A Sztalker Csoport tagjai a most nyári a Vízkereszt, de amúgy mindegy című produkciójukban is hűek maradtak önmagukhoz. Vagyis, hogy a közösségért, egymásért csinálnak színházat, és arra kíváncsiak, hogy együtt mire képesek. Tavaly a Míg fekszem kiterítve című előadásban már megmutatták az oroszlánkörmeiket. Aztán jött a Woyzeck a Nemzetiben, a Poszton a fődíj. Lehet róla vitatkozni, miért lettek ennyire felkapottak, a fiatal alkotók nem vállalják-e magukat túl. Mindenesetre a Gyulai Várszínházzal közösen bemutatott Shakespeare adaptáció Vecsei H. Miklós fordításában Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Szentendrei Teátrumban is izgalmas estét eredményezett.
Már az eleje sodró. Bejön mindenki és táncol, a színpadon lévők együtt mozognak. A színlapon nem tüntetnek fel koreográfust, tehát valószínű, hogy a mozgások improvizációkból születtek, közös ötletekből merítkezve. Az előadás legerősebb momentuma lett ez a fajta kifejezésmód. Szabad, szárnyaló és a mélyre hatol. Önmagukból fogalmaznak és ez a legfőbb erénye ennek a színházi nyelvnek. Bevállalva a bizonytalanságot, az esetleges tévedést is. Az előadás fő motívuma a szerelem. Mi is a szerelem – hangzik el a kérdés. Aztán meg is válaszolják: „ilyen a szerelem azt engedi be, aki nem kéri.” Hát igen, a szerelem nem azért izgalmas, mert viszonzott. A vágyakról szól ez az előadás és arról, hogy elérhetjük-e egyáltalán a beteljesedést. Mit kell ahhoz tenni, mennyi kompromisszum fér bele? A Vízkeresztről az irodalomtörténészek azt tartják, hogy Shakespeare egyik legszabadabb műve, nos ez a szabadság a Sztalker előadásában is megjelenik. Mindent lehet, tartják, és van is minden. Pörgő, karakteres, olykor humoros zenék, beszólások, asszociációk. Abból merítkeznek, ami körülöttünk van, a videó klipek, szappanoperák világából, színházi helyzetgyakorlatokból, önreflexív elemekből. Csak annyira ragaszkodnak az alapsztorihoz, amennyire nagyon szükséges.
És ha már szabadság, itt mindenki ad puszit mindenkinek. Lány fiúnak, fiú fiúnak és lány lánynak. Persze ez az alaptörténetben is benne van, de itt mintha nagyobb hangsúlyt kapna. De ez nem kimódolt, hanem teljesen természetes. A szerelem nem nemekhez kötődik, más a mozgatórugó. A színészek rendkívül élvezik az együttlétet és ez átragad a közönségre. Ez a színház felvállaltan lazít, segít abban, hogy önmagunk legyünk. A vége aztán brutális. a becsapott, megalázott Malvolio, akárcsak a ma népszerű fekete rapper a This is America című klipben, erre a zenére, egyszerűen fejbe lő mindenkit. Nincs megbocsátás! Valamit valamiért. Több, mint figyelmeztető!
