szja;MaSZSZ;

2019-07-11 18:50:46

Megérett az adócsökkentés - az ÁSZ elnöke szerint mindenképp

A legnagyobb szakszervezeti szövetség szerint legfőbb ideje 10 százalék alá szorítani az szja-t.

SZJA A jelenlegi folyamatok mellett lehetővé válhat a személyi jövedelemadó további csökkentése, ami elősegíti a gazdaság további fehéredését – közölte a Magyar Hírlapban Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közleményben sietett kijelenteni: támogatja a felvetést mert végre  a munkavállalók terhei is csökkennének.

A konföderáció eleve az egyszámjegyű – vagyis tíz százalék alatti – szja bevezetését szorgalmazta az eddigi tárgyalásokon. Miután ez a kérdés a gazdaság irányítói körében korábban is felvetődött a MASZSZ szorgalmazza: az ígéretek helyett ebben a kérdésben a kormánynak is lépnie kellene, miközben a 2020-as költségvetés tervezetében erről egyetlen szó sem esik, vagyis marad a 15 százalékos szja. Óvatosan bánna viszont a szakszervezet a munkaerőpiaci járulék ÁSZ-elnök által javasolt csökkentésével. Ez most másfél százalék, tehát nem igazán nagy tétel. Miután ebből fedezik például az unión belül már most is a legrövidebb ideig, hátrom hónapig az álláskeresési járadékot, a foglalkoztatásösztönzési programokat, illetve az átképzési költségeket, inkább a képzésben történő felhasználását kellene erősíteni.