Havonta akár 12-18 ezer eurót is kaphatnak egy nyugat- európai városi kórházban, de nem csak a pénzért mennek el. Keresztury Gábor, aki most Bremerhavenben a régió önkormányzati kórházának érsebész főorvosa, azt állítja: a németországi ellátórendszerben azért érzi magát különösen jól, mert működik a rendszer és nem csupán az egészségügyben, de a mindennapokban is.
- Az érsebészet jól áttekinthető szakma, standardizált beavatkozással, de az érelmeszesedés gyakran „kirúg” a sémából és okoz olyan elváltozásokat, amelyek a megoldásához a sebésznek improvizálnia kell. Ettől válik naponta izgalmassá 30 év után is – vallja. Magas színvonalú, hatékony sebészet csak úgy végezhető - véli –, ha mindenki minden szinten elvégzi a feladatát, a takarító személyzettől a kórházigazgatóig.
A főorvos régóta és jól ismeri a német egészségügyi rendszert. Közvetlenül a szakvizsgája után, a nyolcvanas években kétszer is járt Németországban. Az első út kifejezetten szakmai továbbképzés volt, Nürnbergben. A második, a kölni, négy évig tartott, ahol már önálló szakorvosként operált és oktatott is.
- Magyarországon húsz évig gyógyítottam, jó érzéssel gondolok erre az időre – mondja – ebből tíz évet a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján, a Városmajorban, ahol mentorom Dzsinich Csaba professzor volt. Az ő jóvoltából tudom, amit tudok. Majd ugyanennyi időt dolgoztam székesfehérvári Szent György Kórházban osztályvezető főorvosként. Ezután úgy éreztem: váltanom kell. Kihívásra vágytam.
Tapasztalata szerint Németországban a kórházi menedzsment elvárja és meg is teremti a lehetőségét, hogy az orvos kizárólag a szaktudásának megfelelő feladatával foglalkozzon. Ha valami elromlik, meghibásodik, arra van illetékes, aki azonnal intézi a javítást. Annyi orvos, ápoló, takarító van, amennyi szükséges, nem több, nem kevesebb. A műtétekhez szükséges anyagok és eszközök is rendelkezésre állnak. Ezt rögtön meg is látjuk a sürgősségi osztályon. A mentővel most érkező hamuszürke férfit, orvos és három nővér fogadja. Vénát szúrnak, az EKG elektródáit tapasztják a mellkasára, légző maszkot illesztenek az arca elé, katétert kap. A szakemberek mozdulataik gyorsak, precízek, összehangoltak.
A gyógyításhoz szükséges anyagokat, a műtők steril eszközeit konténerekben robot targonca szállítja, éppúgy mint a szennyest vagy a veszélyes hulladékot. Mindezt emberi közreműködés nélkül, a gép önállóan használja a liftet, és még azt is jelzi, ha embert érzékel a folyosón. Sípol, hogy ideje utat engedni, ha szükséges, mert ha valaki nem tud kitérni előle, akkor a targonca maga áll meg, míg útja szabaddá válik.
Keresztury doktor a mostani vezetői állását, a Bremerhaveni kórházban pályázattal szerezte, négy aspiráns közül választották ki a munkára.
- A verseny tisztességes volt. Itt nem számít, hogy ki kit ismer, csak az, hogy mit tud, mennyi szakmai tapasztalata van, hogy néz ki a műtéti listája, mire képes – idézi fel. Az intézménynek, amely szakembert keres, az az érdeke, hogy a lehető legjobbat válassza és ne azt, akit ajánlanak.
Keresztury Gábor büszke arra, hogy bár volt a posztra német jelentkező is, mégis ő kapott bizalmat. Úgy gondolja, mellette szólt a szakmai múltja, és hogy a „kezében volt” több ezer műtét.
- Senki nem választ idegent, ha az nem különbözik valamiben markánsan az itteniektől – magyarázza a kiválasztási mechanizmust. Aki nem német, eleve hátránnyal indul: nem beszéli anyanyelvi szinten a nyelvet, idegen országból, más képzési rendszerből jön. Bár a magyar orvosképzésnek nagy a respektje, mégsem könnyű helytállni, átvenni a ritmust, igazodni az idegen munkakultúrához. Legalább félévbe telik, mire elfogadják az „idegen ország orvosát”, utána két-három év mire a munkában azt is elismerik, hogy jó. "Minden külföldi orvosnak többszörösen kell teljesítenie a helyiekkel szemben ahhoz, hogy egyenrangúként kezeljék, ahhoz pedig, hogy kiemelkedjen, még többet. Az érsebészetben a tiszta fej, a jó, és biztos kéz fontosabb, mint a tudományos rang, titulus. Németországban is sok orvos választja az akadémiai karriert. Nagy bátorság úgy vállalni egy ilyen osztály vezetését, ha a műtőben nem a főnök a legjobb. Nincs annál nagyobb „égés”, mint amikor elfogy a beosztottak tudománya, és a vezető nem képes kézzel-ésszel megoldani a problémát, csak az irodalmi adatokat tudja sorolni."
Az érsebészetben is, minden más szakterületen, az előszűrési feladatokat a háziorvosok végzik. Először mindig hozzájuk kell fordulni. Ez sok ellátásszervezési problémát megold. Ők bármikor kérhetik a kórház specialistáinak a segítségét, akár telefonon is megtörténhet egy-egy konzílium vagy beküldhetnek beteget a kórház szakrendeléseire.
- Hozzám főként azokat küldik, akik arra panaszkodnak, hogy járástávolságuk 50-100 méterre csökkent, vagy rosszabb esetben már látható a kezdődő lábujjelhalás. Őket a szakrendelésen látom először, indokolt esetben érfestést kérek és előjegyzem a beteget a műtétre. Minden esetben történik egy komoly részletes és dokumentált beszélgetés a pácienssel, hogy megértse mi a betegsége, és milyen kezelési lehetőségek vannak, a „nem gyógyítást” is beleértve. Minden vizsgálat és beavatkozás csak úgy történhet meg, ha a beteg előzetesen írásos beleegyezését adta. Az amputációk száma Németországban drasztikusan csökken az elmúlt tíz évben. Ebben nagy szerepe van az érsebészet és az invazív radiológia fejlődésének, de annak is, hogy jó az együttműködés az alapellátókkal – állítja Keresztury főorvos. Ebben a szakmában gyorsan kell dönteni. Például a cukorbetegnek 24 óra alatt is romolhat annyit az állapota, hogy már nem csak egy végtagja, de az élete is veszélybe kerülhet - mondta.
Erős az intézményekben a minőségbiztosítási rendszer. A kezelőorvosnak minden szövődményt fel kell jegyeznie, és ezek rendre napirendre kerülnek az esetmegbeszélő fórumokon. „Próbáljuk tisztázni, mi lehetett az oka egy-egy szövődménynek, vagy a beteg halálának. Ezek nem könnyű beszélgetések, de biztosan segítik elkerülni, hogy ugyanazt a hibát még egyszer elkövessük.” Ha az orvos hibázik, azt köteles jelenteni azonnal a felettesének. Akkor is, ha nem fatális vagy nem gondatlanságból elkövetett hibáról van szó, komoly beszélgetés lesz a folytatása. Ha orvosi műhiba történt, akkor az megy a maga jogi útján. „Nagyon sok múlik azon, hogy a beteg hogyan érzi magát a kezelés alatt. A német kórházakban nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a páciensek még a beavatkozás előtt jóval megkapjanak minden fontos információt a betegségükről, a kezelés lehetőségeiről, kockázatairól. Ez nagyon fontos része az orvos-beteg találkozóknak. A beteget minden lehetséges komplikációról kötelező írásban is tájékoztatni, legalább 24 órával - a beavatkozás előtt. Az ábrákkal is kiegészített tájékoztatót az orvos személyre szabhatja, beleírhatja a konkrét esettel kapcsolatos megjegyzéseit. A betegnek pedig van lehetősége akár később is visszakérdezni. A tájékoztatóból egyet kap a beteg, egy pedig a kórtörténetébe kerül. A műtétre való előkészítés alatt ellenőrzik, hogy a páciens olvasta-e, megértette-e a beavatkozással kapcsolatos tájékoztatót, ha ezen a beszélgetésen az derül ki, hogy nem kapott kellő felvilágosítást, nem kerülhet a műtőbe".
- A legfontosabb ok, amiért léptem és ide jöttem, az az otthoni hálapénzrendszer. Nem tudtam elviselni a szegény betegek kizsigerelését. Itt nincs hálapénz, senkinek nem jutna eszébe adni, de elfogadni sem, mert ha ezzel valaki kiváltságot biztosít a betegnek az korrupció, és ezzel véget is ért az orvosi pályafutása - mondta. Azt is megjegyezte: ahogy emelkedik majd az otthoni orvosok bére, úgy csökken elvándorlás. Annak idején az évfolyamtársaim a skandináv országokba, valamint Angliába mentek sokan dolgozni, van aki már költözik haza. A nyugdíjas éveimet magam is otthon szeretném élvezni.
