Hongkong;

Megtámadták a kormányzati épületet a hongkongi tüntetők

Összecsaptak a rendőrök és a demonstrálók – ez utóbbiak több ezren is lehetnek a helyszíni tudósítók szerint.

Kormányellenes tüntetők - akik már hetek óta az utcákon vannak - megtámadták a Törvényhozási Tanács épületét Hongkongban. A feldühödött demonstrálók órákon át próbálták betörni fémrudakkal és fém gurulós az üvegajtókat – írja a Guardian. A rendőrök paprikaspray-vel próbálták meghátrálásra kényszeríteni a több ezres tömeget.

A tüntetők fontos utakat is elfoglaltak éppen azon a napon, amikor annak az évfordulóját ünnepli az ország, hogy 1997. július 1-én a brit gyarmati fennhatóság alól visszakerültek Kínához. Ilyenkor hagyományosan zászlós felvonulásokat tartanak. A hivatalos ünnepséget így végül nem szabadtéren tartották meg – az esőre hivatkozva.

 

Az MTI beszámolója alapján Carrie Lam hongkongi kormányzó ünnepi beszéde közben Helena Wong Pik-wan demokrata párti képviselő többször bekiabálta:

Carrie Lam mondjon le, és vonják vissza a gonosz törvényt!

A képviselőt végül a biztonsági őrök kivezették. Lam zavartalanul folytatta a beszédét, melyben ígéretet tett, hogy átformálja kormányzási stílusát, és javítani fog a többi törvényhozóval, illetve az élet egyéb területein tevékenykedő emberekkel folytatott kommunikációján.