Most

Jó tudni, hogy a jobboldalon most erkölcsi parancs a kiállás a hazáért. A hangsúly azon van, hogy most. Bár a miniszterelnök – szokásos rádiós szózatában – általános érvényűnek tartotta ezt. Még azt is állította, hogy „sohasem utálhatjuk jobban az ellenfeleinket, mint amennyire szeretjük hazánkat”. 
E kijelentést az a nemrég történt – és a hatalom számára felháborító, azóta is megemészthetetlen – eset váltotta ki, hogy az Európai Parlamentben a magyar ellenzéki képviselők nem támogatták a fideszes jelölt megválasztását alelnöknek. Ellentétben a kormánypártiakkal, akik viszont megszavazták az ellenzékit. Megint csak: most.
A szocialista kormányok idején még nem érezték magukénak – Orbán Viktor kifejezésével élve – ezt az ökölszabályt. (A félreértések elkerüléséért, így nevezik azt a lényegre törően megfogalmazott egyszerű szabályt, amelyhez az ember általában tartani tudja magát.) Ám a fideszesek – akkor még ellenzékben – hosszan triumfáltak például, amikor Kovács Lászlót a többség nem támogatta tervezett uniós biztosi posztján. Öt évvel később tovább is mentek: nemet mondtak Andor László biztosi kinevezésére, és ezzel Szájer József még el is dicsekedett.
Azóta jelentősen változtak az idők. Igaz, Orbán megítélése szerint a baloldal maradt internacionalista – amilyen eddig is volt –, a hazáért pedig kizárólag a magát nemzetinek kikiáltó oldal áll ki. Szavakban persze mindig, de főleg akkor, amikor érdekei azt diktálják. És az ő nézőpontjukból így „hazaárulónak” is lehet minősíteni mindenkit, aki nem úgy táncol, ahogy a hatalom fütyül. Mindez természetesen a kommunikáció és a propaganda bűvkörébe tartozik, amit a helyzet, a körülmények és elsősorban a vezér határoz meg. Aki aztán a rádióban finoman, bár határozottan fogalmaz. A többi pedig a megmondóemberek dolga. 
Midőn a miniszterelnök elmagyarázta az ökölszabályt, a műsorvezető még megjegyezte, kár, hogy a fiatalok ezt nem tudják. Mire Orbán reflektált: majd mi megtanítjuk nekik. 
Ettől tartottunk. Most és mindörökké.

Az európai szakadék

Beült hát az igazságügyi bársonyszékbe Varga Judit, Orbán Viktor új csatára, akitől komikus volt hallani, hogy az isztambuli egyezmény, a klímavédelem és a CEU körül a liberális fősodor keltette politikai hisztéria folyik. A tragédia ezután következett: a kormányfő arra kérte, a jövőben segítse megnyerni az uniós vitákat, amelyeket ő az alaptörvény talajáról kíván megvívni. Magyarország például nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, mert az alaptörvény előírásai miatt ahhoz nem lehet csatlakozni. Mondja ezt annak az uniós tagállamnak az igazságügyi minisztere, amely ország egész jogrendjét évekig illesztgették a közösség jogrendjéhez, ami a tagság feltétele volt.
Mindez azonban csak egy kiművelt Fidesz-újundok bornírt fecsegése. Csak azért említjük, mert az EU körüli múltheti viharban méltatlanul elszállt egy hír: Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter egy brüsszeli előadásában új növekedési paktumra tett javaslatot az egységes valutaövezetnek. Le Maire – aki Christine Lagarde egykori székében ül, ő pedig az IMF-ből készül az Európai Központi Bank élére állni – világossá tette, Párizs nem fog megelégedni egy szerény euróbüdzsével, és nem engedne beleszólást a többi EU-tagállamnak az euróövezetet érintő döntésekbe. „Olyan nincs, hogy valaki belül is, meg kint is van” – szögezte le. 
Le Maire három pilléren nyugvó növekedési paktumot javasolt a 19 tagú euróövezetnek, mert cselekednünk kell, „ha azt akarjuk, ne csak Kína és az Egyesült Államok formálja a XXI. századot, hanem Európa is”. Párizs új növekedési szerződést javasol, aminek három pilléren kellene nyugodnia. Először a szerkezeti reformokon és az államháztartás egyensúlyán. Másodszor a beruházásokon. Harmadikként pedig az euróövezet további megerősítésén, a bankunió kiteljesítésén, az egységes tőkepiaci unión és a közös büdzsén.
A gazdasági-pénzügyi részletekbe nincs módunk belemenni, de a politikai érvelés racionális: „a jólétet biztosító növekedés hiánya végzetes veszély Európára nézve. Az euró gyenge pontjainak fel nem ismerése az, ami megnyitja az utat a populizmus előtt. Nem lehet stabilitás prosperitás nélkül”. Ezért az eurózónán belül a szociális konvergencia és az adóharmonizáció az egyetlen lehetséges helyes irány. Szükséges az európai szociális pillér megteremtése, az adóharmonizáció, Európa technológiai szuverenitása, ami közös európai iparpolitikát és az uniós versenyjogi szabályok módosítását feltételezi, s megnyitja az utat a globálisan versenyképes Európa felé. „Az emberek haboznak a nacionalizmus támogatása és az európai építkezés új lendületbe hozása között. Ennek az eurózónából kellene kiindulnia, mert ez az európai architektúra magva. Vagy létrehozunk egy eurózóna-költségvetést, és megmutatjuk a polgároknak az előnyeit, vagy az euroszkepticizmust fogjuk táplálni”. 
Ha kicsit is figyelünk, látjuk azt a mélységet, amely az integrálódó európai közösség formálódó jövője és a nemzeti szuverenitás orbáni értelmezése között szakad be. Ez az a szakadék, amely tartósan távol tarthatja az országot Európától.
Szerző
Friss Róbert

Negyvenöt nap

Negyvenöt nap telt el a Hableány borzalmas balesete óta, és pontosan negyvenöt napja nem tudjuk, hogy a majd harminc ember halálát egy fatális, kivédhetetlen véletlen okozta-e, vagy valami hiba van akörül, ahogyan a Duna budapesti szakaszát ma használjuk. 
Ez utóbbiról egy szó sem esik ugyanis. Miközben részletekbe menően tájékozódhattunk az elmúlt másfél hónapban a kishajót maga alá gyűrő úszó szálloda kapitányának vélt és valós vétkeiről, a főváros és a szaktárca illetékesei egy gondolatfutamot sem pazaroltak annak tisztázására, nem lehetne-e valamit jobban, biztonságosabban csinálni. A turisták, a városlakók és a hajósok érdekében.
Lapinformációkból tudjuk, hogy a pazar panorámájú fővárosi Duna-szakaszon esténként minimum hetven kisebb-nagyobb vízijármű nyüzsög. Elég csak megállnunk valamely hídon, hogy a saját szemünkkel lássuk, a Dunán olyan a forgalom, mint a Nagykörúton, a motoros jachttól a tolt uszálykaravánig bármi felbukkanhat a vízen. Újságírók derítették ki azt is, hogy a szállodahajóknak már korábban megtiltották a belvárosi fordulást - kétségtelen tehát, hogy máskor is adódhattak vészhelyzetek.
Természetesen lehet, hogy minden úgy jó, ahogy van. De az is lehet, hogy ki kéne dolgozni a forgalomcsillapítás módját; felül kéne vizsgálni a sétahajó-állományt; szigorítani kéne a biztonsági előírásokat;  esetleg nemet kéne mondani a szállodahajók kívánságára, hogy a Belváros kellős közepén tanyázhassanak. (Ja, hogy pont a Viking a magyar állam üzleti partnere a kikötőket birtokló cégben?)
Negyvenöt nap elteltével azonban még csak a kérdéseket sem tette fel senki, és mindössze annyi változott, hogy végső búcsút vett a város két magyar hajóstól, akik azon a szörnyű, esős estén utasaikkal együtt rosszkor voltak rossz helyen. Béke poraikra. Nekünk, mindnyájunknak pedig jó szerencsét.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.07.13. 10:20