Görögország;Sziriza.;Alekszisz Cipasz;Kiriakosz Micotakisz;

Ígéretekből nincs hiány Görögországban

A konzervatív Új Demokrácia a vasárnapi parlamenti választás nagy esélyese. Ám a leendő miniszterelnöknek meg lesz kötve a keze.

Az FC Liverpool labdarúgócsapata vált a hivatalban lévő görög kormánypárt, a Sziriza bálványává. Miként függ össze a görög belpolitika a focival? Kosztasz Arvanitisz, aki a május végén megrendezett európai parlamenti választás alkalmával jutott be az Európai Parlamentbe, Jürgen Klopp együttesének példáját tartja követendőnek pártja számára is. „Ki gondolta volna, hogy a Liverpool a 0-3-as barcelonai Bajnokok Ligája elődöntő után a visszavágón 4-0-ra veri a katalán együttest?” – tette fel a költői kérdést. Ezzel arra utal, hogy szerinte – bármit állítsanak is a közvélemény-kutatók – igenis van esélye a Szirizának a vasárnapi parlamenti választás megnyerésére.

Az eltelt négy év valóban nem tekinthető eredménytelennek. Kezdetben ugyan a Sziriza azzal hitegette az embereket, hogy Athén kiléphet a hitelmegállapodásból, miután azonban az ország kis híján csődbe ment, Athén mégis teljesítette a hitelezők elvárásait, folytatta a megszorításokat, s a lakosság szempontjából egy sor kellemetlen törvényt fogadott el. Ennek meg is lett az eredménye, tavaly nyáron – elvben legalábbis – Athén gazdasági szempontból a saját lábára állhatott, mivel kikerült a hitelmegállapodás hatálya alól. Az adósság ugyan még mindig 176 százaléka a GDP-nek, de a legnehezebb napokon már túl van az ország.

Csakhogy a görögök nagy része sosem bocsátja meg a megszorításokat Cipraszéknak, függetlenül attól, hogy bármely más kormány lett volna hatalmon, nem tudott volna mást tenni. Az előjeleket semmiképp sem nevezhetjük biztatónak Alekszisz Ciprasz miniszterelnök szempontjából. Az EP választáson a voksolás favoritjának számító jobboldali konzervatív Új Demokrácia (ND) 9,3 százalékkal végzett a jelenlegi kormánypárt előtt. S az azóta közzétett adatok sem arról tanúskodnak, hogy Ciprasz pártjának sikerült volna közelebb kerülni Kiriakosz Micotakisz tömörüléséhez. A legcsekélyebb fölényt az MRB ügynökség mérte a jobboldali politikai erő számára, a különbség azonban ez esetben is 8,9 százalék volt az ND javára, a legnagyobb győzelmet pedig az ProRata jövendölte Micotakiszéknak, ezen iroda szerint pártja 13 százalékkal előzi meg Cipraszékat.

A számok alapján Micotakisz koalíciós partnerre sem lesz utalva. Görögországban ugyanis a parlamenti választás győztese plusz ötven bónuszmandátumot kap. Mivel a választási küszöb csak három százalék, így több tömörülés is bekerülhet a 300 tagú törvényhozásba. Minél több kis párt lesz a parlament tagja, annál nagyobb az esélye az Új Demokrácia abszolút többségének, hiszen kevesebb szavazati arány is elegendő lesz ehhez. Felmérések szerint hét pártnak sikerülhet átlépni a küszöböt.

Micotakisz azt közölte, ha nem tudnak egyedül kormányt alakítani, akkor honfitársaira újabb előrehozott választás vár. „Minden szavazatért megharcolunk, s erős kormányt kívánunk létrehozni, hogy Kiriakosz Micotakisz meg tudja valósítani választási ígéreteit” – jelentette ki a Deutsche Wellének Konsztantinosz Kiranakisz, aki Athénban kíván mandátumot szerezni a konzervatívok színeiben.

Lényegében biztosra vehető, hogy Micotakisz lesz a következő miniszterelnök. Az 1968-ban született pártelnök igazi politikusi dinasztia sarja. Apja, Konsztantinosz Micotakisz, 1990-1993 között miniszterelnökként szolgált, illetve előzőleg számos különféle posztja volt az egyes kormányokban. Konsztantinosz Micotakisz nővére, Dora Bakojannisz 2003-2006 között Athén polgármestere volt, ezt követően pedig görög külügyminiszter. Fia, Kosztasz Bakojannisz szeptembertől lesz Athén városvezetője.

Az Új Demokrácia visszafogott kampányt folytatott. Micotakisz azt ígérte, csökkenti a vállalkozásokra kivetett adókat. Állítása szerint ezt az intézkedést már a kormányzás első hónapjaiban életbe léptethetik. Célja, hogy minél több külföldi befektetőt vonzzon az országba. Az üzleti élet is sokat vár az új vezetéstől, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy Athénnak a nagy adósság miatt továbbra is meg van kötve a keze, nem szállhat el a költségvetés. Micotakisz emellett a biztonság javítását, s 1500 rendőr toborzását ígérte. A családokat minden megszületett gyermek után 2000 eurós állami támogatással kecsegtette.

A 2008 utáni rendkívül súlyos görög válság nyomán egyre erősebbé vált a neonáci Arany Hajnal, amely a harmadik legnagyobb tömörüléssé lépett elő. A párt azonban már messze nem olyan erős, mint volt néhány éve, s várhatóan csak néhány tized százalékkal lépi túl a bejutási küszöböt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a szélsőségek szerepe sokkal kisebb lenne. Minden bizonnyal bekerül a parlamentbe a Görög Megoldás nevű párt, melynek elnöke, Kiriakosz Velopulosz egykor egy shoppingcsatornán egyebek mellett - idézzük - „Krisztus saját kezével írt leveleit” árulta. Olyan krémeket is népszerűsített az Alert TV nevű csatornán, amelyek „minden betegséget gyógyítanak”, a depressziót, az Alzheimer-kórt, sőt a hajhullást is visszafordítják. Ez nagyjából mindent elmond arról, mennyire hiteles személyiség. Pártja egyértelműen oroszbarát, s ki akarja léptetni Görögországot az Európai Unióból.

Bár már Ciprasz sem bízik a Sziriza győzelmében, távolról sem biztos, hogy Micotakisz képes lesz valóra váltani ígéreteit, így a jelenlegi miniszterelnököt sem lehet végérvényesen leírni.