Előfizetés

Hová tűntek a csajok?

Sebes György
Publikálás dátuma
2019.07.13. 13:07

Fotó: RTL Klub
Elképesztően hullámzik a műsorrend.
A férfi elindult a majdnem üres buszon, de félúton megállt. Eredetileg egy működő jegykezelő automatát keresett volna, mert amelyikkel elsőre próbálkozott, nem működött. De aztán meggondolta magát. – Intézzék el, hogy mindegyiket lehessen használni – mondta, majd leült a felesége mellé. És a tévéműsorról kezdtek beszélgetni. Hogy a kedvenc sorozatukat, a Barátok közt-öt előző nap alig találták meg, a neki jelzett műsoridőben egy másik sorozat ment, de nem az, amelyiket előre beharangoztak.
Ők a tipikus nézők. Elvileg őket kellene kiszolgálni. Bizony régen – amikor ez a házaspár is „hozzászokott” a tévézéshez – ez is másképp volt. A műsorváltozás kapcsán két nagy botrány jut hirtelen eszembe a Magyar Televízió múltjából. Az egyik még a nyolcvanas években történt, akkor kezdték élőben közvetíteni a Forma 1-es autóversenyeket. Azon a bizonyos vasárnapon azonban valamilyen okból nagyon elhúzódott a futam. Jelentősen túllépte (volna) a kiszabott műsoridőt. Az adásvezetőnek – a csatorna műsorainak megjelenését irányító szakembernek – döntenie kellett tehát, hogy mi legyen. És ő szépen lekeverte a közvetítést, hogy – a műsorújságban jelzett időnél csak egy picit később – elindíthassa a következő műsort. Utóbb aztán rájöhetett, hogy nem ez volt az optimális megoldás. Nemcsak a tévé telefonvonalai égtek, másnap az újságoktól is megkapta a magáét, amiért fontosabb volt számára a rend, mint az elhúzódó élő adás. Pár évvel később már politikai aknamunkát is emlegettek egy hasonló esetnél. Az új kormány bemutatkozása és eskütétele ugyanis 1990. május 23-án volt. Ugyanazon a napon, amikor a Bajnokcsapatok Európa-kupája – a mai BL elődjének – döntőjét játszották. A budapesti parlamentben azonban ugyancsak elhúzódtak az események. Ha közvetítik az eskütételt, a nézők lemaradnak a meccs elejéről. Az illetékesek felmérték, melyik botránynak lehet nagyobb visszhangja és ezúttal a sport mellett döntöttek. Ettől aztán az első szabad választásokon győztes MDF hívei akadtak ki és már-már összeesküvést sejtettek. Mindenesetre a bécsi döntőn a Milan legyőzte a Benficát, ám a politikusokat ez sem kárpótolta, amiért a nézők nem követhették élőben a történelminek minősített hazai eseményt. Igen, akkor még szűkösek voltak a lehetőségek. Az egyetlen tévében meg kellett gondolni, mit tesznek és mi lehet a következmény. Ráadásul ennek az egyetlen tévének a két csatornáját nézte mindenki és bármi történt, össznépi eseménynek számított. Kudlik Júlia új frizurájáról, Takács Marika ruhájáról napokig beszéltek, hát még a vetélkedőkről, vagy az élő közvetítésekről. Az újságok rendszeresen közöltek tévékritikákat, a programok változásáról pedig többször is beszámoltak. Kötelesség volt tájékoztatni a nézőket. A jelek szerint erre ma már kevesebb figyelmet fordítanak. Legalábbis ez szűrhető le abból, ami az RTL Klub esti műsoraival az utóbbi időben történt. Kezdődött azzal, hogy rengeteg reklámozás közepette elindítottak egy új török filmsorozatot az esti főműsoridőben. Igaz, először fél 8-ra hirdették, de aztán hirtelen egy órára bővítették a híradó utáni Fókusz című bulvár-magazint, tehát fél órával hátrébb tolták a kezdést. Ám a Megtörve című film feltehetően nem érte el a kívánt és elvárt nézettséget. Ezért áttették délutánra, a 9 órára tervezett Barátok közt-öt pedig előrehozták 8-ra. Csakhogy az esti filmeket – általában sorozatok két-két részét – nem akarták 9 előtt elindítani, így oda szükség volt még valamilyen műsorra. Elkezdték tehát ismételni a tavaly sikeres Oltári csajok című sorozatot. Három rész le is ment belőle, majd hirtelen eltűntek a műsorból a csajok is. Erről senki nem mondott semmit, viszont a Barátok közt visszakerült 9 órára. Elé pedig betették egy másik – korábban sikeres – sorozat ismétlését. Hogy a Mi kis falunk mitől vonz nagyobb közönséget, mint az Oltári csajok, azt senki nem magyarázta meg. Nyilvánvaló azonban, hogy a nagyobb nézettség érdekében folytatott vad hajsza és a reklámok minél biztonságosabb beágyazása magyarázza ezeket a változásokat. Ez eddig még érthető is, ám az nem, hogy a reménybeli nézőknek keresgélniük kell, milyen időpontban találhatják meg éppen kedvenc műsorukat. Márpedig pontosan ez történik. Kétségtelen tény, hogy a rendszeres tévénézők többsége az idősebb korosztályból kerül ki. Nagy részük ragaszkodik a megszokottakhoz, így például a nyomtatott sajtóból tájékozódnak a programokról. Az utóbbi hetekben azonban azt tapasztalhatták, hogy a műsorújságok már megjelenésük pillanatában elavultak (legalábbis ami az RTL Klub adásait illeti). A napilapok sem járnak sokkal jobban, mert ők is az előre kiadott műsort nyomtatják ki, tehát a változások többsége náluk sem követhető nyomon. Most akkor képzeljük el a bevezetőben említett házaspárt a buszról. Emlékezzünk rá, apuci még arra sem volt hajlandó, hogy megkeressen egy működő jegykezelő automatát. Otthon leül a vacsorája meg a söre mellé és azt tapasztalja, hogy egészen mást lát, mint amire számított. Fogja tehát a távkapcsolót, átmegy egy másik adóra és természetesen megvan a véleménye az RTL Klubról, amely egyáltalán nem törődik vele, miközben állítólag az ő érdekében tevékenykedik. Ha a jelenleg piacvezető csatornának szerencséje van, rövid időn belül elfelejti a megpróbáltatásait és visszatér, de erre azért nem lehet mérget venni. Akkor pedig megéri ez a nagy összevisszaság? És legfőképpen: hová tűntek a csajok?

Az élet sörhabos oldala

Bihari Tamás
Publikálás dátuma
2019.07.07. 18:08
Az U Flekuban mára legfeljebb a személyzet maradt cseh
Fotó: Rieger Bertrand / AFP
„Akkor még nem sejtettem, hogy ez a filmekbe illő találkozás egy életre szólt.”
Prosim, zaplaty, dvá pivo! – kiáltottam magabiztosan teljes cseh nyelvtudásomat bevetve a prágai Staré Městoban, vagyis az Óvárosban található Aranytigris (U zlatého tygra) sörözőben. A 70-es évek elején még nem tudtam, hogy a cseh és a világirodalom egyik kultikus helyén iszom az utolérhetetlen cseh csapoltat. Lehet, hogy a szomszéd asztalnál egy Bohumil Hrabal nevű író kortyolgatta a sörét a barátaival. Akkoriban azonban a cseh sörművészet empirikus kutatása izgatott. No persze érdekelt a sertésszelet knédlivel, párolt káposztával is. Ám a nap végére, talán az elfogyasztott korsók szaporodása miatt, már nem emlékeztem arra, hogy hol volt a legcsehebb, illetve a legjobb a felhozatal: a Kandúrban (U Kocouraban), a legrégebbi prágai sörözőben az U Flekůban vagy a Nové Městoban, az Újvárosban leledző U Pinkasůban. És akkor még csak töredékét soroltam föl annak a tucatnál is több vendéglátóegységnek, ahol megfordultam. Ez a probléma végigkísérte egy évtizedet átfogó vizsgálódásaimat. Persze fogalmam sem volt arról, hogy nagyjából ötszáz sörözőt, vendéglőt kellett volna vizsgálat tárgyává tenni. Különösen az U Fleků maradt meg emlékezetemben. A középkori épületben félévezrede helyben főzik sört. Hűvösebb időben a boltíves termekben, nyári melegben, a jókora kerthelyiségben üldögélve lehetett elmélyedni a sörtörténelem élő legendáján. Első látogatásom során még nem tudtam, hogy amíg a söralátétet rá nem teszem a korsóra, az éber pincérek a kiürült korsót azonnal telire cserélik és újabb strigulával gyarapodnak az elfogyasztott sörök számát jelölő vonalak a korsó mellé tett kis cédulán. A bejáratnál egy kis kuckóban kiváló sörkorcsolyákat lehetett venni. A kétezres években ez a sörkorcsolyás kuckó már nem működött. Időközben a turistalátványossággá váló U Flekůban, ahol én még az őslakosokkal iszogathattam, mára legfeljebb a személyzet maradt cseh. A szívemhez közelebb állt a kissé ütött-kopott Prága, vedlett házaival, gótikus csodáival. Mára csillogó ékszerdoboz lett, turistatömegekkel és számomra oda a varázs. Emlékeim szerint viszont a legjobb knédlit a Pinkászban (U Pinkasů) lehetett akkoriban enni. Nem irigyeltem a pincéreket, ahogy az emeletes étteremben le föl rohangásztak a söröskorsókkal és a knédlis tányérokkal. Mindenesetre a kissé száraz sertéscomb-szeleteket finom szósszal tálalták, s a rózsaszín hús mellett ott fehérlettek a knédliszeletek és a párolt káposzta halom. A korsó sört kissé háttérbe szorítva láttam neki a falatozásnak. Én előbb egy darabka hússal kezdtem, amire következett egy katona knédli, persze előbb szószba fojtva, majd végül a párolt káposzta zárta sort, amit végül sörrel öblítettem le. A magányos sörtúrákat később szűk baráti körrel osztottam meg. Rájöttem, hogy egyrészt többen sokkal alaposabban hasonlíthatjuk össze a sörözők, vendéglők kínálatát, másrészt pedig az élmény megosztása is endorfintermelő tényező. Így történt, hogy ’80 áprilisában Erával, Sziszivel, két volt egykori fotós osztálytársammal és Ágival, Era gyermekkori barátnőjével utaztam. No és persze Janóval, valamint egyedi Skoda 100-asával. Janó keményen, bár igazságosan bánt a Skodrival, csak akkor rúgott bele az ajtóba, ha az másként nem volt hajlandó kinyílni. Igaz, olykor előfordult, hogy a fizikai abúzusra a kocsi ajtaja elhagyta a zsanérokat és földre vetette magát, de Janó olyankor rutinosan visszarúgta. Viszont a Budapest-Prága-Budapest útvonalon nem hagyott cserben a Skoda. Miután megtekintettük és végigittuk a kötelező köröket, az U Flekůnál végignézhettük az egyen zöldbe öltözött NDK-s ifjak és a prágai rendőrök barátságtalan mérkőzését. A találkozó végén a hazai pályán szerzett pontot és több tucat ittas NDK-s vendéget elvittek a rendőrök. Mi pedig a meccs izgalmában elfelejtettük a menekülés közben magunkkal mentett U Flekůs korsókat visszavinni. Igaz, ha megtesszük, kockáztattuk volna a magunk és a korsók testi épségét. Ma már nem emlékszem min vesztünk össze Ágival, de valószínűleg én voltam az oka a konfliktusnak. Ő szokása szerint elviharzott, elnyelte a számára teljesen ismeretlen város. Indulatomat gyorsan felváltotta a kétségbeesés, mi lesz, ha nem találjuk meg, és már nem rá, hanem magamra voltam dühös. Kis csapatunk a keresésére indult. Bejártuk az Óvárost, majd a „budai” oldalon, a Hradzsin tövében folytattuk a reménytelennek tűnő kutatást. Mígnem a Szt. Tamáshoz (U Svatého Tomáše) címzett sörözőhöz értünk. Egyébként szerintem Prága legjobb, szintén helyben főzött barna sörét mérték ott akkoriban. Addigra már több sörözőt is végigfürkésztünk, de a kérdésre, hogy „Ági van?”, aggodalmas válaszunk mindig az volt, hogy „Ági nincs”. És akkor máig megmagyarázhatatlan dolog történt. Mikor kinyitottam a söröző ajtaját, az „ajtó megől”, nem „fehér galamb, Ősz bárd” emelkedett, hanem Ági bukkant föl. Döbbenten néztünk egymásra, de azután a maradék mérgünk is elszállt, és együtt mentünk vissza többiekhez. Akkor még nem sejtettem, hogy ez a filmekbe illő találkozás egy életre szólt.

A Muzulmán Testvérek három generációja

Galgóczi István
Publikálás dátuma
2019.07.07. 17:19
Morszi választási győzelemkor
Fotó: Anadolu Agency / AFP
A történelem különös fintora: gyakran nem tudjuk, hogy egy megtörtént esemény történelmet ír-e, vagy sem. Mohamed Morszi halálával semmi sem változott az emberiség történelmében, de évek múltával sok minden változhat, erre a halálesetre hivatkozva.

Az alapítástól a betiltásig

A Muzulmán Testvérek Szervezetének (MTSZ) megalapítója, Haszan al-Banná a tanulmányai során olyan, nem hivatalos társaságokban dolgozott, amelyek erkölcsrendészetként figyelték az embereket. Kairóban a vidéki, konzervatív, vallásos „egyetemista” idegennek érezte magát, és kulturális sokként élte meg a Kelet és a Nyugat találkozását, hogy az egyiptomi felső és középosztály a szekuláris Nyugat elkötelezett híve: „A muszlimok azért elmaradottak, mert eltávolodtak a vallástól. Az újjászületésnek egyetlen lehetséges útja van, visszatérés az iszlámhoz.” Kairóban al-Banná a diáktársaiból hitoktatási célzattal egy csoportot szervezett. Tanulmányaik befejeztével a társaság szétszéledt, de a megkezdett munkát folytatták. Az arab nyelvtanár al-Banná Iszmáilijaba került, és itt alapította meg a MTSZ-t 1928-ban. A megszülető mozgalomhoz hamarosan csatlakoztak a diáktársak által létrehozott közösségek. 1929-ben már irodát nyitottak a Nílus-deltában, Kairóban, Aszjútban, és Dél-Egyiptomban. Effendi - így nevezik az elnyugatiasodott hivatalnokot. Az effendik, Egyiptom új társadalmi rétege, az alsó- és középső középosztályt képviselték. Mindenütt ott voltak, mindenkit jól ismertek. Majd a 30-as évek második felétől, a gazdasági válság hatására az effendik kiábrándultak a „Nyugatból”, és az MTSZ felé fordultak: „Az iszlám a megoldás!” (al-Banná).  A Brit Birodalom nem akart pániszlám, pánarab, és/vagy nacionalista Egyiptomot, ezért mindent megtett, hogy a népszerű MTSZ-t és az uralkodót, Faruk királyt szétválassza. Talán ezért is, al-Banná a MTSZ-n belül létrehozott egy titkos félkatonai szervezetet, a Titkos Apparátust (TA). A világháború után bizonyos jelekből a hatalom arra következtetett, az MTSZ puccsra készül: a TA-hoz tartozó fegyvereket, és robbanószereket találtak, valamint olyan írásokat, és térképeket, amelyek a rendszer megdöntésére vonatkoztak. 1948-ban a szervezetet betiltották, a hivatalos közlemény szerint a MTSZ: „nem párt, hanem sokkal jobban hasonlít egy államra, amelyik fegyverekkel, kórházakkal, iskolákkal, gyárakkal, és társaságokkal rendelkezik”. A Testvérek 1948 decemberében megölték a miniszterelnököt, 1949-ben pedig a királyság egyik ügynöke lelőtte al-Bannát.

Kutb és a radikálisok

A harmincas években a hadsereg fiatal tisztjei között megszületett egy társaság, a Szabad Tisztek Mozgalma, céljuk a brit bábkirály(ság) megdöntése volt. A két szervezet tudott egymásról, a tisztek közül többen is szimpatizáltak a Testvérekkel. A későbbi elnök, Anvar Szadat így idézte fel emlékeit: „Bámultba ejtett al-Banná beszéde, majd miután befejezte az előadását, szívemből gratuláltam neki. (…) Mielőtt elment, meghívott az előadásaira, amiket keddenként, a napnyugtai ima után szokott tartani.” 1952-ben a Szabad Tisztek vértelen puccsal megdöntötték a királyságot. Al-Hudajbi, a MTSZ új vezetője, „áldott cselekedetnek” nevezte azt, amit Nasszer dzsihádnak. Kezdetben úgy tűnt a Szabad Tisztek és a Testvérek céljai közösek. 1953-ban betiltották a pártokat, de az MTSZ még maradhatott, ám 1954-ben, egy Nasszer elleni sikertelen merénylet után a szervezetet is végérvényesen megszüntették, sokakat letartóztattak. A Testvérek a börtönökben összetartottak, az egyik koordinátoruk Szajjid Kutb (1906-1966) volt. Kutb effendiként verseket és novellákat írt, újságot szerkesztett. Példaképe és barátja a szekuláris, nyugati ihletésű költő Abbász al-Akkád (1889-1964) volt. De a 40-es évektől egyre gyakrabban olvasta a Koránt, szakított Abbászékkal, és 1949-ban megjelent a Szociális igazság az iszlámban című könyve. Állami ösztöndíjjal két évet az USA-ban élt. Az amerikaiak írta, „materialisták, csak a pénzzel, a kocsikkal, és a mozisztárokkal foglalkoznak, és nem érdekli őket a lelki élet”. Al-Banná halálakor (1949) megdöbbent, hogy az amerikaiaknak mennyire rossz véleménye van a MTSZ-ről, és csak annyit tudnak róla, hogy brit-, és Izrael-ellenes. Az USA-ból visszatérve csatlakozott a MTSZ-hez, támogatta a katonai puccsot és szerepet vállalt az új vezetésben. De amikor megértette, hogy a tisztek egy világi államot akarnak, elfordult tőlük. A Nasszer elleni merénylet után bebörtönözték, s miután a rendszer a társait kivégezte, végleg radikalizálódott. 1964-ben szabadult, és megírta a Jelek az úton című könyvét, amiben megkérdőjelezte a rendszer legitimitását. 1965-ben ismét letartóztatták, 1966-ban kivégezték. Testvére, Mohamed Kutb (1919-2014) Szaúd-Arábia egyetemein tanította Oszáma bin Ladent, és Ajmán al-Zaváhirit. Kutb megalkotta az iszlám tanait félreértelmező terror ideológiáját (kutbizmus). Célja a nem iszlám alapú állam teljes elutasítása, megdöntése volt. A MTSZ azonban elutasítja a kutbizmust. A Testvérek vezetője, Haszan al-Hudajbi a Hittérítők nem ítélőbírák című könyvében elhatárolódott Kutb nézeteitől, és a halála (1973) után utódja is ugyanezt tette. „Szajjid Kutb csak önmagát reprezentálja, és nem a Muzulmán Testvéreket.” Az al-Káida a kutbizmus örököse, többször is kritizálta a MTSZ-t, mert a szervezet részt vesz a parlamenti választásokon, és elfogadja az emberek által alkotott politikai rendszert. A harmadik arab-izraeli háborúban (1967) nem csak Egyiptom veszített, hanem a szekuláris nasszerizmus is. Megszületett a kutbizmus, „Szadat kiengedte a dzsihád szellemét a palackból.” (Ajmán al-Zaváhiri) Nasszer halála után (1970), Szadat elnöksége alatt - 1970-1981 - szakított a nasszeri múlttal, az egyik új szövetségese a Testvérek lettek, és Fejszál szaúdi király támogatásával találkozott az MTSZ elűzött vezetőivel. Ennek eredményeként a rendszer engedte a Testvérek működését, annak ellenére, hogy a szadati érában sem legalizálták őket.

A harmadik győz

A szadati gazdasági nyitás következtében a nasszeri érában az Öböl-államokba menekült Testvérek mint üzleti befektetők tértek vissza, így erősítve Egyiptom iszlám identitását, amihez már a vahhábizmus - Szaúd-Arábia iszlám irányzata - is hozzátartozott. Az egyiptomi gazdaságot 80 család irányította, ebből 8 az MTSZ-szel állt kapcsolatban. A másik új szövetséges, a Nyugat elvárásainak megfelelve megszüntették az egypártrendszert. A negyedik arab-izraeli háború után (1973), amelyben tulajdonképpen senki sem nyert, és senki sem vesztett, elkezdődtek a béke tárgyalások. 1977 szeptemberében Szadat Jeruzsálemben járt, decemberben pedig Menahem Begin Egyiptomban és 1979-ban megszületett a két állam között a különbéke. Még ugyanabban az évben Egyiptomot kizárták az Arab Ligából (1979-1989). A Testvérek folyamatosan kritizálták a gazdasági nyitást, és attól féltek, hogy a Nyugat beszivárog az országba. Izrael miatt Szadat és a MTSZ kapcsolata 1978-ban megszakadt, az MTSZ szerint Izrael a dár-al-harb (iszlám) területhez tartozik, és ha a kormány meg akar felelni a muzulmán értékeknek, akkor dzsihádot kell folytatnia ellene. De megnyugtatták Szadatot, nem akarják a rendszert megdönteni, ám amikor az elnök felajánlotta, hogy legalizálják a MTSZ-t, a Testvérek az ajánlatot elutasították. Az iszlám megjelent a tévében, a közoktatásban és az egyetemeken, ahol muszlim társaságok (dzsamáa) szerveződtek. Az alulról indult kezdeményezéshez egyre több diák, és fiatal pályakezdő csatlakozott, akik között többen már a gazdasági nyitás kárvallottjai voltak. Kezdetben a Testvérek támogatták a diákokat, idővel fenyegetést láttak bennük, mert gyakran Kutb gondolatait hallották vissza. Jól hallották. 1974-ben egy terroristacsoport Kairóban elfoglalta Katonai Akadémiát. A Testvérek az állam mellé álltak, főleg azok után, hogy 1974-ben fiatal muszlim szélsőségesek, megpróbálták Szadatot is megölni. 1977-ben elrabolták, és megölték az Azhar Egyetem professzorát, majd végül 1981-ben Szadatot is. A légierőnél szolgáló Hoszni Mubárak a negyedik arab-izraeli háború egyik hőse, Szadat halála után bevezette a szükségállapotot, amit rendszeresen meghosszabbítottak. Mubárak jól tudta, hogy a szélsőségesek mekkora veszélyt jelentenek, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy egy mérsékeltebb iszlámot képviselő csoport a rendszer támasza lehet. Az 1979-es parlamenti választásokon más párt színeiben induló Testvérek közül 30-an bejutottak a parlamentbe. 1984-ben 58-an, 1987-ben pedig 57-en lettek képviselők. A pártok mellett, a dzsamáa mozgalomból indult fiatalok a szakszervezetek életébe kapcsolódtak be. Az orvosi kamara 23 tagjából 20 volt MTSZ kötődésű, az ügyvédi (25/18) és a mérnöki kamarában (61/54), illetve a gyógyszerészeknél (25/17) hasonló volt az arány. Az új generációhoz tartózó Iszám al-Arjan 1995 már pártot akart alapítani, szerepet szánva a koptoknak és a nőknek, miközben az MTSZ akkori vezetője szerint a koptok nem szolgálhatnak a seregben, mivel az állam iránti lojalitásuk megkérdőjelezhető. Szakadás történt a MTSZ-ben, a fiatalok megalapították a Vaszat Pártot. 2004-től az MTSZ új vezetője Mohamed Mehdi Akef (1928-2017) lett, aki gyerekként ismerte meg al-Bannát. Jogot végzett, az 1954-es Nasszer elleni merénylet után halálra ítélték, de felmentették, 1974-ben szabadult. Minisztériumi köztisztviselő lett, majd Rijádban később Münchenben dolgozott. 1987-ben bekerült a parlamentbe, 2007-be bejelentette: a szervezet párttá alakul. A szervezet történetében ő volt az egyetlen vezető, akik 2010-ben önként lemondott, az új vezető Mohamed Badí lett (sz. 1943). Ő is, és az arab tavasz után megszületett MTSZ politikai nézeteit képviselő Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke, az államfővé választott Mohamed Morszi (1951-2019) is, akár al-Banná unokái is lehettek volna. Morszi néhány hete a bírósági tárgyalásán meghalt, Badí börtönben ül.  Az alapító al-Banná szerint „három generációra van szükségünk a tervünk megvalósításához: az első hallgat, a második harcol, a harmadik győz!”