Egyedül a reform biztos a budapesti parkolásban

Publikálás dátuma
2019.07.21. 09:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Bármi legyen is az önkormányzati választás végeredménye, a közterületi autótárolás rendszere garantáltan átalakul, mivel minden főpolgármester-jelölt változást ígér.
A választási előkampány emlékezetes pillanata volt, amikor Tarlós István főpolgármester a IX. kerületi parkolási csetepaté (a 444.hu-nak a visszaéléseket leleplező videósorozata nyomán kipattant, a politika legfelsőbb szintjeiig elérő botrány) csúcspontján hirtelen bebújt Orbán Viktor háta mögé. Mikor számonkérték rajta, miért nincs érdemi bevétele a fővárosnak és a kerületeknek a fizetős parkolásból, miért fosztogatják a politikához bekötött alvállalkozó-láncok a parkolási cégeket – nem csak a profitot lefölözve, de olykor veszteségbe fordítva a működést –, Tarlós annyit válaszolt: 16 dolgot kért a miniszterelnöktől, amiből Orbán 15-öt teljesített, de a parkolás rendbetételét nem engedélyezte, mert az „alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna”. Úgy tűnik, az őszi voksolás időpontjának közeledése és egy esélyes kihívó fölbukkanása a kormányfő prioritásait is átírta: egy hete a Fidesz támogatását élvező főpolgármester bejelentette, hogy mégis zöld utat kapott az egységes fővárosi parkolási rendszer kialakítása. A Népszava természetesen megkérdezte tőle, hogy hogyan működne majd az új szisztéma, terveznek-e például újabb fizetős övezeteket (mint megírtuk, a III. kerületi Kaszásdűlő lakótelepen már föl is szerelték az automatákat, majd – a hírek szerint a főpolgármesteri hivatal utasítására – gyorsan le is szerelték, szintén a közelgő választásra való tekintettel –, de Tarlós csak annyit válaszolt: olvassuk el az e tárgyban adott interjúit. A részletekről ugyanakkor nem csak nekünk, hanem a kormánysajtónak sem beszélt, csupán azt fejtette ki, hogy két miniszterrel és a kerületi polgármesterekkel tárgyal, és küszöbön a megállapodás. Bár a fővárosi parkolás nyűgjeinek egy része tényleg abból adódik, hogy a kerületek más-más cégekkel dolgoztatnak – klasszikus példa, hogy a kerülethatáron futó egyazon utca két oldala más-más „szolgáltatóhoz” tartozik –, a probléma sokkal összetettebb annál, hogy önmagában az egységesítés megoldást kínálhatna rá. A főváros 1971 (!) óta próbálja a parkolóhelyek egy részének fizetőssé tételével kezelni a parkolási és forgalomszabályozási kihívásokat, mérsékelt eredménnyel. A fizetős parklolásnak a 90-es évek közepétől máig létező rendszere két fontos funkciójában is megbukott: forgalomcsillapítási eszközként nem hatékony (sőt, a parkolóhelyet kereső, valamint az eltérő díjszámítású zónák között „átmozgatott” autók miatt bizonyos pluszforgalmat is generál), és a korabeli ígéretekkel ellentétben nem teremtett forrást a közösségi közlekedés fejlesztéséhez, P+R-parkolók építéséhez illetve a gépjárművek okozta környezetszennyezés csökkentéséhez. Mindenfajta reformnak az eddigi tapasztalatokból és kudarcokból kellene kiindulnia – ehhez képest a Tarlós-féle elképzelésekből most csak annyi ismert (részlegesen), hogy a fizetős parkolást ki akarják terjeszteni. A kihívó, Karácsony Gergely stábja ennél lényegesen közlékenyebb volt lapunkkal. Eszerint a Karácsony-féle koncepció két alapvető gondot érzékel: ott is autók állnak, ahol nem kellene (vagyis a közterülethasználat középpontjában az autók állnak, ezért nem lehet zöldíteni, kerékpárutat építeni, de sok helyen még babakocsit tolni sem), másrészt jelenleg egy parkolási maffiához folyik be a bevételek jelentős hányada, kiiktatva a fizetőős parkolás forrásképző szerepét. A itt szintén megoldás szintén egy egységes (vagyis nem kerületekre illetve parkolási társulásokra bontott) rendszer lenne, kiegészítve a közlekedési alapjövedelemmel, amelynek lényege, hogy a főváros ne csak az autóhasználók, hanem minden fővárosi polgár közlekedési költségeihez járuljon hozzá.
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava
A zuglói polgármester szakértői által készített háttéranyagok azt sugallják, hogy még a fizetős övezetek esetében sem a parkolóautomatákban, hanem a digitális fizetős megoldásokban látják a jövőt. A közlekedési alapjövedelem ebben a megközelítésben azt jelenti, hogy a helyben lakó számára az ingyenes vagy kedvezményes helyben parkolás a támogatás, de választható opció a mostaninál sokkal olcsóbb BKV-bérlet is, ami így adott esetben a belvárosi autótulajdonlás és -használat alternatívája is lehet. Ahogy a Budapest mindenkié programban szerepel, „Ma Budapesten az éves felnőtt bérlet több mint százezer forintba kerül, miközben az, aki fizetős parkolási övezetben lakik és ott is parkol, évente 1-1,5 millió forintos támogatást kap az önkormányzattól, hiszen ennyitől esik el egy önkormányzat, amikor ingyenesen, vagy nagyon kedvezményes áron adnak parkolóhelyet a kerületek az ott lakóknak (…) Minden felnőtt budapesti évente megújuló közlekedési támogatást kap, amelyet saját mobilitására fordíthat. Saját döntése alapján ebből fedezheti autójának parkolását lakóhelye közelében, radikálisan csökkentett áron vásárolhat éves Budapest-bérletet, vagy használhat egyéb mobilitási szolgáltatásokat (…) Az új rendszer nem érinti hátrányosan az autótulajdonosokat, hiszen ha úgy döntenek, pontosan azt az állapotot tarthatják fenn, amelynek alapján ma ingyenesen, vagy kedvezményesen parkolhatnak. Ugyanakkor sokan elgondolkozhatnak, valóban érdemes-e fenntartani az autójukat (illetve a belvárosban tárolni), ha helyette jelentősen csökkenthetik a BKK-bérletük árát.” Minden reformelképzelésnek – a titokban tartott Tarlós-féléjének is – része, hogy lesznek olyan övezetei a fővárosnak, ahova csak külön díj ellenében lehet majd behajtani. Hogy a dugódíjnak nevezett, kifejezetten forgalomszabályozási célú új közteher hogyan fésülhető össze a parkolási díjjal, arról a függetlenként induló Puzsér Róbert Sétáló Budapest programjában olvasható egy érdekes elképzelés: „A parkolási díjak szedése az úthasználati díjjal közös rendszerben történhet. Ez egy időalapú útdíj-rendszerben teljesen magától értetődő lenne, de az általunk tervezett kilométeralapú díjfizetés is lehetőséget ad arra, hogy helyváltoztatás nélküli, időalapú díjfizetési szakaszt, azaz parkolást indítsunk benne. Ez a rendszer – amellett, hogy a maximális integrációra törekszünk – minimális megoldásként is már teljesíti azt, hogy a parkolási díjak egy (nagy) része az útdíjas rendszeren mint fizetési megoldáson keresztülfolyik. Ezzel már elérjük a pakolási maffia elleni harc legfontosabb eredményét: láthatóvá, s a jövőben is becsülhetővé válnak ezek a bevételek (…) A parkolási díjas zónákban lakók sem kaphatnak teljes ingyenességet, ugyanis az ő autózásuk is teher a városnak, illetve számukra is rendelkezésre áll a sokkal jobb tömegközlekedés – sőt, ők pont a legjobban ellátott területeken élnek. Sajátos helyzetük azonban kifejeződik abban az előjogban, hogy a parkoláshoz bérletszerűen havi használatot vásárolhatnak.”

Vészhelyzetről egy szót se!

A klímafelkészülésben fényévekkel Budapest előtt járó Párizs a múlt héten klímavészhelyzetet hirdetett, mert az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy másképp nincs esély a 2015-ös (épp Párizsban lezajlott) globális klímacsúcson elfogadott célkitűzések megvalósítására. A francia fővárosban létrehoznak egy „klímaakadémiát” – főként a fiatal korosztályok szemléletének formálására), és föláll egy olyan szakértői testület, amelyhez a párizsi intézmények és polgárok fordulhatnak tanácsért az éghajlatváltozással, illetve a megelőzéssel kapcsolatos ügyekben. Párizs a lépéssel Írország, Nagy-Britannia, Franciaország, Katalónia nemzeti parlamentjeinek, valamint San Francisco, New York City, Vancouver, Milánó, Nápoly, Bázel, Zürich és London helyhatóságainak példáját követte. Maga a klímavészhelyzet nem egy egzakt jogi kategória – leginkább azt deklarálja, hogy az adott település vezetői tudatában vannak a klimatikus válságnak, és készek hatékony intézkedéseket foganatosítani a károk mérséklése érdekében. Egyrészt tehát szimbolikus gesztusról van szó, másrészt az elvi kereteket mindenütt a jogalkotók töltik fel konkrét tartalommal. Az azonnali.hu  írása szerint Írországban már egy 180 oldalas szabálygyűjtemény is kapcsolódik a fogalomhoz. Az írásban Jávor Benedek volt EP-képviselő azt is szóvá tette, hogy bár az új magyar alkotmány lehetőséget biztosít különféle vészhelyzetek elrendelésére, a klímakrízist nem említi az okok között. Szerinte „a klímaváltozást olyan természeti katasztrófának kell tekinteni, amely közvetlenül veszélyezteti a magyar lakosság életét, egészségét és értékeit”. A témát Magyarországon az ellenzék tekinti szívügyének, épp a múlt pénteken került be a XII. kerületi ellenzéki együttműködésről szóló megállapodásba a „klímavészhelyzet elismerése, cselekvési terv készítése” kitétel. A cselekvésre amúgy lenne ok: a Crowther Lab friss előrejelzése szerint 30 év múlva Budapest a lényegesen délebbre fekvő Szkopje mai klímáját fogja reprodukálni.

Szerző

Van még hová tovább lépni

Publikálás dátuma
2019.07.20. 19:30

Fotó: Fortepan - Népszava
„A birodalmi sas által fenyegetett Gábriel arkangyal kétségkívül rémes, de nem a legrosszabb dolog, ami a Szabadság térrel történhet.”
Igazán nem szeretnék ötleteket adni, de sajnos tény: ha a kormány szobor-visszaállító buzgalma esetleg nem törne meg a Vértanúk terén, bizony pár lépéssel odébb, a Szabadság téren is ki tudnának még bontakozni. Ráadásul az onnan elenyészett emlékművek minden tekintetben beleillenének abba a vonalba, amit az illetékes szakállamtitkárság mostanában erőltet. Mert hát ez a roppant tér dugig volt a magyar fájdalom és vigasztalhatatlanság emlékműveivel a manapság origónak tekintett 1944 márciusában. A Honvéd utca torkolatánál már a trianoni döntés után fél évvel fölavatták az elszakított országrészeket jelképező négy szobrot, és jobb abba nem belegondolni, hogy pirulna Párkányi Raab Péter vagy R. Törley Mária orcája a megtiszteltetéstől, ha újrafaraghatná mondjuk a kuruc vitézt, aki a keresztre feszített, haldokló Hungáriát támogatja, vagy Csaba vezért, amint megszabadítja a bilincsbe vert, alélt Erdélyt. Ráadásul a négy égtájat jelképező irredenta emlékművek még a jelképrendszer visszafogottabb vonulatát képviselték. A téren dél felé haladva következett aztán egy öles virágkompozíció – Nagy-Magyarország, illetve a csonka haza kontúrjai, Szent Korona, körben pedig Papp-Váry Elemérné klasszikusa, a Magyar Hiszekegy –, majd az 1928-ban felavatott, örökké félárbocra eresztett Ereklyés Országzászló jött, amely mellett a magyarság szent helyeiről és a 72 egykori vármegyéből gyűjtöttek össze egy-egy marék földet. (Amit csak megfejelt a gesztus, hogy a zászlórúd csúcsára Horthy Miklós esküre emelt jobbja került.) És akkor még mindig csak a tér felénél járt a kortárs látogató. Ha tovább ment a Nemzeti Bank, illetve a Tőzsde irányába, az előbbi előtt a Magyar Fájdalom női aktját láthatta – ő később a fürdőkultúra szimbólumaként szolgált a Palatinuson, majd Balfon –, az utóbbinál pedig egy meztelen férfialakot. Ez utóbbit pár éven belül a visszacsatolt Kassának ajándékozta a város, a téren pedig egy definiálatlan jelentésű kehely váltotta fel. Mindezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a birodalmi sas által fenyegetett Gábriel arkangyal kétségkívül rémes, de nem a legrosszabb dolog, ami a Szabadság térrel történhet. És innen nézve bizony jól tesszük, ha kormányunk és Putyin elnök töretlen barátságának szurkolunk: mert e pillanatban az irredenta kompozíció helyreállításának legfőbb gátja nem más, mint a szovjet hősi emlékmű jelenléte.
Szerző

Nem otthont, csak albérletet kap a kultúra a Városligetben

Publikálás dátuma
2019.07.20. 15:47

Fotó: LIGETPROJEKT
Nem kulturális intézményeket, hanem multifunkciós, kiadható közönségtereket épít a kormánya legnagyobb közparkban, a Várból kipaterolt múzeumoknak fizetniük kell az új helyért.
Megismétlődhet a Nemzeti Táncszínház csődje a Városligetbe költöztetett múzeumokkal: nem tulajdonosai, hanem csak albérlői lesznek az összességében százmilliárdokért felhúzott új épületeknek, és a költségalapú (vagy azt legalább megközelítő) bérleti díjra nincs fedezet a költségvetésben. Ahogyan a 24.hu és a Népszava is megírta, az éppen Orbán Viktor miniszterelnök Várba költözése miatt kiakolbólított Nemzeti Táncszínház 5 milliárd forintért kapott új épületet a Millenáris parkban, ám az örömük hamar ürömmé változott, amikor kiderült, hogy havi 80 (azaz évi 960) millió forint bérleti díjat kell fizetniük, miközben az éves támogatásuk összege alig havi 60 millió forint. A színházépület ugyanis nem az övék, hanem a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kft.-é, és a tulajdonos az erő pozíciójából tárgyal velük, mondván: a valami nem tetszik, menjenek máshová. Hamarosan ugyanígy járhatnak azok a kulturális intézmények is, amelyek szintén a kormányfő és a kormány várbeli térfoglalása miatt veszítették el az otthonukat, rákényszerülve a Városligetbe költözésre. Mint a varosliget.info emlékeztet rá, Gyorgyevics Benedek, a Liget Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója egy korábbi rádióinterjújában kifejtette: a Ligetben ugyanaz a konstrukció érvényesül majd, mint a Táncszínház esetében. Vagyis az áttelepített kulturális intézmények nem tulajdonosok, hanem bérlők lesznek a Ligetben, minimális jogokkal, viszont lakbérfizetési kötelezettséggel. A tulajdonos az ugyancsak állami tulajdonú, kormányzati felügyeletű Városliget Zrt. lesz, ez a cég állapítja meg a bérleti díjat, és mint láttuk, a kormány egyáltalán nem szégyenlős, ha a kultúra templomainak bérbeadásáról van szó. A szisztéma egyébként hasonló ahhoz, ahogy az új futballstadionok működnek: főszabály szerint a labdarúgó klubok sem tulajdonosai az arénáknak, bérleti díjat fizetnek a használatért, csakhogy a kormány – a taotámogatásokon keresztül, illetve az állami vagy a kormány által befolyásolt cégek szponzorációja révén – a valóságban a bérlet és az üzemeltetés költségeihez is nagyvonalúan hozzájárul. A kultúrától viszont épp a közelmúltban vették el a tao-t, a kulturális tárca pedig nincs abban a pénzügyi helyzetben, hogy a kiesett forrást teljeskörűen pótolja. (Van egy másik lényegi különbség is a focihoz képest: amikor az Orbán-kormány megállapodást kötött az Európai Bizottsággal a sportcélú taotámogatásokról, írásban vállalta, hogy nem hoz létre fölösleges infrastrukturális kapacitásokat, fenntarthatatlan stadionokat. Ehhez képest más a szurkolótábor, sőt olykor csapat nélküli kistelepüléseken is stadionok épülnek, az állam pedig valamilyen formában mindenütt beszáll az üzemeltetésbe. Ehhez képest a kultúrában nem pluszkapacitásokról van szó, hanem arról, hogy Orbán Viktor kinézte magának a Várat, a kulturális intézményeknek költözniük kellett, és most nincs fedél a fejük felett – ami még annál is abszurdabb, mint amikor a lakásukat vesztett devizahiteleseknek széttárt karral azt mondja az állam: költözzenek albérletbe.) A varosliget.info azt írja: „A Vároliget Zrt. nem kulturális intézmények, pl. múzeumok építésére kapott felhatalmazást a kormányzattól, hanem hasznosítható ingatlanok építésére. Ezek az ingatlanok sok különböző funkcióval bírnak majd, általában reprezentatív, különféle rendezvényekre jól értékesíthető termekkel, és bérbeadható vendéglátós, valamint kereskedelmi tevékenységre alkalmas helyiségekkel rendelkeznek. A múzeumok, mint intézmények ezekben az ingatlanokban helyiségeket bérelnek majd, tehát az épület nem az övék, és azzal nem rendelkeznek szabadon, hiszen azokat 99 évig a Városliget Zrt. kezeli, és természetesen hasznosítja majd, csakúgy mint a parkot. Mindannyian tévedünk tehát, amikor azt mondjuk, a Liget szélén épül az új Néprajzi Múzeum. A mondat helyesen úgy szól: a Liget szélén épülő multifunkcionális, bérbadás útján hasznosítandó épületben kerül elhelyezésre a Néprajzi Múzeum.” A portál szerint eközben az adott épületekben más bérlők – vendéglátós vállalkozók, rendezvényszervezők stb. – is működnek majd, és még az sem biztos, hogy érdekütközés esetén a tulajdonos a kulturális intézmény pártjára áll. A kényszerű társbérletekre az Orbán-kormány időszakából van már negatív példa: „Mióta a budai várat egy nonprofit Kft. kezelésébe adták, többször előfordult, hogy az Országos Széchényi Könyvtár egy-egy napon nem tudott kinyitni, mert az oroszlános udvart pl. születésnapi partira bérelték ki.”

Étterem 3,5 milliárdért

Ami a múzeumok kapcsán egyelőre még csak elméleti kockázat, az az Olof Palme-ház esetében már maga a valóság. A szintén a Ligetben álló, 3,5 milliárd forintért felújított reprezentatív épület a kormányzati kommunikációban „nemzeti tudásközpontként” szerepel, a tényleges kialakítását tekintve azonban egy étterem és egy rendezvényhelyszín kombinációja. A varosliget.info szerint ezt tartalmazza már a Városliget Zrt. által közzétett pályázati kiírás is, amelyből kiderül, hogy az éttermi rész, illetve az azzal összekapcsolt rendezvénytermek összesen akár 400 (vagy a terasszal együtt 550) ember egyidejű ebédeltetését/szórakoztatását is képesek megoldani, miközben a kulturális („tudásközponti”) funkciót egy mindössze 198 négyzetméteres, vagyis egy nagyobb családi ház méretével megegyező, időszaki kiállítások befogadására szánt terem szolgálja. Mindez a Liget projekt megkezdése óta újra és újra előbukkanó, bár a kormány által rendre cáfolni próbált azon vélelmet erősíti, hogy a beruházás valódi célja a Városliget szórakoztató negyeddé alakítása, amihez csak PR-szempontok miatt, a könnyebb eladhatóság végett kapcsolták hozzá a kulturális intézmények elhelyezését.

Témák
Liget Budapest