szélsőjobb;pride;Lenygelország;

Hiába a rendőrsorfal és a könnygáz, így is ellentüntetők verték össze egy lengyel Pride több résztvevőjét

Újságírókat is megtámadtak a szélsőségesek a bialystoki felvonuláson.

Összecsaptak a rendőrökkel a Pride ellenzői szombaton Lengyelországban. Bialystok városában először tartottak melegek felvonulást, amelyen mintegy félezren vettek részt erős rendőri fedezet kíséretében.

A menetnek megpróbálta útját állni fiatal férfiak egy csoportja, és szóban gyalázta annak résztvevőit, majd palackokkal kezdte dobálni a rendőröket.

Utóbbiak könnygázt vetettek be, és több rendbontót őrizetbe vettek. A rendőrség közlése szerint egyikük azért került rács mögé, mert kicsavart egy szivárványos zászlót egy felvonuló kezéből. A hvg.hu azt írja,

volt, akit megvertek az ellentüntetők, bántalmazták az újságírókat is, valamint széttépték és elégették az eltulajdonított szivárványos zászlót.

A rendőrség nem tudta megvédeni az egyenlő jogokért vonulókat, legalábbis szemtanúk erről írnak a közösségi oldalakon. Többeknek orvosi segítség is kellett, úgy összeverték őket.

Lengyelországban előzőleg az okozott botrányt, hogy a héten egy lengyel konzervatív hetilap "melegmentes övezet" feliratú matricákat osztogatott olvasóinak. Az akció ellen az amerikai nagykövet is tiltakozott, Varsó polgármester-helyettese pedig az ügyészséghez fordult.