Kutyapárt;

2019-07-09 07:45:00

Megújítja a Kutyapárt a Soros-bankókat

Még az októberi önkormányzati választás előtt újra nyomtat pénzeket a Kétfarkú Kutya Párt, amelynek az utóbbi hónapokban meggyűlt a baja az adóhivatallal a Soros-pénznek nevezett utánzatok miatt.

Kovács Gergely pártelnök a Népszavának azt mondta: valószínűleg apróbb módosításokat hajtanak majd végre, mivel a bankók egyesek szerint most túlságosan hasonlítanak az eredetiekre.

A Kutyapárt január elején kezdte el árulni a kormány legnagyobb „ellenségeit”, többek között Judith Sargentinit, Soros Györgyöt, Jean-Claude Junckert és Nagy Blankát ábrázoló bankókat, amelyekkel – állításuk szerint – maga Soros látta el az országot. A húszezresen a távozó európai bizottsági elnök szerepel az egyik oldalon, a másikon pedig brüsszeli látkép azzal a felirattal, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt! Túl sok pénzt küld”. A tízezres hátoldalán migránsok árasztják el Magyarországot, a kétezresen Varjú László DK-s képviselő küzd az MTVA biztonsági őreivel.

A Soros-pénzeket tízezrével osztogatták az EP-választási kampányban, sőt, valódi pénzért is árulták azokat. Nagyjából 2-3 millió forintot gyűjtöttek össze ezzel. A NAV azonban májusban beidézte a kutyapárt elnökségét „pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértés” miatt. Pedig az akció előtt ügyvéddel is konzultáltak. Az eljárás végére egy ideig biztosan várni kell, hiszen eddig csak Victora Zsolt alelnököt idézték be az adóhivatalhoz. – Az önkormányzati voksolás előtt újra kell kutyapénz, különben hogyan nyerjük meg a választást – fogalmazott lapunknak a pártelnök.