oktatás;tankerület;

2019-07-17 11:41:24

Túl sok volt a jó tanuló Zuglóban, inkább senki nem kapott oklevelet a tankerületi központtól

Egyszerűen becsapták a gyerekeket.

"100 ötös" pályázatot hirdettek több zuglói iskolában, aminek lényege, hogy az év közben legalább 100 ötöst szerző gyerekeket oklevéllel jutalmazzák. A végén azonban a gyerekek semmit nem kaptak - írja az Index egy olvasó beszámolója alapján. Az iskolaigazgatóknak küldött tájékoztatásból kiderült, hogy az iskolák nagyságrendekkel több gyerek nevét küldték be, mint amire a Közép-Pesti Tankerületi Központnál számítottak, ezért aztán úgy döntöttek, hogy inkább senki nem kap semmit. 

Az Index megkereste az érintett iskola igazgatóját és a tankerületi vezetőt, de furcsa dolgokkal találkoztak. Dr. Házlinger Györgyöt, a tankerület vezetőjét elérték telefonon, miután emailben elküldték neki a kérdéseket. Azt mondta, megnézi a levelet, és reagál. Ezt azonban nyolc napja nem tette meg, azóta telefonon sem lehet elérni. Választ az iskola igazgatójától sem kaptak.