A Nílust is kiszáríthatja a klímaváltozás

Aszály és özönvíz váltja egymást, a népesség növekvésével a felelőtlen vízgazdálkodás is egyre komolyabb gond, ráadásul a talán leginkább érintett Egyiptom vezetése lényegében a probléma létét sem ismeri el.

A Nílus vízhozamában egyre több a zavar, és ez százmilliók életét nehezíti meg már most is, írja a világ leghosszabb folyójának haldoklásával foglalkozó hosszú cikkében az index.hu. Ugyan - a klímaváltozásnak hála - a Nílus forrásvidékén alapvetően a korábbi évtizedekben mértnél több csapadék esik, de igen rendszertelenül és egyenetlen megoszlásban. Az özönvízszerű esőzések elmossák az etióp földművesek számára létfontosságú termőtalajt, és eltömítik a szabályzásért felelős gátak vízáteresztő csatornáit. Előrejelzések szerint egyre kevesebb lesz a 70-100 köbkilométeres vízhozamot hozó "normális" év, és egyre több lesz az aszály vagy a mindent elmosó árvíz.

Ráadásul 1960 óta megnégyszereződött a Nílus menti országok lakossága, és a felelőtlen vízgazdálkodás hatásai így megsokszorozódnak. 2050-re legalább félmilliárd ember lesz a folyó vizére utalva; ez a ráutaltság annál is erősebb, mivel a Nílus kilométerek ezreit teszi meg a Föld legszárazabb és legmelegebb vidékein – olyan területeken, amelyek a hőmérséklet emelkedése miatt hamarosan a lakhatatlanság szélére sodródnak. A meleggel együtt a sivatag is egyre jobban beeszi magát az egyes helyeken eleve csak 150 méter széles termékeny parti sávba:

Egyiptom esetében különösen súlyosak a Nílus körüli problémák, lévén az ország teljesen a folyamra van utalva, és lakosságának 95 százaléka él a folyóvölgyben. A csaknem 100 millió ember, a mezőgazdaság és az ipar mohón issza fel a tartalékokat: a vízdeficit eléri az évi 20 milliárd köbmétert – azaz ennyivel nagyobb a fogyasztási igény annál, mint amit a folyó biztosítani tud. Nem csoda, ha az egy főre jutó vízmennyiség 1947 óta a negyedére csökkent, és

A folyami halászatnak is leáldozott. A Nílusban élő fajok fele – részben az Asszuáni-gát által megzavart szaporodási gyakorlatnak köszönhetően – kipusztult, a vízminőség miatt pedig a halak húsa nehézfémekkel és szervetlen nitrogénnel szennyezett. Ez a jelenség azonban – a mezőgazdasági termelés visszaesésével együtt – azzal jár, hogy tömegek veszítik el a munkájukat, és indulnak el szerencsét próbálni a nagyvárosokba. Ám egy 20 milliós városban még nagyobb problémát jelenthet a vízhez való hozzáférés:

A vízhiány mellett óriási a pazarlás, a víz 35 százaléka vész el a vezetékek hibái miatt. A szennyezettség pedig a palackos vizet teszi szükségessé - ám a műanyag újrafelhasználását és a hulladékgazdálkodást nézve is tragikus az egyiptomi helyzet. A vizeket elárasztja a szemét, azok egyre szennyezettebbek.

Ráadásul az ország rezsimje a turistákon akarja megszedni magát, a turizmus vízigénye pedig kimeríthetetlen. Mezőgazdasági csúcstechnológiával és sólepárlással mentenék a helyzetet. Az országnak van ugyan külön vízforrásokért felelős minisztere is, ám nem sokan bíznak abban, hogy működése eredményeket hoz, ugyanis lényegében a probléma létét sem ismeri be az egyiptomi kormány, mert akkor saját korábbi hibáival is nyilvánosan szembe kéne néznie.