rasszizmus;Donald Trump;

2019-07-17 11:00:00

Republikánusok is bírálják Trumpot

Ellentámadásba lendültek az amerikai demokrata politikusnők azt követően, hogy Donald Trump elnök a Twitteren éles támadást intézett velük szemben.

Négy kongresszusi képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar, Rashida Tlaib, valamint Ayanna Pressley nyíltan rasszizmussal vádolták meg az amerikai elnököt, s azzal, hogy kirohanásaival csak el akarja terelni a figyelmet saját kaotikus politikájától. Trump a közösségi oldalon a párt radikális szárnyának négy képviselőjét vasárnapi bejegyzésében így becsmérelte: „menjenek vissza, ahonnan jöttek, és segítsenek rendbe rakni a totálisan bukott és bűnsújtotta helyeket”. Mind a négyen amerikai állampolgárok. Ocasio-Cortez puerto ricói gyökerekkel rendelkezik, de New Yorkban született, Tlaib palesztin bevándorlók leszármazottja, a chicagói születésű Pressley afrikai-amerikai. Omar ugyan még Szomáliában látta meg a napvilágot, de tinédzserként szerzett amerikai állampolgárságot. Egyes feltételezések szerint Trump valódi célja a demokraták megosztása volt, ehhez képest a felmérések szerint mind több demokrata elnökjelölt előzi meg őt. Trump bocsánatkérést is követelt a képviselőktől, s azzal vádolta őket, „gyűlölik az Egyesült Államokat”.

Ilhan Omar azt közölte, Trump rasszista megnyilvánulása a fehér nacionalisták retorikája, amely „már a Fehér Ház kertjébe is beszivárgott. Omar és három kollégája kongresszusi fellépésük során hangoztatták, nem hagyják megfélemlíteni magukat Trump által, mert egy „szívtelen, kaotikus és korrupt kultúrát képvisel”. Omar és Tlaib szerint meg kell indítani az alkotmányos vádemelési eljárást, az impeachmentet Trump ellen, amelynek végén adott esetben lemondásra is kényszeríthetnék.

Számos demokrata párti politikus állt ki a négy képviselő mellett, köztük a képviselőház elnöke, Nancy Pelosi. Ugyanakkor Trump kirohanása egyes republikánus képviselőknél is kiverte a biztosítékot. Will Hurd republikánus honatya a CNN-nekl elmondta, Trump bejegyzése rasszista és idegengyűlölő. Susan Collins szenátor elmondta, bár nem ért egyet a demokrata politikusnőkkel, Trump megjegyzése teljesen oda nem illő volt, amit vissza kellene vonnia. Mitt Romney szenátor, egykori republikánus elnökjelölt szerint Trump megjegyzései kártákonyak, megalázóak és megosztóak.