Ez Haladás?

Olvasom a nyugat.hu portálon, hogy a szombathelyi önkormányzat a jövőben csak szigorú feltételek mellett hajlandó támogatást adni a csőd közelben lévő focicsapatnak. A részletekkel nem terhelem az olvasót: a klub gatyáig eladósodott, gyakorlatilag fizetésképtelen. Ez Magyarországon nem ritka, ezért még nem ültem volna le a klaviatúrához.
Emlékezzünk: 2017 őszén átadták a Haladás több mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatással felépült sportkomplexumát Szombathelyen, ahol a nyitómérkőzést a horvát NK Osijek csapatával játszotta a Swietelsky Haladás. Boldog volt mindenki, a vasi főváros központi adományból végre korszerű sportlétesítményhez jutott. Az ingatlanegyüttes üzemeltetése és fenntartása körül azóta kialakult botrányos helyzetre most nem térek ki, de annyi idetartozik, hogy az Orbán-kormány 2019. április 30-án hozott határozatot arról, hogy a költségvetésből 298 millió forint támogatást biztosít a szombathelyi stadiont használó Haladásnak, amelynek komoly gondot jelent a létesítmény bérlésének finanszírozása 
2019 március végén felröppent a hír, hogy a klubot működtető kft. tartozása immár több százmillió forintra rúg, és nem csak a labdarúgók várnak a pénzükre. Úgy hírlik, hogy a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság vevőt keres: állítólag a tartozás átvállalása mellett nyolcszázmillió forintért bárki megveheti a futballcsapatot. Az azóta az első osztályból kiesett Haladás hazai meccsein a nézőszám alig haladta meg a háromezret, ami az új aréna egyharmados kihasználtságát jelentette. 
Szombathelyen tehát se foci, se néző, se pénz, se rend, se szabályszerű gazdálkodás – így működhet hazánkban egy labdarúgó vállalkozás. A kft. ügyvezetése - köszöni szépen - jól van, és még mindig a helyén. Nagyon nem izgulnak, hiszen biztosan tudják: úgyis érkezik majd valami közpénz segítségül. A szombathelyi futball mágusok akkor még azt hitték, hogy az ajándék-lóvét a másodosztályban is remekül el lehet herdálni! 
A nyugat.hu tudósítása szerint „a Haladás még áprilisban kért 150 milliós támogatást az önkormányzattól, a kérést azzal indokolták, hogy ha nem kapják meg ezt a pénzt, akkor a csapat nem indulhat a következő bajnoki szezonban.” Magyarul: vagy adtok pénzt, vagy nem focizunk a városnak! A 150 millió forint egyébként csak gyorssegélynek elég, a stabil működéshez újabb 600 millió forintra lenne szükség. 
Június 18-án – nagyon helyesen – bekeményített a városi közgyűlés, és szigorú szabályok betartásához, a többi tulajdonos kötelezettség vállalásának teljesítéséhez kötötte a pénz átutalását, és a korábbi gazdálkodás teljes körű átvizsgálását is elrendelte. A közgyűlés nem volt hajlandó újabb kedvezményeket adni, és továbbra is kitartottak az április végén megfogalmazott szigorú feltételek mellett. Ma már azt is tudjuk, hogy a lenullázott szombathelyi csapat – érvényes licence hiányában – a másodosztályban sem bohóckodhat a pályán. Kérdés, hogy a klubot üzemeltető kft. közgyűlése elfogadja-e a kisebbségi tulajdonos önkormányzat diktátumát. Fontos kitétel az is, hogy a klub tulajdonosainak készfizetési kezességet (anyagi felelősséget) kell vállalniuk. Ez azt jelenti, hogy ha a megszabott feltételek nem teljesülnek, akkor személyükben felelnek az önkormányzati támogatás visszafizetéséért.
Állítólag ma már egy forintért vihető a Hali! Izgatottan várom valamelyik közpénzen meggazdagodott, önkéntes sportmecénás jelentkezését. A vételár olcsó és szimbolikus, a működéshez szüksége költségvetés hiánya és a tartozás viszont közelít az egymilliárdhoz. Ez is jár a csapattal! 
Eredetileg itt volt vége a jegyzetemnek, de július első napján – mikor is Európa vezetői mindenféle jelentéktelen dolgokról vitatkoztak Brüsszelben – Szombathelyre megérkezett a várva várt megváltó, Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt személyében, aki az egyesület társadalmi elnöke. A Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület (Haladás VSE) elnöksége felhatalmazta az egyesület társadalmi elnökét, hogy szándéknyilatkozatot írjon alá a patinás labdarúgóklubot működtető Szombathelyi Haladás Kft. (Haladás Kft.) többségi tulajdonosával, a HALMILL Team Tanácsadó Kft.-vel annak a Haladás Kft.-ben meglévő tulajdonrésze átvételéről. 
Tekintettel a Haladás Kft. jelenlegi gazdasági helyzetére, illetőleg arra a tényre, hogy az átvevő egy egyesület lenne, az átvétel tervezett jogcíme ajándékozás. Szombathelyen tehát most már nyugi van, hamarosan megérkezik az „elnöki ajándék”, amelynek segítségével rövid időn belül konszolidálhatják a pillanatnyilag másodosztályú csapat helyzetét. Nem lesz olcsó mulatság, de „a Szombathelyi Haladás érték, megmentése kötelesség” – így a társadalmi elnök. 
Piaci alapon ez nem ment, ezért most – jótékonykodva - vissza nem térítendő támogatás biztosításával dobnak majd mentőövet a klubnak. Így néz ki a professzionális labdarúgás Magyarországon 2019-ben. Ez aztán a haladás!
Frissítve: 2019.07.09. 10:09

Mert lopni jó

Mindenkinek vannak szenvedélyei. Alkohol, heroin, cigaretta, nevelési kényszer, cipőfényezés, kézmosás - csupa őrület, nincs ezeken mit szégyellni. Az én szenvedélyem gyerekkorom óta a kis, jelentéktelen tárgyak eltulajdonítása.
- A kleptománia oka személyiségzavar  – mondta Szántó Juli, a vékony, magas, kissé tudálékos pszichiáternő, akivel még gimnáziumban jártam egy osztályba. Gondoltam, neki elmondhatom. Akkor már negyven éves múltam, újságíró, aki ceruzahegyezőket és gemkapcsokat lopkodott el munkatársai asztaláról. – Méghozzá súlyos személyiségzavar.  Nyilvánvalóan  nem találod a helyed az életben. 
- Lehet, hogy nincs is helyem az életben. 
Miután végeztünk, kimentem a fürdőszobába. Lényegében azért, hogy zsebre tegyek néhány apróságot. 
Az egyik első budapesti önkiszolgáló élelmiszerbolt a Nefelejcs és a Damjanich utca sarkán nyílt meg 1958-ban, ott lettem kleptomániás. A fehér köpenyt és „Csemege” jelvényes fehér sapkát viselő ellenőrök üres bevásárlókosarakkal a karjukon, puha léptekkel  járkáltak a polcok között, igyekeztek a legváratlanabb helyeken felbukkanni, és különösen metsző tekintettel méregették a gyerekeket. Egyiküket, Rezső bácsit ismertem is, nagypapával szokott ultizni a Bethlen téri padokon, és tíz filléres alapon ugyan, de rendszeresen megkopasztották az arra vetődő, gyanútlan idegeneket. Kifinomult csalási módszereik voltak. 
Rezső bácsi testes, bajuszos, elszántnak látszó férfi volt, ám nem igazán szakképzett, ezért aztán könnyedén emeltem el a csokispolcról a piros papírba csomagolt Troli-kockákat. Miután azonban nem szerettem az édességet, mindet odaadtam Szabolics Évikének, aki a bérházunk udvarán délutánonként fehér tüllruhában gyakorolta a beugrós libellét. Műkorcsolyázó szeretett volna lenni. 
- Az úttörő nem lop, nem hazudik, tiszteli a szüleit és szereti hazáját, a Magyar Népköztársaságot – mondta egy alkalommal - külsőségektől mentesen - anyám. Szóval Rezső bácsi mégiscsak értette a dolgát. 
- Ez így van – közöttünk vitának soha nem lehetett helye. És szerettem is a hazámat, mindig elsírtam magam, amikor a Népstadionban, válogatott mérkőzés előtt felállva, apám kezét fogva hallgattam a Himnuszt. 
- Még a végén börtönbe kerülsz – anyám igyekezett fenntartani a nyomást.   
- Történt  a családban hasonló eset? – ezt is kérdezte Szántó Juli. 
- Ugyan már – hazudtam erre. De az is eszembe jutott, hogy amikor egyszer, kiskoromban nagypapáméknál uzsonnáztam, láttam, hogy a kávéskanál nyelébe az van vésve, hogy „Vörösmarty”. 
- Csak nem a Zserbóból loptad? – kérdeztem.
- Mit képzelsz? -  nagypapa hátradőlt a kényelmes karosszékében, domborodó hasán megfeszült a mellény. – Te is tudod, hogy  Vörösmarty a kedvenc költőm. Adjuk meg a művészetnek, ami jár neki.
Szóval nagypapa is kleptomániás, gondoltam elégedetten, miközben hazafelé sétáltam.  Vagy csak egyszerűen ő sem találta  a helyét az életben.
Szerző
Odze György

A gyűlöletbeszéd futótüze

A gyűlölet egyre erősebb világszerte. Az intolerancia és a gyűlölet alapú erőszak fenyegető terjedése különböző vallások hívőit veszi célba világszerte. Sajnálatos és nyugtalanító, hogy az ilyen gonosz esetek túl megszokottá válnak. 
Az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy zsidókat öltek meg zsinagógákban és sírjukat horogkereszttel csúfították el, mecsetekben lőttek le muszlimokat és rongálták meg vallási helyeiket, keresztényeket öltek meg ima közben és gyújtották fel templomaikat. Ezeken a borzalmas támadásokon felül egyre erősebb a nemcsak a vallási csoportok, hanem a kisebbségek, a migránsok, a menekültek, a nők és mindenki, aki “más” ellen irányuló utálatos retorika.
Ahogy a gyűlölet futótűzként terjed, a közösségi médiát kihasználja a vakbuzgóság. A neonáci és a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmak erősödnek. A lázító retorikát pedig politikai haszonszerzésre használják. A gyűlölet egyre inkább elfogadott a liberális demokráciákban és a tekintélyelvű rezsimekben, amely beárnyékolja közös emberiességünket.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete régóta arra törekszik, hogy széleskörű tevékenységével mozgósítsa a világot a gyűlölet minden formája ellen, az emberi jogok védelme és a jogállamiság előmozdítása érdekében. Valójában szervezetünk identitása és létrejötte abban a rémálomban gyökerezik, amely akkor válik valóra, amikor a heves gyűlölet ellen túl sokáig nem tesznek semmit. 
Véleményünk szerint a gyűlöletbeszéd a tolerancia, a befogadás, a különbözőség, valamint emberi jogi normáink és alapelveink lényege ellen elkövetett támadás. Ezen felül aláássa a társadalmi összetartást, rombolja a közös értékeket, valamint táptalajt ad az erőszaknak, visszavetve a békét, a stabilitást, a fenntartható fejlődést és az emberi méltóságot.
Az elmúlt évtizedekben a gyűlöletbeszéd Ruandától kezdve, Bosznián át Kambodzsáig előfutára volt a tömeges jogsérelmet okozó bűntetteknek, ideértve a népirtást is. Attól tartok, hogy a világ hamarosan elér egy újabb égető pillanathoz a gyűlölet démona elleni küzdelemben. 
Erre válaszul elindítottam az Egyesült Nemzetek Szervezetének két kezdeményezését. Az egyiket, vagyis a gyűlöletbeszéd elleni stratégiát és akciótervet éppen most mutattam be, amely elősegíti az Egyesült Nemzetek Szervezetén belüli erőfeszítések koordinálását a gyűlöletbeszéd kiváltó okainak kezelése érdekében, valamint azért, hogy hatékonyabbak legyenek a gyűlöletbeszédre adott válaszaink. A másik kezdeményezés egy olyan akcióterv kialakítása az ENSZ számára, amely alapján az ENSZ részt tud venni a vallási szent helyek védelmében és az imahelyek biztonságának előmozdításában. 
Azt tudjuk mondani azoknak, akik a félelmet továbbra is a közösségek megosztására használják, hogy a különbözőség nem veszélyt, hanem gazdagságot jelent. A kölcsönös tisztelet és befogadóképesség mély és hosszantartó szellemisége felülírhatja a másodperc tört része alatt feltett posztokat és tweeteket. Soha ne felejtsük el, hogy végsősoron mindannyian „mások” vagyunk. Nem élhetünk a biztonság illúziójában, amikor a gyűlölet ennyire elterjedt. Az emberiség részeként kötelességünk vigyázni egymásra.
Természetesen a gyűlöletbeszéd kezelését és az ellene való fellépést célzó összes tevékenységnek összhangban kell lennie az alapvető emberi jogokkal. A gyűlöletbeszéd elleni fellépés nem jelentheti a szólásszabadság korlátozását vagy tiltását. Ehelyett azt jelenti: megakadályozzuk, hogy a gyűlöletbeszéd valami sokkal veszélyesebbé alakuljon át, különösen, ha olyan megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra buzdít, amely tilos a nemzetközi jog szerint.
Úgy kell kezelnünk a gyűlöletbeszédet, ahogy minden gonosz tettet, vagyis el kell ítélnünk, nem szabad erősítenünk, fel kell lépnünk ellene az igazság segítségével, valamint arra kell ösztönöznünk az elkövetőket, hogy megváltoztassák viselkedésüket.
Itt az ideje, hogy megszüntessük az antiszemitizmust, a muszlim ellenes gyűlöletet, a keresztények üldöztetését, valamint a rasszizmus, az idegengyűlölet és a kapcsolódó intolerancia összes formáját. A kormányok, a civil társadalom, a privát szektor és a média is fontos szerepet játszik ebben. A politikai és vallási vezetők pedig kiemelten felelősek a békés együttélés előmozdításáért. 
A gyűlölet mindenkire nézve veszélyes, ezért mindenkinek feladata fellépni ellene.  Együtt kiolthatjuk a gyűlölet futótüzét és megőrizhetjük azokat az értékeket, amelyek egy emberi családként kötnek össze bennünket.