Fiatal férfi késelt meg két embert Budapesten

Publikálás dátuma
2019.07.01. 21:35
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A 19 éves gyanúsítottat kilenc percen belül lekapcsolták a rendőrök.
Késeléshez riasztották hétfő este a rendőröket a XIII. kerületben: a Szent László utcában két embert is megszúrt egy fiatal gyanúsított. A kiérkező járőrök a bejelentéstől számított kilenc perc alatt, a helyszíntől nem messze elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves budapesti férfit, akinél megtalálták az elkövetéshez használt kést is. A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
A rendőrök a férfit – elfogása után – előállították, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van, írja police.hu.
Szerző

Kiraboltak egy bankot Bugyin

Publikálás dátuma
2019.07.01. 18:08
Bűnügyi helyszínelől dolgoznak a Bugyin egy bankfiók előtt, amit 2019. július 1-jén kirabolt egy ismeretlen fegyveres támadó
Fotó: Mihádák Zoltán / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Kiraboltak egy bankfiókot hétfő délután Bugyin - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
András Tamás elmondta: délután 4 óra előtt nem sokkal ment be a pénzintézetbe egy ismeretlen, kezében fegyverrel vagy annak utánzatával az alkalmazottat készpénz átadására kényszerítette, majd a pénzzel elmenekült a helyszínről.      
Az eset során lövés nem dördült, és nem sérült meg senki. A Pest megyei rendőrök megkezdték a szükséges intézkedéseket, az elkövető azonosítását, felkutatását - közölte a szóvivő.
Szerző
Témák
bankrablás Bugyi
Frissítve: 2019.07.01. 21:44

Kokainra füvet szívott, így csempészett heroint

Publikálás dátuma
2019.07.01. 14:37

Fotó: Fear and Loathing LLC / Rhino Fi / AFP/Collection Christophel
A szerb férfi kissé túlpörögve próbált átjutni a röszkei ellenőrzésen - nem ez volt élete legjobb ötlete.
Bódult állapotban elkövetett járművezetés és különösen nagy értékre elkövetett kábítószer-birtoklás – két vádpont miatt is felelnie kell egy szerb férfinak, akit még tavaly márciusban buktattak le a röszkei rendőrök. A vádlott frissen vásárolt autójában próbált drogot csempészni Magyarországra, de már az útlevél-ellenőrzésnél gyanús lett a nyomozóknak. Kábítószer-kereső kutyát is hoztak, így derült ki, hogy az autó műszerfalából kiszerelték a kesztyűtartót és a jobb légzsákot, az így kialakított üregben pedig egy kiló, magas tisztaságú heroint rejtettek el. 
A droghoz egy trükkös nyíláson keresztül lehetett hozzáférni, a kormányról bekapcsolható zárszerkezet feltárta a kesztyűtartó házrészét – a drogkereső kutya szimata ellen viszont a rejtekhely sem nyújtott védelmet. A sofőrön drogtesztet is végeztek, mely során kiderült, hogy kokaint és mariuhánát is fogyasztott, mielőtt autóba ült volna. A tavalyi ügyben a napokban emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség, a letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
Szerző