Sok hűhó mindenért - forró és erotikus Shakespeare

Publikálás dátuma
2019.07.16. 10:30

Fotó: Kiss Zoltán
A drámaíró vidám oldalát mutatta az idei Shakespeare Fesztivál Gyulán, és például a grúz vendégelőadás bőven meg is felelt ennek a tematikának.
Már az elején szinte minden eldől, amikor csoportosan bejönnek a színészek a színpadra a grúz vendégelőadáson. A Nodar Dumbadze Professional State Youth Theatre tagjai többségében fiatalok. Úgy érkeznek, mint egy hatalmas buliba szokás. Üvölt a zene, mindenki hamar a csúcsra ér, és semmi sem számít. Csak a jelen, csak az élvezetek. A boldogságot keresik, jól akarják magukat érezni. Színház a színházban szituációban osztják ki a szerepeket és mint egy utazó társulat játsszák el, hogy vándorolnak a darabbal. Shakespeare vígjátéka a Sok hűhó semmiért abszolút alkalmas arra, hogy a grúz csapat sok mindent megmutasson magából. Az egyik színházi ember fogalmazott úgy a szünetben, hogy ezek a színészek önazonosak, a férfiak férfiak és a nők nők. Lehet, hogy ez a legvonzóbb bennük. Vállalják magukat a vágyaikat, a szenvedélyüket, az esendőségüket, a félreéréseiket. Meghatározó a zene, leginkább fülbemászó olasz slágerek. Forróak és erotikusak. De emellett lazák és játékosak. Szinte minden jelenetben van egy bejövő és kimenő zene, remek koreográfiával. Előfordul aztán, hogy az egyik zene megcserélődik vagy újra indul. Minden belefér. A díszlet szinte üres tér, csupán két létra van végig jelen a színpadon. Ezekkel akad is bőven játék, rengeteg ötlettel. Érezhető, hogy a próbák alatt sokat improvizáltak a színészek és ezek egy része be is épült az előadásba. Minden úgy vidám, hogy nem evidens, illetve minden meg is történik. Nincs mímelés, belemenés van. De az aztán ezer fokon. Nagyon jó látni egy ilyen impulzív, egymásra figyelő csapatot. Képesek úgy kiegészíteni egymást, hogy közben jelentős egyéni teljesítményt is beletesznek a monológokba, vagy a dialógusokba. Az is örömteli, hogy a generációs különbség szinte teljesen eltűnik. A néhány idősebb színész, teljesen felveszi a pörgést, miközben a bölcsességet, a rálátást sem hagyják a színpadon kívül. A rendező Dimitri Khvtisiashvili jól keveri az arányokat. Mindent meghagy Shakespeare-ből, amit meg kell hagynia, de mégis sikerül egy mai verziót létrehozni az alaptörténetből, amelynek főleg a részletei, különböző leágazásai abszolút vonzóak és megérintik a nézőt. A grúz társulat 2016 óta játssza az előadást nagy sikerrel, sokat utaznak vele. A játék úgy válik összművészetivé, a táncot, a zenét, a díszletet mind egyenrangú eszközként megjelenítve, hogy egy cseppnyi erőlködés, vagy mesterkéltség sincs az egészbe. A játszók, profik és emellett hisznek magukban és egymásban. És ezt a hitet pillanatok alatt átsugározzák a nézőtérre. Innen kezdve már nem mondhatjuk, hogy a semmiért megy a sok hűhó. Igenis van valódi tétje, a játék közös öröme. És ez közhelynek is mondható lenne, de a grúz Sok hűhó semmiért esetében nagyon is nem az. Ellenkezőleg valódi értelmet nyer és ebben a játékban Shakespeare csak a kiindulópont. Mondjuk, ha már egy róla elnevezett fesztiválon vagyunk, ezt se becsüljük le.

Shakespeare-rel mindent lehet

  Konferenciát is tartották a Vidám Shakespeare tematikát még jobban érzékelendő Gyulán. Fábián Annamária egyetemi adjunktus arról beszélt, hogy miként változott az elmúlt évszázadokban Shakespeare kultusza. sokan zseninek, utánozhatatlan csillagnak tartották, de voltak olyan provokatív vélemények is, mint hogy a drámaíró egy „feltörekvő varjú”. Ezt persze inkább a rivalizálási vágy ihlette minden bizonnyal és nem a tények elfogadása. Ma már a BBC is több sorozatot szentel Shakespeare-nek, bebizonyítva, hogy vele már mindent meglehet tenni. Akár egy humoros fikciós sorozat főszereplője is lehet. Nádasdy Ádám író, költő, műfordító azzal nevettette meg leginkább az diskurzus közönségét, amikor hosszasan beavatta a nagyérdeműt abba, miként fordította le a Rómeó és Júlia egyik jelenetét, majd megjegyezte, ezt az epizódot eddig szinte az összes rendező kihúzta az előadásból.  

Szerző

Harc az emlékezetért - hogy a gyűjtemény kitörhessen a zsinagóga pincéjéből

Publikálás dátuma
2019.07.15. 21:15

Fotó: Molnár Ádám
Az Elfeledett szomszédaink című kiállításért indított petíciót eddig 274-en írták alá.
Korábban mi is beszámoltunk arról, a pápai zsinagóga mélyén összetekercselve heverő gyűjteményről, melyet az EMMI-től elnyert 18 millió forint értékű közpénzből finanszírozott a pápai önkormányzat, s amely bár immár negyedik éve a város rendelkezésére áll, a mai napig nem került fel az imaház omladozó falaira. Sőt, annak ellenére, hogy a minisztérium a támogatási szerződésben kikötötte: a város a befejezéstől számított öt évig fenntartja majd a kiállítást, jelenleg egy Kertész Imre gyerekkorát felidéző tárlat látható a templomban, a szóban forgó gyűjtemény ügyében pedig immár másod fokon zajlik a bírósági tárgyalás, melyet késedelmi ködbér megfizetését követelve indított az önkormányzat. A 2019. március végi eredmény, a felperes követelését teljes egészében megítélő, első fokú bírósági döntés. A pereskedés áldozatául esett kiállítás bemutatásáért július 11-én indított petíció aláírói „nem kívánnak a perben, illetve annak indokoltságát illetően állást foglalni”, azonban végre nyíltan és határozottan megkérdőjelezik a halogatás mögött nyilvánvalóan jelenlévő érdekeket, szolidaritást vállalnak az anyag összegyűjtőjével és egyben a kiállítás megálmodójával, Gyekiczki Andrással, és követelik az eredetileg felemelő, „mára kétségekkel, irracionális feltevésekkel, ideológiától és politikától sem mentes gyanakvással borított vállalkozás” teljesítését.  Az aláírók között szerepel többek közt: Heller Ágnes filozófus, Bán Zsófia író, egyetemi oktató, Lőrinc László történelemtanár, valamint Závada Pál író neve is.  https://www.peticiok.com/az_elfeledett_szomszedaink_allando_kiallitas_megnyitasaert 
Témák
petíció

Király Tamás ruhákkal válaszolt a pillanatra

Publikálás dátuma
2019.07.15. 12:00

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Látványos, több száz műalkotást felvonultató, retrospektív kiállítás mutatja be Király Tamás képzőművész-divattervező időtlen vízióit a Ludwig Múzeumban.
„1952-ben születtem, Gyöngyösön éltem, '77-től vagyok Pesten, kirakatrendező-iskolába jártam, de mindez egyáltalán nem fontos. Csak a munka a fontos. '81-től foglalkozom ruhával. Koppány Gizivel kezdtem, ő csinálta a Psyché ruháit. Ő ajánlotta, hogy nyissunk egy boltot, ez lett a percek alatt híres és legendás New Art. Egyszer a Gellérthegyen két külföldi turista megkérdezte Gizitől, hogy merre van a Petőfi Sándor utca, mert a New Artba szeretnének menni. '85-ben csináltam az első divatbemutatót”  - mesélte Király Tamás 1995-ben. (Az idézett interjú 1995-ben jelent meg a Magyar Filmintézet lapjában, eredeti terjedelmében a litera.hu irodalmi portálon olvasható Áá, rajzolni nem szoktam címmel.)  
Az addigi sikerei dacára mélyen elkeserítette, hogy akkor már hatodik éve nem volt magyarországi bemutatója (a kétezres években aztán szerencsére többször lehetett látni a Szigeten), miközben elárasztották a külföldi felkérések. A Music TV  közvetítette volna az új show-ját, de a magyar MTV-től nem sikerült néhány milliót összekalapoznia. Vonzotta a hazai pálya, de nem boldogult a rendszerváltás utáni új szponzorokkal, „a divattervezés nem olyan, mint a a versírás, nem elég hozzá egy toll és papír. Legalább száz ruhát meg kell csinálnom, sok modellel szoktam dolgozni.”
A modelljei legtöbbször civilek voltak. A New Art nyitása után az új ruhákkal például a belvárosban lehetett találkozni, mert Király felkérésére a barátai ott sétáltak az extravagáns ruhákban eleven próbababákként. Egyik évben, az augusztus 20-ra, az új kenyér ünnepére tervezett úgynevezett kalászruhát is beküldte a valóságba, karöltve sétált a charlestonruhát idéző búzakalász-fonatot viselő modellel az ünneplő tömegben. A nyolcvanas évek elején élő kirakatot tervezett a Petőfi Sándor utcába, „két héten keresztül hattól hétig élő emberek váltották egymást az ablakban, a tizenötös busz sofőre is megállt megnézni, hogy jé, mozog. Gondolom, eredeti dolgot kell csinálni, és akkor híre megy.”
Az eredetiség volt a művészi hitvallása: „ami eredeti, abból kevés van, és minél kevesebb van valamiből, annál értékesebb”, és a mostani retrospektív kiállítás ezt vissza is igazolja. A hirtelen múzeumi tárgyakká szelídülő ruhái mit sem veszítettek az eltelt 30-40 évben az eredetiségükből, a zsenialitásukból. Nem tűnnek „divatjamúltnak” vagy porosnak. Ha már a port emlegetjük, nem mehetünk el egy technikai részlet mellett szó nélkül. A mostani kiállítás anyaga nem egy műgyűjtő klimatizált tárlójából került a Ludwigba, hanem Király hagyatékából, az általa használt raktárból és az egykori lakásából. 
„Ezek az eredeti alkotások. A múzeum restaurátorai hozták kiállítható állapotba, a kiállítás után sajnos nem tudom, mi lesz velük” - avatott be a háttérbe Tímár Katalin kurátor, aki szívesebben használja a ruha helyett az alkotás kifejezést.  Azt mondja, Király ruhái egyszerre jelmezek, mobil szobrok és futurisztikus transzformációk. Király összes kollekciója zárt koncepcióra épült. „Folyton kísérletezem az anyagokkal, például amikor rájöttem, hogy a keményített vászon paraszt-alsószoknya úgy zizeg, mint a papír, akkor keményítettem, vasaltam, hajtogattam a vásznat, és a végén egy méterről sem lehetett elhinni, hogy nem papírruhákat készítettem.” Hol az anyagok rugalmasságát, hol a térbeliséget, más alkalommal a nemiséget gondolta újra. 
„Régebben egy ideig új testek létrehozása érdekelt. Beveszel egy tablettát, amitől néhány órára kövér, sovány, szögletes, gömbölyű, csúnya vagy szép leszel, spirális lesz a karod vagy bármi, és a ruha is ehhez alkalmazkodik. Például melles ruhát felvenni, vagy jóalakút-rosszalakút, szóval úgy működne a ruha, mint egy orvosi, pszichiáteri segédeszköz. Inkább ilyen értelemben érdekelnek a ruhák és az anyagok, az mindegy, hogy mekkora a válla, vagy húsz centivel hosszabb-e” - mondta, talán ezért érezte magához közel Jean Paul Gaultiert és Vivienne Westwoodot, akivel együtt állított ki Berlinben. 
Tímár Katalin ezt kiegészíti azzal, hogy Király a legolcsóbb anyagokat használta az alkotásaihoz, kötelet, műanyagot, kartont, sőt a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A kurátor szerint Király Tamást nem az örökkévalóság izgatta, hanem az adott pillanatra és helyzetre a legmegfelelőbb, a ruhák által megfogalmazható válasz.

Bodrogi Gyula nyakkendője

Sándor Pál Szomorú vasárnap című filmjéhez Király Tamás tervezte a jelmezeket. A férfi és a női főszereplő ahogy öregedett és hízott a történetben, úgy világosodott ki illetve sötétült be rajtuk a ruha. Bodrogi Gyula csokornyakkendőjéből és mellényéből összesen tizenhárom árnyalatot varrtak,  Király a forgatáson észrevétlenül cserélgette a ruhadarabokat egy hónapon keresztül. 

„Áá, rajzolni nem szoktam”

INFÓ

KIRÁLY TAMÁS. OUT OF THE BOX Ludwig Múzeum szeptember 15-ig