fenyegetés;tanú;

2019-07-01 10:13:28

A bíróság folyosóján fenyegette anya és fia a férfi ellen beidézett tanúkat

Azzal próbálták befolyásolni őket, hogy megölik az egész családjukat, felgyújtják az autójukat és a házukat. A tanúk egyikét nemi erőszakkal is fenyegették.

Tatabányai Járási Ügyészség két rendbeli kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot egy nővel, és annak fiával szemben, mert a férfival szembeni bírósági eljárást a tanúk megfenyegetése útján akarták befolyásolni.

A férfi ellen vagyon elleni bűncselekmény miatt folyamatban volt büntetőeljárásban a bíróság 2018. szeptember 5. napjára tanúként idézett két személyt, akik megjelentek a Tatabányai Járásbíróság épületében, ahol a földszinti folyosón lévő székeken helyet foglaltak. A tanúk várakozása alatt a bíróság folyosóján megjelent a férfi az édesanyjával, majd odamentek a tanúkhoz, akiket arra próbáltak kényszeríteni, hogy a tárgyaláson ne tegyenek terhelő vallomást a férfira, 

A vádlottak ezt követően bementek a tárgyalóterembe, ahol a nő hallgatóságként foglalt helyet. Rövid idővel később a bíróság szünetet rendelt el, mire 

A tanúk kihallgatására a 2018. szeptember 5. napján tartott tárgyaláson végül nem került sor, mert az elkövető beismerő vallomást tett, és az eljárás aznap jogerősen befejeződött, a férfit lopás vétsége, csalás vétsége és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt a bíróság 90 nap elzárásra ítélte.

Az ügyészség arra tett indítványt, hogy amennyiben a vádlottak előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerik, a bíróság a férfit 1 év 6 hó végrehajtandó börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, az édesanyját 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.