Dübörög a gazdaság – most még

Publikálás dátuma
2019.07.02. 17:34

Fotó: Omar Marques / AFP
Több mutatóra vonatkozó előrejelzését is felfelé módosította márciushoz képest kedden kiadott konjunktúra jelentésében a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.
A tavalyi 4,9 százalékos bővülés után márciusban még 4 százalékos GDP-növekedést vártak az idei évre a kutatók, ezt most 4,5 százalékra emelték, 2020-ra viszont maradt változatlanul a 3,2 százalék. Az idei inflációs előrejelzést 3 százalékról 3,5 százalékra, a jövő évi várakozásokat pedig 3,5 százalékról 3,7 százalékra emelte a Kopint-Tárki – ismertette Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója. A kedden ismertetett prognózis szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya a tavalyi 2,2 százalékról idén nem 2,4 százalékosra emelkedik, ahogy márciusban még feltételezték, hanem 1,7 százalékosra csökken. Jövőre hasonló mértékű kiigazítást közölt az intézet: a 2,6 százalékosra növekvő deficit helyett 1,5 százalékosra csökken majd a hiány. A GDP-arányos államadósságra vonatkozó márciusi prognózisukat fenntartják a kutatók, és erre az évre változatlanul 68 százalékos, míg jövőre 67 százalékos teljesülést várnak. A bruttó keresetek növekedésére vonatkozó 8,5 százalékos prognózist 9,7 százalékra változtatták, a jövő évre vonatkozó 8 százalékos keresetnövekedési ütemet pedig 8,5 százalékra módosították. Az inflációs várakozás módosulása miatt ugyanakkor a reálkeresetek 5,3 százalék helyett 6 százalékkal, jövőre 4,7 helyett csak 4,6 százalékkal emelkednek. A kutatóintézet szerint a korábban várt 3,6 százalék helyett az idén 3,5 százalékra csökken a munkanélküliség, ami jövőre akár 3,3 százalékra is zsugorodhat. A foglalkoztatási rátára vonatkozó előrejelzésüket ugyanakkor változatlanul 60,7 illetve 61,1 százalékon hagyták az idei és a jövő évre. A jelentés szerint a foglalkoztatottak számának bővülése az év elején újabb lendületet vett, ám ez csak átmenetinek bizonyult: az első negyedévben a 1,4 százalékkal, március-júniusban viszont csak 1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. A javulásban egyébként is annak volt szerepe, hogy a külföldi telephelyen dolgozók számának emelkedése meglódult az év elején. Eközben a betöltetlen állások összes álláson belüli aránya az első negyedévben immár másodízben csökkent, a versenyszférában pedig a betöltetlen állások száma alacsonyabb volt, mint egy éve. A munkaerőhiány – legalábbis a feldolgozóiparban és néhány más területen – kissé mérséklődni látszik tehát. Ez a kutatók szerint azt sejteti, hogy történt bizonyos előrelépés a munkakiváltó beruházások terén.  
Szerző

Lázár „meggyőzhetetlen és elszánt” – Kivezetné a hagyományos dohánytermékeket

Publikálás dátuma
2019.07.02. 15:40

Fotó: Népszava
Javaslatában a gépjárműben való dohányzás tiltása és a társasházak közös területein való dohányzás kérdése is felmerült.
Kedden a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosítására tett javaslatot Lázár János. Azt mondta, az előterjesztés az általános vita után ősszel, európai uniós notifikáció után kerülhet vissza az Országgyűlés elé. Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy Lázár javaslatában egyebek mellett szerepelt:
  • a „kiegészítő termékek”, valamint az e-cigaretták is csak dohányboltban lesznek árusíthatók,
  • szigorodnak a bírságok, alkalmazásuk több esetben lesz kötelező,
  • emeli a javaslat az egy trafikra jutó népességküszöböt,
  • betiltanák azt a gyakorlatot, hogy dohánymárkákat egyéb, nem dohánytartalmú termékeinek kihelyezésével reklámozzanak,
  • jövedéki termék lenne az e-cigaretták töltőfolyadéka is,
  • és a trafikok egyúttal jogosultak lennének egyetlen új termék forgalmazására, ami a papírzsebkendő.
A javasolt módosításokról itt írtunk bővebben.
Az e-cigaretták is csak dohányboltban lesznek árusíthatók
Fotó: AFP

„Meggyőzhetetlen és elszánt vagyok”

A javaslat legfontosabb üzenetének kedden Lázár azt nevezte, hogy Magyarország belátható időn belül, Európai Unióban elsőként füstmentes országgá váljon. Az MTI összefoglalója szerint kiemelte, hogy az előterjesztés számos kérdésben szigorítást vezetne be, így a korábbinál több esetben lesz kötelező jogsértés esetén bírság alkalmazása. Továbbá – folytatta – amennyiben a vámhatóság vizsgálata alapján egy trafikban háromszor egymást követően kiskorút szolgálnak ki, akkor elveszik a koncessziós jogot. Lázár János folyamatosan, felmenő rendszerben, a mai koncessziós jogokat nem érintve csökkentené a koncessziós kiírásokat, így a mai 3 ezer helyett, 4 ezer lakosonként lenne kötelező trakfikkoncessziót kiírni. Lázár azt mondta:
Meggyőzhetetlen és elszánt vagyok abban, hogy ki kell vezetni a következő húsz évben a hagyományos dohánytermékeket és ennek egyik módja a hozzáférés korlátozása.

Kitért arra is: az e-cigaretták és az új típusú dohánytermékkel kapcsolatos kiegészítőket és reklámtevékenységet korlátozni és tiltani kell, és be kell vinni ezeket a termékeket az állami, adóhatósági kontroll alatt tartott trafikokba. Hozzátette: a nikotinmentességet ígérő e-cigarettával kapcsolatos minden segéd- és kiegészítő eszköznek a kereskedelmét is kontroll alá vonnák, és ilyen termékekkel nem lehetne 18 év alattiakat kiszolgálni. Hozzátette, hogy a hagyományos cigaretta kifutóban van a következő 20 évben, és az e-cigaretta, illetve mások, új típusú termékek váltják majd fel, a multik pedig azzal kampányolnak, hogy ez nem okoz tüdőrákot. Lázár János óvott mindenkit attól, hogy ezt a „multinacionális dumát benyalja”. Azt mondta, a javaslat módosítaná a közvetett reklámokra vonatkozó szabályokat annak érdekében, hogy az egyes dohánycégek a „kiskapukat ne tudják kijátszani”, a trafikosok érdekszövetségének javaslata alapján viszont a koncesszió öröklési szabályaival kapcsolatban könnyítéseket vezetnének be. Emellett a javaslat pontosítja az árusítható termékek körét is – tette hozzá.

Dohányzás az autóban és a közös területeken

Lázár János jelezte: a témával kapcsolatban intézkedéscsomag-javaslatot tett le a miniszterelnök és a kormány asztalára, amelynek ez az előterjesztés is része, és amelyben például a gépjárműben való dohányzás tiltása vagy a KDNP kezdeményezésére a társasházak közös területein való dohányzás kérdése, illetve a 2020 után születettek dohánytermék-vásárláshoz való jogának megvonása is felmerült. Úgy vélte, előbb vagy utóbb a gazdasági és demográfiai szempontok miatt a kormányzatnak nem marad más lehetősége, minthogy hozzájáruljon ezekhez a lépésekhez. Hangsúlyozta: tavaly 20-22 ezer ember halt meg a dohányzás következtében, és az éves 30-35 ezer daganatos megbetegedés miatt bekövetkezett halálesetből 10 ezren a tüdőrák áldozatai lesznek. Azt mondta, jelenleg 2,5 millió ember dohányzik Magyarországon, évente 7,6 milliárd szál cigarettát szívnak el, és minderre 700 milliárd forintot költenek, azonban a dohányzással kapcsolatos megbetegedések miatti 150-200 milliárdos költségvetési kiadás, a kifizetett táppénz, rokkantnyugdíj, és a munkaadók vesztesége jóval több, mint amennyi a bevétel. Rámutatott: az eddigi kormányzati intézkedések – a cigaretta árának tudatos drágítása, a szórakozóhelyek és éttermek füstmentessé tétele, a trafiktörvény és a hozzáférési lehetőségek szűkítése – megmutatkoznak abban, hogy 2009-bez képest 38 százalékról 25-27 százalékra csökkent az aktív dohányzók aránya, a 13-15 éves korosztályban 58-ról 74 százalékra emelkedett azok aránya, akik abszolút elutasítják a dohányzást, a tizenévesek között pedig 30-ról 20 százalékra csökkent a rendszeres dohányzók aránya.
Szerző
Frissítve: 2019.07.02. 17:18

19 milliárdért fejleszt a BKV-nak a Mészáros-közeli informatikai cég

Publikálás dátuma
2019.07.02. 12:03

Fotó: Népszava
Alvállalkozóként került be a buliba a 4iG, 5+5 évig fog szolgáltatni. Júniusban is több mint 3 milliárdért kapott megbízást a cég, ami a felcsúti gázszerelő érkezése óta 1789 százalékkal nyereségesebb.
A 4iG, a Sys IT Services Kft. nevesített alvállalkozójaként részt vesz a BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében. Az IT-cég 5+5 évre nyújt szolgáltatásokat a közlekedési társaságnak másik alvállalkozóval, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel közösen – közölte az 4iG kedden.
A szerződéses keretösszeg nettó 3 milliárd 808 millió forint évente, így az első 5 évben a szolgáltatási díj teljes keretösszege meghaladja a nettó 19 milliárd forintot.

A BKV által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a Sys IT Services Szolgáltató Kft. (Sys Kft.) nyerte el fővállalkozóként. A 2019. július 1-jén aláírt szerződés értelmében a fővállalkozó az általa megnevezett alvállalkozókkal közösen 5+5 évig működteti és fejleszti a budapesti közösségi közlekedés üzemeltetését végző BKV Zrt. informatikai rendszerét. A Sys Kft. két alvállalkozót nevesített ajánlatában – a 4iG-t és a T-Systems Magyarország Zrt.-t.
Közölték, a megállapodás értelmében a 4iG az informatika több területén nyújt menedzselt üzemeltetési szolgáltatásokat a BKV-nak.

Mészárosnál cseng a kassza, de nagyon

Már áprilisban kiderült: a 4iG Nyrt. és a T-Systems konzorciuma fejlesztené az országos elektronikus jegyrendszert. Ám a 4iG nem kényszerül arra, hogy ezzel, és a mai 19 milliárddal érje be.
Május elején 689 millió forintos tendert nyert az informatikai cég, aztán gyorsan egy 4,4 milliárdos közbeszerzést is, iskolába szánt interaktív táblákra. Aztán júniusban nettó 649 millió 887 ezer forint értében szerződött a 4iG Nyrt és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt turisztikai mobilapplikáció fejlesztésére, majd a cég 2,679 milliárd forintos megrendelést nyert el az MVM-csoporthoz tartozó MVMI Informatikai Zrt. közbeszerzési pályázatán. Hétfőn az is kiderült, hogy a Mészáros-közeli cég – amelyiknek a felcsúti gázszerelő érintése nyomán már prémium kategóriában forognak a részvényei, pedig korábban veszteséges volt – bekebelezi a Canon tulajdonában lévő Océ szegedi szoftverfejlesztő csapatát.
A mérleg tehát a következő: a Mészáros-birodalom két tőzsdei vállalata, a Konzum és az Opus Global 2018 júniusában jelentette be, hogy 50 százaléknál nagyobb befolyást vásárolt a 4iG-ben. Azóta 1789 százalékkal növelte profitját a cég.
Frissítve: 2019.07.02. 14:44