Budapest saját halottjának tekinti Heller Ágnest

Publikálás dátuma
2019.07.20. 10:42

Fotó: Népszava
Tarlós István részvétet nyilvánított a világhírű filozófus családjának.
Budapest saját halottjának tekinti a pénteken elhunyt Heller Ágnes filozófust – közölte a főpolgármester az MTI-vel. Közleményében Tarlós István részvétet nyilvánított a családnak és emlékeztetett arra, hogy „a hazai és nemzetközi tudományos életben filozófusként betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként” Heller Ágnes 2008-ban megkapta a Budapest díszpolgára címet. Heller Ágnes – a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Széchenyi-díjas tudós – 90 éves korában halt meg. Temetéséről a család később gondoskodik.
Szerző
Témák
Heller Ágnes

Több vonat menetrendje is változik

Publikálás dátuma
2019.07.20. 10:26
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt módosításokról döntöttek.
Több vonat menetrendje is módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon július 20-tól augusztus 4-ig az S40-es és S42-es személyvonatok helyett Pusztaszabolcs és Dunaújváros között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Déli pályaudvar és Százhalombatta között közlekedő személyvonatok közül a Déli pályaudvarról 6.25-kor, 13.25-kor, 14.25-kor, 15.25-kor, továbbá Százhalombattáról 7.05-kor, 7.53-kor, 14.53-kor, 15.53-kor, 16.53-kor és 17.53-kor induló vonatok ideiglenesen kimaradnak a menetrendből. Az Üllő-Kőbánya-Kispest-Székesfehérvár és a Kőbánya-Kispest-Székesfehérvár közötti G43-as gyorsított személyvonatok Érd alsón át közlekednek. A MÁV azt is közölte, hogy a Budapest-Cegléd vonalon, Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest között július 20-tól augusztus 5-ig pályakarbantartás miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, jelentős részük a Nyugati pályaudvarról 5-10 perccel korábban indul. A monori vonatok egy része a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről, illetve Kelenföldről indul és oda érkezik. Napközben a Budapest-Záhony közötti sebesvonatok a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestre érkeznek, és onnan indulnak. A 16303-as számú Hétmérföldes sebesvonat Szolnoktól kerülő útirányon át közlekedik, a Nyugati pályaudvarra 21.25-kor érkezik meg. Ferihegy és Zugló megállóhelyet és Kőbánya-Kispestet nem érinti. A Nyugati pályaudvarról 17.28-kor Szolnokra induló vonat a teljes útvonalon ideiglenesen kimarad a menetrendből. A Budapest-Lajosmizse vonalon a vonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak. Július 20-án a Nyugati pályaudvarról 23.31-kor, Kőbánya-Kispestről 21.33-kor és 22.33-kor induló személyvonat helyett Dabas és Lajosmizse között, július 21-én a Nyugatiba 4.45-kor és a Kőbánya-Kispestre 5.24-kor érkező személyvonat helyett Lajosmizse és Dabas között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Témák
MÁV közlekedés

Nagy a torlódás a röszkei határátkelőhelyek kilépő oldalán

Publikálás dátuma
2019.07.20. 09:23
Illusztráció
Fotó: Shuttertock
A közúti átkelőnél egy, az autópálya-határátkelőhelyen fél órát kell várakozni a belépő oldalon.
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhelyek kilépő oldalán szombat délelőtt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia elmondta, hogy a teljes kapacitással üzemelő autópálya-határátkelőhelyen három-, a közúti átkelőnél egyórás várakozási időre számíthatnak a Szerbia felé tartó autósok. Hozzátette: a szabadságukról visszatérők miatt a röszkei közúti átkelőnél egy, az autópálya-határátkelőhelyen fél órát kell várakozni a belépő oldalon. Az ásotthalmi közúti átkelőnél mindkét irányban egyórás a sor – közölte a szóvivő. Az utazók a gyorsabb határátlépés érdekében Szerbia felé választhatják a tompai, bácsalmási, bácsszentgyörgyi, tiszaszigeti és hercegszántói átkelőket – hívta fel a figyelmet a százados. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.
Szerző