Nissan;Mitsubishi;

2019-07-20 14:25:19

Perli a Nissant és a Mitsubishit a sikkasztással vádolt volt vezérigazgató

Carlos Ghosn 15 millió eurós kártérítést követel, mert szerinte súlyos hibát követtek el, amikor leváltották.

Beperli a Nissan és a Mitsubishi japán autógyártókat Hollandiában a sikkasztás gyanúja miatt tavaly leváltott volt közös elnök-vezérigazgatójuk, Carlos Ghosn – jelentette szombaton NRC című holland napilap, az üzletember egyik ügyvédjére hivatkozva.

Ghosn 15 millió eurós kártérítést követel az autógyártó cégektől, mert szerinte súlyos hibát követtek el, amikor leváltották.

Ghosn a Nissan, a Renault és a Mitsubishi részvételével létrehozott autóipari szövetség, egyúttal mindhárom autógyártó első embere is volt, mígnem Tokióban tavaly november 19-én őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték pénzügyi vétségek miatt. Több mint három hónap múlva, március 6-án szigorú korlátozások mellett óvadék ellenében feltételesen szabadlábra helyezték, de alig egy hónapra rá, újabb vádakkal ismét letartóztatták. Azóta házi őrizetben van.

A Renault júniusban bejelentette, hogy Hollandiában feljelenti Ghosnt, mert 11 millió eurós „gyanús kiadást” talált a Nissannal közös hollandiai leányvállalatnál, az RNBV-nél. Az üzletember francia ügyvédje, Jean-Yves Le Borgne akkor úgy nyilatkozott:

A francia, libanoni és brazil állampolgársággal is rendelkező Ghosn minden vádat tagad. Azért Hollandiában perli be a Nissant és a Mitsubishit, mert magánszemélyként 2012 óta ott adózik, és mert Hollandiában az adótörvények „barátságosabbak” – jegyezte meg az NRC holland lap.