Bohócorr

Kezdettől látszott, hogy egy bohóc, de mostanra a saját karikatúrájává vált. Donald Trump oszakai ámokfutásán már nevetni sem lehet.

Mindenfelé szánakozó fejcsóválással fogadják, hogy az Egyesült Államok elnöke tréfával üti el a választásaikba való orosz beavatkozást firtató kérdést, és egy kölyökkutya rajongásával néz Vlagyimir Putyinra. Ugyanakkor visszavonja a Huawei elleni fenyegetéseit, amelyekkel pedig hónapok óta tele a sajtó, és amelyek miatt a fél világ idegesen vizsgálgatta, hogyan lehetne a globalizációt ügyesen kihasználó kínai óriáscéget kihagyni a technológiai fejlesztésekből. Persze újrakezdődnek a Kínával nagy dérrel-dúrral félbeszakított tarifatárgyalások is. Ne hagyjuk ki, hogy az utazás előtt Trump szinte hadat üzent Japánnak - hogy egyetlen nappal később megérkezzünk a mosoly országába. A Kim Dzsong Unnal való találkozóról idézzük magát az amerikai államfőt: "fontos lesz - vagy nem, nem tudom". A földkerekség legdiktátorabb diktátoráról nem sokkal később kijelentette, hogy kölcsönösen tisztelik, sőt talán kedvelik is egymást. Angela Merkelre Trump kígyót-békát kiabált, aztán hirtelen büszkének vallotta magát, hogy a barátja lehet. Nem kapcsolódik közvetlenül a G-20-ak csúcsértekezletéhez, de a múlt héten késznek mutatkozott a személyes találkozóra Ali Hamenei iráni vezetővel - miközben nem sokkal korábban előbb támadásba küldte ellene, majd felszállás előtt tíz perccel visszaparancsolta a légierőt.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy Trump szeszélyes és határozatlan. Egész életében végig hazardírozott, blöffölt és hazudott. Sokszor rajtavesztett, de még többször bejött neki - párszor csődbe is ment, de mindig talpra tudott állni. Akkor is milliárdosként viselkedett, amikor a hátsó fele kis híján kilógott a nadrágjából, és lám, a hitelezők elhitték neki, hogy van pénze. Azt a következtetést vonta le belőle, hogy csak a látszatra kell adni, semmi más nem érdekes. Kis bökkenő, hogy most nem a saját reputációjával játszik. Egész Amerikára ragaszt gigantikus bohócorrot.