Kaposvár;önkormányzati választás;

2019-07-05 16:43:29

Civil vállalkozót indít polgármesternek a kaposvári ellenzék

Horváth Ákosnak nem lesz könnyű dolga, hiszen nemcsak a Kaposvárt 25 éve vezető kormánypárti Szita Károllyal kell megküzdenie.

Noha a somogyi megyeszékhelyen már hetek óta keringett a neve, az ellenzéki Kaposváriakért Egyesület – mely áprilisban együttműködést kötött a Jobbikkal, az MSZP-vel, az LMP-vel, a DK-val és a Momentummal – pénteken mutatta be hivatalosan polgármester-jelöltjét, a helyi vállalkozó Horváth Ákost.

Aki hosszú évek óta aktív tagja a város közéletének, többek között a megyei vállalkozó központ kuratóriumi elnökeként is dolgozott, emellett 2012-ben, amikor az önkormányzat 2,5-4-szeresére akarta emelni a helyi vállalkozók építmény- és telekadóját, a Kaposvári Cégszövetség egyik vezetőjeként lépett fel a városháza ellen. Kemény üzletemberként jellemezte magát, s hozzátette, munkatársai maximalistának és hiperaktívnak tartják, s van még egy tulajdonsága, ami jól jöhet a kaposváriak számára: a végletekig kitartó. Az ellenzéki polgármester-jelölt ígéretet tett, megválasztása esetén Kaposvár lesz a legcivilebb város, nem lesz többé lehetőség politikai és más lobbik szélsőséges kiszolgálására.

- Az elmúlt 25 év alatt a városvezetés elfáradt – jelentette ki -, Kaposvárból álmos, szürke, fogyatkozó kisváros lett. Ahol a legnagyobb probléma az elvándorlás, 2010 óta hatezren hagyták el a várost. Komoly gond a gyenge gazdaság és termelőképesség, s az országos átlagnál jóval alacsonyabb bérek. Mindezek együttesen megmutatják, a kimutatások szerint a megyeszékhelyek lakói közül miért a kaposváriak az egyik legboldogtalanabbak.

Hozzátette, hiszi, egy város vezetésének nem uralkodnia kell a városon, hanem kiszolgálnia a városlakókat, a vállalkozásokat és a helyi vállalkozókat, és ígérte, megteremtik a feltételeit, hogy a kaposváriak valóban véleményt mondhassanak a város jövőjével kapcsolatban. Mindezt akár a helyi médiában is, ugyanis még ebben az évben szabad sajtó lesz a városban, ahol nyugodtan lehet kritizálni a városvezetés döntéseit.

Horváth Ákosnak nem lesz könnyű dolga, hiszen nemcsak a Kaposvárt 25 éve vezető kormánypárti Szita Károllyal kell megküzdenie. Már hivatalos színre lépése előtt is támadták ellenzéki oldalról, a jelenlegi DK-s városatya, Kováts Imre offshore-lovagnak állította be, mivel egyik cége nem a somogyi megyeszékhelyen, hanem Újlengyelbe van bejegyezve, emellett azt sugallta, hogy a vállalkozó túl jó kapcsolatot ápol Gelencsér Attilával, a város Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjével.

Az ötpárti és civil ellenzéki összefogás helyzetét nehezíti emellett, hogy nem sikerült megegyezniük az együttműködésről a hajdani Együttben politizáló Polgári Szabadság Platformmal, mely így elképzelhető, hogy önállóan méreti meg magát.