, s miután minden út lezárul előtte, az önkéntes halál különös formáját választja: egy víziót követve beúszik a Dunába, s eltűnik a szemünk elől.

Závada tehát a téma alapvető morális kérdéseit a mű saját világán belül exponálja, így kerülve el a fenyegető csapdákat. Nem szépíti a család döntéseit, de nem is démonizálja őket. S mivel a legsúlyosabb pró és kontra érveket maguk a szereplők folyamatosan szembesítik, az erények és a gyarlóságok karakteres mintái is a család körében maradnak.

Más kérdés, hogy a műben megjelenő Weiss-család rokonszenves-e. Roppant kivételezett helyzetük, bensőséges lojalitásuk a Horthy-rendszer hatalmasságaihoz, a lelkiismeret praktikus elfojtása aligha kelthet bennünk szimpátiát. De amikor a tartósaknak hitt előjogaik pillanatok alatt megsemmisülnek, amikor – zsidó sorstársaikhoz hasonlóan – mindannyian halálos veszedelembe kerülnek, amikor tehát az emancipáció reménye illúzióvá válik, akkor az olvasó nem tagadhatja meg együttérzését.

A kiáltó egyenlőtlenség persze, ennek ellenére, feloldhatatlan marad. Weiss Judit feljegyzéseiben dokumentálja, hogy a Magyarországról kegyetlenül elüldözött zsidókat a keretlegények később milyen bestiális módon gyilkolják halomra. S ezzel a rémképpel nem akármilyen kontrasztot képez a regény végén felvillantott jelenet, melyben a portugáliai Estorilban Chorin Ferenc, a család pénzügyi zsenije, továbbra is hűségesen támogatja a szintén oda menekült Horthy-családot.

A regény címe több értelmű metafora. Jelentésének egyik rétege Ady: Tovább a hajóval című, a szereplők által emlegetett, versét idézi: „Átkát ma még az égre szórja Jób, / De szomszédi s gyermeki körülte / Már fűttetik a vidámság hajót”. A szörnyűségeket feledni akarjuk. Így hajlamossá válunk megismételni őket.

Závada Pál: Hajó a ködben

Magvető, 2019

420 oldal