Már az elején szinte minden eldől, amikor csoportosan bejönnek a színészek a színpadra a grúz vendégelőadáson. A Nodar Dumbadze Professional State Youth Theatre tagjai többségében fiatalok. Úgy érkeznek, mint egy hatalmas buliba szokás. Üvölt a zene, mindenki hamar a csúcsra ér, és semmi sem számít. Csak a jelen, csak az élvezetek. A boldogságot keresik, jól akarják magukat érezni. Színház a színházban szituációban osztják ki a szerepeket és mint egy utazó társulat játsszák el, hogy vándorolnak a darabbal. Shakespeare vígjátéka a Sok hűhó semmiért abszolút alkalmas arra, hogy a grúz csapat sok mindent megmutasson magából. Az egyik színházi ember fogalmazott úgy a szünetben, hogy ezek a színészek önazonosak, a férfiak férfiak és a nők nők. Lehet, hogy ez a legvonzóbb bennük. Vállalják magukat a vágyaikat, a szenvedélyüket, az esendőségüket, a félreéréseiket.
Meghatározó a zene, leginkább fülbemászó olasz slágerek. Forróak és erotikusak. De emellett lazák és játékosak. Szinte minden jelenetben van egy bejövő és kimenő zene, remek koreográfiával. Előfordul aztán, hogy az egyik zene megcserélődik vagy újra indul. Minden belefér. A díszlet szinte üres tér, csupán két létra van végig jelen a színpadon. Ezekkel akad is bőven játék, rengeteg ötlettel. Érezhető, hogy a próbák alatt sokat improvizáltak a színészek és ezek egy része be is épült az előadásba. Minden úgy vidám, hogy nem evidens, illetve minden meg is történik. Nincs mímelés, belemenés van. De az aztán ezer fokon.
Nagyon jó látni egy ilyen impulzív, egymásra figyelő csapatot. Képesek úgy kiegészíteni egymást, hogy közben jelentős egyéni teljesítményt is beletesznek a monológokba, vagy a dialógusokba. Az is örömteli, hogy a generációs különbség szinte teljesen eltűnik. A néhány idősebb színész, teljesen felveszi a pörgést, miközben a bölcsességet, a rálátást sem hagyják a színpadon kívül. A rendező Dimitri Khvtisiashvili jól keveri az arányokat. Mindent meghagy Shakespeare-ből, amit meg kell hagynia, de mégis sikerül egy mai verziót létrehozni az alaptörténetből, amelynek főleg a részletei, különböző leágazásai abszolút vonzóak és megérintik a nézőt. A grúz társulat 2016 óta játssza az előadást nagy sikerrel, sokat utaznak vele. A játék úgy válik összművészetivé, a táncot, a zenét, a díszletet mind egyenrangú eszközként megjelenítve, hogy egy cseppnyi erőlködés, vagy mesterkéltség sincs az egészbe. A játszók, profik és emellett hisznek magukban és egymásban. És ezt a hitet pillanatok alatt átsugározzák a nézőtérre. Innen kezdve már nem mondhatjuk, hogy a semmiért megy a sok hűhó. Igenis van valódi tétje, a játék közös öröme. És ez közhelynek is mondható lenne, de a grúz Sok hűhó semmiért esetében nagyon is nem az. Ellenkezőleg valódi értelmet nyer és ebben a játékban Shakespeare csak a kiindulópont. Mondjuk, ha már egy róla elnevezett fesztiválon vagyunk, ezt se becsüljük le.
