Iráni miniszter: Csak a szankciók felfüggesztése után tárgyalunk Washingtonnal

Publikálás dátuma
2019.07.04. 13:38
Fotó: AFP
Trump szerint Teherán „a tűzzel játszik”.
„Teherán és Washington csak akkor tárgyalhatna egymással, ha az Egyesült Államok felfüggesztené a szankciókat, és Ali Hamenei iráni legfelsőbb vallási és politikai vezető engedélyezné a megbeszéléseket” – idézte Mahmúd Alavi iráni hírszerzési minisztert az IRNA állami hírügynökség.    „Az amerikaiak tartanak Irán haderejétől, és ezért döntöttek úgy, hogy nem indítanak támadást” az iszlám köztársaság ellen – vélte egyúttal Alavi.
Donald Trump a múlt hónapban elárulta, hogy utolsó pillanatban állított le egy katonai ellencsapást, amelyet az amerikai hadsereg egyik drónjának lelövéséért rendelt el.

Trump állítólag sokallta, hogy a támadásban 150 ember veszíthette volna életét. Az amerikai vezető ezt követően jelezte: kész tárgyalni Teheránnal.  
Az iszlám köztársaság június 20-án lelőtte az amerikai haditengerészet egyik felderítő drónját Washington állítása szerint nemzetközi, Teherán szerint azonban iráni légtérben.

Irán és az Egyesült Államok között egyre feszültebb a viszony azóta, hogy Trump tavaly május 8-án felmondta a 2015-ös többhatalmi atomalkut, és újra életbe léptette az amerikai szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Pontosan egy évvel később Irán jelezte, hogy fokozatosan felmondja a nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeit, ha a szerződés többi aláírója - Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Kína – hatvan napon belül nem tesz valamit a büntetőintézkedések hatásainak ellensúlyozásáért.
Teherán szerdán leszögezte, hogy július 7-től a neki tetsző mértékben növeli az urándúsítás szintjét.

Irán hétfőn bejelentette, hogy alacsonyan dúsított uránkészlete meghaladta az atomalkuban megszabott 300 kilogrammos határértéket, amit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is megerősített.
Trump erre úgy reagált, hogy Teherán „a tűzzel játszik”.

Szerző

Szabadon engedték az Észak-Koreában őrizetbe vett ausztrál férfit

Publikálás dátuma
2019.07.04. 13:06

Fotó: Chris Jung / AFP
Egyelőre még nem tudni, hogy miért vették őrizetbe.
Az észak-koreai hatóságok szabadon engedték azt az ausztrál férfit, aki több mint egy hete tűnt el a kommunista országban - jelentette be Scott Morrison ausztrál miniszterelnök csütörtökön.  
A 29 éves Alek Sigley Pekingbe utazhatott, ahol az ausztrál nagykövetségre ment. Elmondása szerint jól érzi magát, egyebet nem árult el a vele történtekről.

Canberra Stockholm segítségét kérte Sigley kiszabadításához. Bár Ausztráliának vannak diplomáciai kapcsolatai Észak-Koreával, nem tart fenn nagykövetséget az országban. Kent Rolf Magnus Hardstedt, a svéd kormány különmegbízottja többször találkozott észak-koreai tisztségviselőkkel Phenjanban a héten Sigley ügyének tisztázása érdekében. Hardstedt és csapata hétfőn érkezett meg Észak-Koreába. Morrison az ausztrál kormány nevében legőszintébb háláját fejezte ki a svéd hatóságok felbecsülhetetlen segítségéért.
Egyelőre nem tudni, hogy miért vették őrizetbe Sigleyt,

akinek eltűnését családtagjai jelentették be a múlt héten, miután több napig nem hallottak felőle. A férfi folyékonyan beszél koreaiul, és a Tongil Tours nevű ausztrál utazási iroda alapítója, amely 2013 óta szervez vezetett utakat Észak-Koreába. A cég honlapján található életrajza szerint a férfi Japánban, Kínában és Észak-, illetve Dél-Koreában élt az elmúlt években. Tavaly mesterképzésbe kezdett a phenjani Kim Ir Szen Egyetem koreai irodalom szakán, és ezzel ő lett az első nyugati, aki hosszú távú tanulmányokat folytat Észak-Koreában.
Scott Morrison
Tavaly mesterképzésbe kezdett a phenjani Kim Ir Szen Egyetem koreai irodalom szakán, és ezzel ő lett az első nyugati, aki hosszú távú tanulmányokat folytat Észak-Koreában.

2014-ben egy ausztrál misszionáriust is letartóztattak a világtól elszigetelt országban, mert terjeszteni próbálta a kereszténységet. John Shortot két hétig tartották fogva, majd kitoloncolták az országból. Ausztrália nem tiltotta meg állampolgárainak, hogy Észak-Koreába utazzanak, ugyanakkor a külügyminisztérium honlapján
arra inti az ausztrálokat: a külföldiekre vonatkozó, nagyon eltérő törvények és szabályozások miatt fontolják meg, mennyire elkerülhetetlen az útjuk.

Szerző
Témák
Észak-Korea

Gyermekeit félti a Londonban bujkáló dubaji hercegnő

Publikálás dátuma
2019.07.04. 12:51
Haja Bint al-Husszein dubaji hercegnő
Fotó: KARIM SAHIB / AFP
Haja Bint al-Husszein két gyermekével és 11 milliárd forintnyi összeggel menekült el nagyhatalmú férje elől.
A hercegnők élete sem mindig csillogás és mese. Haja Bint al-Husszein dubaji hercegnő például menekültsorsra jutott, állítólag idén Németországban adott be menekültkérelmet. A BBC forrásai szerint közben már London központjában „húzza meg magát”, egy 85 millió fontos (30 milliárd forintos) villában félti életét. A The New York Times pedig úgy tudja, inkább maradna a jól ismert Nagy-Britanniában, ahol a királyi családdal is jó kapcsolatot ápol. Férje elől futott idáig, aki valóban nagyhatalmú figura, Mohammed Al Maktum sejk Dubaj vezetője, az Egyesült Arab Emirátusok alelnöke és miniszterelnöke. A hercegnő ráadásul nem csupán két közös gyermeküket vitte magával, de a hírek szerint 31 millió fontot (tízmilliárd forintot) is a bőröndbe pakolt. Igaz, ez még aligha vágta a földhöz a dúsgazdag sejket, akinek teljes vagyonát több tízmilliárd dollárra becsülik. Egyelőre rejtély, hogy Haja hercegnő miért szánta rá magát a királyi családokban teljesen szokatlan és kínos lépésre. A BBC értesülései szerint zavaró részletek juthattak a fülébe egy tavaly ugyancsak nagy nemzetközi médiavisszhangot keltő esetről, mikor Al Maktum egy másik anyától származó lánya, Latifa hercegnő próbált megszökni Dubajból, ám akarata ellenére India partjainál végül feltartóztatták és hazaszállították. A brit csatorna úgy tudja, az utóbbi időben Haja növekvő ellenségességet tapasztalt férje tágabb családja részéről, és attól félt, saját gyermekei is Latifa sorsára juthatnak. Pedig a tavalyi botrány kirobbanásakor még ő is egészen más véleményen volt, nem csak a védelmébe vette a sejket, de egy közleményben is elítélte, amiért a dolgok ilyen messzire sodródtak az igazságtól. Korábban egy interjúban magasztalta egekig a férjét, mondván „minden nap hálát ad Istennek érte, amiért ilyen szerencsés, hogy közel lehet hozzá”. Kérdés persze, hogy szavait mennyire az őszinte érzelmek és mennyire a kötelező protokoll vezérelte, de a lényeg, hogy az ellentétnek nem sok nyoma volt. Az ügyet az Egyesült Arab Emirátusok mindenesetre nem kívánta kommentálni, mondván két magánszemély vitájáról van szó. A költőként – műveit honlapján még angolra is lefordítják – is alkotó sejk a minap viszont egy verset tett közzé Instagramján, melyben hűtlenségről és árulásról ír. Korábban a Latifa körüli botrányt az Emirátusokban azzal magyarázták, hogy a térségbeli rivális Katar mesterkedik, hogy lejárassa az ország vezetését. Haja szökése is kellemetlen diplomáciai feszültséghez vezethet az Egyesült Királyság és az Egyesült Arab Emirátusok között, melyek hagyományosan egymás szövetségesei.
Mohammed Al Maktum sejk és Haja Bint al-Husszein
Fotó: STRINGER / AFP

A nagyvilági hercegnő

A most 45 esztendős Haja Bint al-Husszein hercegnő Jordánia volt királyának, Husszeinnek a lánya, és a jelenlegi uralkodó, II. Abdullah féltestvére (tehát a hiedelem szerint Mohamed próféta vére csörgedezik ereiben). Nyugatias nevelést kapott, középiskolába is Nagy-Britanniába járt, majd az Oxford Egyetemen szerzett diplomát. Gyermekkora óta professzionálisan lovagolt, több verseny győztese, sőt a 2000-es sydney-i olimpiára is kvalifikálta magát, ahol ő vitte a jordániai zászlót. Interjúkban korábban arról beszélt, hogy imádja a solymászatot, a lövészetet és a gépeket is, állítólag ő az egyetlen nő Jordániában, aki kamionokat vezethet. A nagyvilági hercegnő 2004-ben ment hozzá a dubaji sejkhez, hatodik, legifjabb feleségeként. Al Muktadának állítólag 23, más források szerint 30 gyermeke van különböző anyáktól. 

Szerző