óvadék;viking;Hableány;

2019-07-04 08:19:29

A Kúria már vizsgálja a Viking kapitányának óvadék-ügyét

Döntésük arra ad majd választ, hogy a hajóskapitánynak nem ér-e meg minden pénzt, hogy elszökjön a várhatóan nagy büntetés elől.

A Kúrián már vizsgálják a budapesti hajókatasztrófában érintett ukrán kapitány óvadékának ügyét – hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában. Darák Péter, a Kúria elnöke elmondta, hogy az óvadék intézménye egy olyan, a bíróság által meghatározott összeget jelent, amelynek az a célja, hogy elősegítse a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megtartását, illetve a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétét. Ez

Darák  hozzátette, hogy a törvény szerint az óvadék megállapításakor figyelembe kell venni a bűncselekmény súlyát is – ez a Hableány esetében kivételesen nagy, hiszen 28 embert halálát eredményezte.