Balaton;Mészáros Lőrinc;Szabad szemmel;

2019-07-09 07:28:43

Mészáros Lőrinc vasfüggönyéről cikkezik a német sajtó

Ha parancsszó érkezik, menten elbukik a civilek küzdelme.

Vasfüggöny ereszkedik le a Balatonon a "pórnép és az oligarchák" közé, írja a Tagesspiegel. A tó mellett élők a rendszerváltás után elérték, hogy használhassák a szabad strandokat, ám ez a joguk veszélybe került.

Az Aligán élők által indított civil mozgalom 2000-ben elérte, hogy a településen a part legalább 30 százalékát a nagyközönség számára kell fenntartani. Csakhogy Aligán a legértékesebb rész tavaly Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került, aki jó kapcsolatokat ápol Orbán Viktorral. Az ügyletben pedig a partnere Tiborcz István, a kormányfő veje volt.

A polgármester azt mondja, hogy nagy-nagy érdekekkel kerültek szembe. Az új tulajdonosok ugyanis lezárták azt a részt, amely a Club Aligában a jachtkikötő mólójához vezető szakaszt, mondván, hogy a horgászok túl sok szemetet hagynak maguk után. Pedig olyanokról van szó, akik kizárólag éves bérlettel pecázhatnak.

A civilek most abban bíznak, hogy érvényt tudnak szerezni a csaknem 20 évvel ezelőtt született jogszabálynak. Képviselőjük szerint azonban az emberek attól tartanak, hogy ha parancsszó érkezik, akkor hiába minden. Csak abban bíznak, hogy ősszel jönnek a helyi választások, ezért a fideszes képviselők nem élnek a többségükkel.