Budapest;leszámolás;

2019-07-02 13:56:17

P. Tamás újabb leszámolás miatt gyanúsított

A nyomozók szerint P. volt a '96-os, L. Csaba elleni gyilkossági kísérlet felbujtója is.

Hétfőn megküldte a Fővárosi Főügyészségnek az L. Csaba sérelmére elkövetett 1996-os emberölési kísérlet felbujtójára vonatkozó nyomozás anyagát a rendőrség. Közleményükben azt írják:

A férfit 1996. november 13-án az ügető területén érte több lövés, amelynek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság 2018-ban T. Györgyöt és testvéreit, T. Józsefet és T. Jánost, valamint B. Lászlót jogerős szabadságvesztésre ítélte az ügyben. A bűncselekmény hátterét és a felbujtó személyét azonban csak a mostani nyomozásban sikerült felderíteni és bizonyítani.

A hajtó ellen elkövetett merénylet annak az 1996-os év végén kezdődő fővárosi alvilági leszámolássorozatnak volt az egyik állomása, amely ügyei közül az elmúlt időszakban több eljárást folytatott és adott át az ügyészségnek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Múlt héten azt sikerült feltárnia a nyomozóknak, hogy a P. Tamás által megszervezett Fenyő-gyilkosság megbízója Gy. Tamás volt. Jelenleg a T. Pál sérelmére 1996. november 21-én elkövetett emberölési kísérlet felderítése van folyamatban a nyomozó hatóságnál.