Az a jó kompromisszum, ami után mindenki győztesnek érzi magát. Azt követően, hogy kedden este megszületett a megállapodás: Ursula von der Leyen legyen az Európai Bizottság következő elnöke, nem volt olyan állam- és kormányfő, aki ne lelkendezett volna. A visegrádi országok boldogok voltak, mert megakadályozták a szociáldemokrata csúcsjelölt, Frans Timmermans megválasztását, Olaszország szintén örült, mert „egy szociálisan érzékeny politikus kerül a Bizottság élére”, s Emmanuel Macron francia köztársasági elnök sem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel.
Ám hogy igencsak sajátságos helyzet alakult ki, jelezte: a von der Leyen személyéről szóló szavazáson akadt egy állam, amelynek a képviselője nem szavazott igennel. És éppen Angela Merkel tartózkodott. Ez pedig azért sajátos, mert régóta szoros kapcsolat fűzi a CDU politikusához, sőt akadt idő, amikor von der Leyent emlegették a legesélyesebb utódjelöltjének.
Merkel tartózkodásának az volt az oka, hogy a nagykoalíciós partner szociáldemokraták nem hittek a fülüknek, amikor kiderült, von der Leyen irányítja majd az Unió jövőbeli kormányát. Az SPD-nek nem feltétlenül azzal volt gondja, hogy semmiképpen sem nevezhetnénk a német kormány legsikeresebb miniszterének: azt kifogásolták, hogy a választás folyamata nélkülözte a transzparenciát, folyosói megbeszéléseken dőlt el minden. Teljesen megkerülték az Európai Parlamentet, így az uniós választók is csalódottnak érezhetik magukat, miközben a májusi voksoláson a részvétel az ötven százalékot is meghaladta.
Orbán és visegrádi csapata most rendkívül büszke a teljesítményére, pedig nem nagyon van mire. A V4-ekre általánosságban is jellemző: rombolni ügyesen tudnak, de építő javaslattal nem képesek előállni. Ennek meg is lett az eredménye: Kelet-Európa felelős pozíció nélkül maradhat. S ha a kormány arra számít, elhárult a veszély, nem a jogállamisághoz kötik majd az uniós támogatások kifizetését, akkor még nagy meglepetések érhetik.