Dilemma és lecke

Komoly zavarban lehetnek mostanában a jelenlegi hatalom hívei. Aligha kaphattak ugyanis eligazítást arról a kérdésről, hogy akkor most érdemes-e egyáltalán figyelniük az ellenzékre a nemrég lezajlott előválasztás kapcsán, vagy sem. Így pedig azt sem tudhatják, hogy kell-e aggódniuk, netán összezárni a sorokat, vagy úgy kezeljék az egészet, ahogyan a megmondó emberektől naponta többször is hallhatták.  
Roncsderbi. Sületlenségek parádéja. Felelőtlen ígérgetések. Tarlós legyőzhetetlen. Csak néhány jellemző mondat az eseményt kísérő kommentárokból. Amelyekből arról is értesülhetett mindenki, hogy a részvétel nagyon alacsony volt, hiszen végül is Karácsony Gergely a budapesti választópolgárok 2,4 százalékának szavazatával győzött. Személyében egyébként – mint megtudhattuk – a legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje. Ezt a „tényt” még a Kormányinfón is szükségesnek tartotta leszögezni Gulyás Gergely. 
Mindez enyhén szólva is ellentmondásos. Miért kell egy nyilvánvalóan jelentéktelen és eredményét tekintve semmit sem számító eseménnyel annyit foglalkozni? Miért kell folyamatosan elemezni és értékelni valamit, ami úgysem ér fel a hatalom magasságos szintjéig? Miért tartották szükségesnek, hogy minden érintett szereplőt a lehető legjobban befeketítsenek, ha amúgy sincs semmi esélyük a győzelemre, vagyis arra, hogy Budapesten megszüntessék a Fidesz-uralmat? 
Két lehetséges magyarázat is kínálkozik e dilemma feloldására. Az egyiket röviden úgy jellemezhetnénk, hogy jobb félni, mint megijedni. A hatalom propagandistái valóban hisznek abban, hogy a jelenlegi helyzet megváltoztathatatlan. Ezek szerint a főpolgármester gond nélkül nyer ősszel, az ellenzéki próbálkozások – a lehetséges összefogás – ellenére is. Ám ők is tisztában vannak vele, a politika kiszámíthatatlan, beüthet a mennykő, arra is fel kell készülni. Jobb, ha az ellenfeleket most teszik lehetetlenné, egy kis karaktergyilkosság mindig beválik, nehogy aztán később bajt okozzanak.  
Még az is lehet azonban, hogy – minden látszat ellenére – komolyan számításba vették Tarlós vereségét. Ez pedig mindenképpen gondot jelentene, ráadásul az sem lenne mindegy, hogy hány kerületben győzne még az ellenzék. Nyilvánvaló, hogy a vezér már kiadta a parancsot, ilyesmi semmiképpen sem történhet meg. És most kell megakadályozni a fordulatot, s ha lehet, leszalámizni az ellenzéket. Kerül, amibe kerül.  
Ezért tapasztalhatják a gyanútlan – és talán nem eléggé képzett – hívek, hogy folyton olyasmiket magyaráznak nekik, ami látszólag nem is fontos. A kormánypárti média megteszi, amire képes. A felkent megmondó emberek – politikusok és a különböző intézetek „szakértői” –mind csatasorba álltak. Pedig már lezárult az – egyébként tőlük tudjuk, mennyit érő – előválasztás, de a résztvevők ellehetetlenítése mégsem csillapodik. És ez így megy majd egészen az önkormányzati választás napjáig, hogy a híveket – az ellentmondások ellenére - meggyőzzék a teendőkről.  
A kérdés – és az ellenzék leckéje -: maradnak-e elegen.
Frissítve: 2019.07.01. 09:59

Élő fékek

Most még csak alig-alig szólalt meg az Orbán Viktor vezényelte zenekar – KESMA -, feltehetően a karmester hibájából. Nem vette komolyan az előadást, a vetélytársak produkcióját, ezért aztán csak későn eszmélt, hogy itt azért történik valami. Hogy a budapestiek igenis megmozdultak, a szereplők érdekesek, a verseny izgalmas, és igen, a tét Tarlós István leváltása. Amikor már rádöbbent, hogy tenni kellene valamit, már nem volt elegendő idő az ellentámadást elindítani; a zenekara is felkészületlen volt, ezért aztán csak a rutin működött. A régi panelek, a karaktergyilkosság ósdi elemei, no meg egy nyílt levél Tarlóstól. 
A regnáló főpolgármester rosszul viseli a kritikákat, többnyire rossz válaszokat is ad rá, de nem egy levélíró típus. Muszáj volt neki - vagy másnak - megírni, vélem, nehogy már szó nélkül maradjon mindaz, amitől napok óta hangos a sajtó (nem a KESMA). Az írás ugyan hozta a tarlósi – hogy fogalmazzak finoman – nem túl szofisztikált fordulatokat, de a kormányoldal és vele ő már lejtmenetben volt. A budapestiek körében témává vált az előválasztás, és persze az is, hogy októberben új ember kerülhet a város élére. Karácsony? Kálmán Olga? Vagy Kerpel-Fronius? Mindegy is – bármelyikük jobb a Fidesz emberénél. Ezt zengte az utca. 
El tudom képzelni Orbán dühét. És ez akkor is így van, ha az előválasztás egyáltalán nem az ő ügye. De Orbán nem így gondolkodik, ő mindenütt győzni akar, és itt eleve kihirdette magát győztesnek. Azzal, hogy lebecsülte, nem is annyira az ellenzéket, mint inkább a budapestieket. Azokat a választókat, akiket szeret megbüntetni, és akikről azt hiszi, úgyis képtelenek egy irányba húzni. Vagy elérni azt, hogy az ellenzéki pártok egy irányba húzzanak (kiváltképp, ha ő beépül soraikba). 
És azt is el tudom képzelni, hogy a Vezér már most összerántotta mindazokat, akik az őszi választásokért felelnek, meg a zenekarának vezetőit (KESMA, plusz állami tévék, rádiók). Belesuhintott pálcájával a levegőbe, és innen kezdve mindent el fog követni annak érdekében, hogy a kampány olyan fordulatot vegyen, amilyet ő elképzel. A KESMA és csatolt részei Karácsony Gergely nyomába erednek; nem lesz olyan mondata, mozdulata, amelyet ne érne támadás, minden eddigi zuglói intézkedését csalással fogják gyanúsítani. Hadba szállnak mindazok, akik a Fidesz számára elérhetők – és tudjuk, hogy ki mindenki érhető el számukra -, szórólapok, provokációk, jövőbe vetett vádak fogják ellepni Budapestet. 
Szörnyű, mocskos kampány lesz, annyi pénzzel, amennyire csak szükség lehet az ilyen akciókhoz. Orbán nem akarja Budapestet elveszíteni, és nem csak azért, mert az esetleg a 2022-es bukás előszele lehet. Azért sem, mert ha elbukik a fővárosban, hiába uralja kétharmaddal a parlamentet, hiába van továbbra is kezében a kassza kulcsa, a budapestieket már nem tudja manipulálni. Minek következtében a vidéket, a nagyvárosokat sem. Élő fékek és ellensúlyok jelennek meg vele szemben. 
Csak ezt a kampányt kell okosan túlélni.
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2019.06.29. 09:05

Szembesítés

Emmanuel Macron elnök biztosan nem gondolja meg magát, és nem hajlandó támogatni a néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber kinevezését az Európai Bizottság élére. Ám a francia sajtóban nem arat osztatlan sikert Macron konoksága, a Le Point szerint bár Európa megújítójaként lépett fel, valójában az Európai Parlamentet gyengíti. Az Elysée-palota szerint azonban a Spitzenkandidatok rendszere attól még nem demokratikus, hogy erről két párt – az Európai Néppárt és a szociáldemokraták – egykor megállapodott. Valójában csak az egyik kérdés az, hogy a pártcsaládok listavezetőjét válasszák-e meg bizottsági elnöknek. A francia elnök a transznacionális listák bevezetését akarja, vagyis azt, hogy az európai parlamenti választás előtt az egyes országokban nemzetek feletti listákkal kampányolhassanak a pártcsaládok. Bár sokáig úgy látszott, az Európai Parlament is támogatja a felvetést, tavaly év elején leszavazta azt. Alapvetően Angela Merkel német kancellár sincs a javaslat ellen, de egy tavaly júniusi cikkében rámutatott: ez még inkább a jövő zenéje, egyelőre a Spitzenkandidat-rendszer van érvényben. Elképzelhető azonban, hogy ennek a bevezetésére nem is kell olyan sokat várni. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke múlt héten Párizsban azt közölte, a transznacionális listák bevezetése egy „logikus fejlődési folyamat” újabb szakasza lenne. Ha a Macron által megálmodott szisztéma valósággá válna, az rémálommal érne fel a magyar kormány számára. Ez esetben ugyanis a Fidesz nem építhetne egy Brüsszelt ostorozó, saját magát dicsőítő kampányra, hanem kénytelen lenne tudatosítani az emberekben: egy európai pártcsalád része. Nem lehetne üzeneteket küldözgetni Brüsszelnek, feleslegessé válna a nemzeti konzultáció egy része. Hogy a transznacionális listák esetleges bevezetésével közelebb hozzák-e a választókhoz Európát, egyelőre nem tudhatjuk. Az azonban biztos: itthon legalábbis fontos szerepe lenne abban, hogy az emberek rádöbbenjenek arra, éveken át hazug propaganda áldozatai voltak.