Boldogabb, mint húsz éve - interjú Bombera Krisztinával

Hajnali 4-kor kel, amikor tévézik, de a szabadnapjain is korán indul – akkor futni. Volt amerikai tudósító, riporter, dolgozott az induló Tv2-nél, majd a Magyar Televízióban, 8 éve pedig az ATV munkatársa. Szigorúak az elvei az újságírással kapcsolatban. Aggódik a gondolati buborék és az „árkokból való lövöldözés” miatt. Ugyanakkor Bombera Krisztina most boldogabb, mint huszonévesen.

Vállalna politikai szerepet, mint legutóbb kollégája, Kálmán Olga?

Sokszor kértek már fel, komoly pozícióra is, de azonnal nemet mondtam. Ugyanis újságíró szeretnék maradni. A váltás természetesen nem elfogadhatatlan, csak a politikai létből nincs visszaút, az más típusú feladat. Számomra átugorhatatlan betonfal húzódik a két szakma között. Nekünk a rendszerek átlátása, megvilágítása, a hatalommal és közpénzekkel bíró személyek számonkérése a feladatunk – a köz nevében. Az objektivitás mint érték ugyanakkor nem írja le teljesen azt, hogy mi a helyes újságírói eljárás, hiszen ez nem érték, hanem értéksemlegesség: talán inkább az elfogulatlanság a megfelelő kifejezés. Aki azt mondja, hogy objektív, az álságos, hazudik vagy nincsenek értékei.

Mi a képernyőn maradás határa? Például dolgozna a jelenlegi TV2-nél?

Kölcsönösen hiányzik az érdeklődés ilyesmire. Az emberi és szakmai tisztesség a határ. Parancsra nem csinálunk semmit. Az ATV-nél eddig még csak finom orientáció sem ért soha, ha érne, nem tudnék ott dolgozni. Markáns véleményem van arról, hogy mit csinálok, és mit nem. A tények tisztelete, a megvásárolhatatlanság, a tisztesség, a meggyőzés – számomra ezek az elsődlegesek. E helyett ma gödrökből véleményeket lövöldözünk egymásra, vita és érvelés helyett. Misszióm olyanokkal találkozni, akik mást gondolnak a világról, mint én.

Az motivál, ha érvrendszerek, tények ütköznek, hogy meggyőzhessem az illetőt, illetve, hogy nyitott legyek az ő véleményére. Nagyon veszélyes az a gondolati buborék, amiben sokan ma élnek, és amit például a Facebook-algoritmus is generál: csak azt látod, ami egyezik a véleményeddel, így leszel boldog, és a boldog fogyasztó a jó fogyasztó. Van olyan, ami fekete-fehér, hiszen nincsenek „alternatív tények”, csak tények, például a klímaváltozás, de nagyon sok kérdésről lehet és kell is vitatkozni.

A reggeli műsorban politikusokkal, szakértőkkel és közéleti személyiségekkel is beszélget, mennyire kell hírfüggőnek lennie?

Nyaraláskor nem olvasok híreket, aminek megvan az ára: utána mindent be kell pótolni. Hétköznap muszáj követnem az összes eseményt, de nem vagyok sem hír-, sem telefon-, sem tévéfüggő. Nem is tudnék alkalmazkodni a tévéműsorok kezdetéhez, hiszen az este a családé, inkább visszanézek adásokat, akár Bayer Zsoltot is.

A férjem politikai filozófus, úgyhogy mi otthon is elég sokat beszélgetünk közéletről, rendszerekről, összefüggésekről. A 13 és 15 éves gyerekeink ezt nem is szeretik, ki tudnának ugrani a bőrükből egy családi ebédnél. A fiam egyik barátja egyszer eljött vacsorára, azokról a témákról beszélgettünk, amikről általában, a srácot nagyon érdekelte, csillogó szemmel hallgatta, kérdezgetett. Szegény fiam azt hitte, lesz egy izgalmas estéje, e helyett még inkább unatkozott. Nem irányítjuk a gyerekeinket, hagyjuk, hogy arra menjenek, amerre szeretnének. Boldog kamaszok, ennél többet nem is kívánhatnánk.

A tévézésen kívül cégtársával pénzembereket köt össze jó ügyekkel. Hogyan „társítja” őket?

Ez egy viszonylag új dolog, értékmarketingnek nevezzük. Az adott cég értékeit hangsúlyozzuk, legyen az környezettudatosság, egészséges életmód, diverzitás, a különféle ügyeken van a fő hangsúly, nem a cégen. Terméket, szolgáltatást nem reklámozunk. Csak olyan értékeket, világlátást, amik példaként szolgálhatnak mindenkinek. Felhangosítom a hiteles szereplőket, eszköz próbálok lenni, nem messiás. Ősszel egy zöldkampányunk lesz sztárokkal, most zajlik a szponzorkeresés, de foglalkozunk a funkcionális analfabetizmussal is. Szívemhez legközelebb a gyermekbántalmazás elleni munka áll, Gyurkó Szilvi volt ezen a területen a mentorom a jogi egyetemen, és kurátor vagyok az általa vezetett Hintalovon Alapítványnál. A most zajló Így figyelek rád kampányunkban pedig a fiatalabbaknak „üzenünk”: gondoljanak arra, hogy törődni kell az idősebbekkel, a szüleikkel. Az e mögött álló gyógyszeripari cég nem kért semmilyen reklámot, nem jelenik meg a nevük sem, eleinte nem is értettem, miért éri ez meg nekik. A válasz csupán annyi: nekik az a jó, ha jól vannak az emberek, ha minél tovább élnek jó minőségben. Hiszen akkor is fogyasztók, ha nem betegek, sőt.

Ön hogy figyel a szüleire?

Ez a kampány egy személyes vezeklés is. Nagyon elfoglalt vagyok, időnként figyelmetlen a szüleimmel kapcsolatban. Anyukám visszahúzódó alkat, nem keres engem, van, hogy napok telnek el, hogy nem beszélünk. Viszont amikor együtt vagyunk, az nagyon intenzív, sokat utazunk együtt és sok időt töltenek a gyerekeimmel is.

Ha már utazás... többször élt kint éveket az Egyesült Államokban. Az amerikai mentalitásból mit vett át?

Remélem, hogy sokat. Például a mobilitást, a rugalmasságot: nem ragaszkodom tárgyakhoz, lakáshoz, álláshoz, helyzethez. A státusszimbólumok és a hierarchiák iránti teljes vakságomat. Nem hat meg egy titulus vagy egy névjegykártya. A kommunikációm nem változik, ha egy portással vagy ha egy miniszterelnökkel beszélek. A lazább viszonyokat, a munkakapcsolatok kezelését vagy a közlekedési morált. Amerikában elképzelhetetlen, hogy úgy autózzanak, mint itthon. Sajnos ha itthon vezetek, visszamegyek „balkánba”. De az értékeim valószínűleg nemcsak kint, és persze itthon tanult dolgok, hanem adottságok, és nagyobb részük a szüleimtől jön. A szüleim orvosok, de sokat mentőztek is, a mindenkin segítünk elv mentén nőttünk föl az öcsémmel. Amikor a gyerekeink kicsik voltak, és velük éltünk kint, én voltam az egyedüli, akinek az anyukája is ott volt, nem pedig babysitter vigyázott a picikre. Ezek az együttélés pótolhatatlan ajándékai. Sok magyar haza is jön a szélesebb család hiánya miatt, bármilyen jól él külföldön.

Van Instagramja, YouTubecsatornája: élvezi a 21. századi felületeket vagy csak muszáj jelen lenni?

Inkább kötelességből csinálom, a fiatalokat ezeken a platformokon lehet elérni, tehát meg kell tanulnom a formanyelvet, de még bukdácsolok benne. A lányom időnként segít, szánalommal az arcán, s közben mintha azt gondolná: anya, a fosszília.

Egyik álom-interjúalanyához, a Tesla-tulaj Elon Muskhoz „közelebb került”, hiszen édesanyjával, Maye Muskkal beszélgetett nemrég. Mit tanult a 71 éves modell, dietetikus üzletasszonytól?

Az fogott meg leginkább, hogy képes méltósággal öregedni. Ahogyan kinéz és ahogyan nem néz ki. Amerikában a fiatal nők is szánalmasan elmaszkírozzák magukat, érthetetlen okokból próbálnak minél fiatalabbnak kinézni. Maye Musk ezzel teljesen szembemegy, amivel irányt módosíthat a divatiparban, lehet ez egy új, progresszív, feminista törekvés is.

Most vagy huszonévesen törődött többet a külsejével?

Ha képernyőn dolgozol, ostobán hiúvá válsz, ami érzelmileg is kiszolgáltatottá tesz. Az öregedés egy küzdelem. De én most elégedett vagyok magammal, jobban elfogadom a külsőmet, mint régen. Egyre több fölösleges szorongást elengedek, boldogabb vagyok, mint 20 éve.

Állítólag szeret kilépni a komfortzónájából. Melyik volt a legemlékezetesebb alkalom?

A másfél évvel ezelőtti TedX előadás. Ott bedobtak a mély vízbe. Mások trénerrel készültek, nekem meg sem nézték a szövegemet. Életem legnagyobb kihívása volt, remegett kezem-lábam, a szüléstől nem féltem annyira. Azért, mert a tévében kérdezek, nem feltétlenül vagyok jó inspirációs előadó. Rengeteget adott, új utakat nyitott meg: sok cég kér fel azóta, hogy számomra fontos témákról beszéljek, például a női egyenjogúságról. Nem gondoltam, hogy van mondanivalóm, hiszen a másik oldalon állok, illetve ülök, de lehet, hogy megöregedtem már annyira, hogy magam is elhiszem: talán már van közölnivalóm. Ugyanakkor az excel táblák és a prezentációkészítés nem megy, mégpedig azért, mert meg sem merem próbálni. Ennyit a komfortzónából való kimozdulásról... Egy metálos, bringás, kicsit fiús alkat vagyok, a hosszú haj talán lágyított a külsőmön. Álmom egy nagy bringatúra, egy Srí Lanka-kanyar.