Klipesített Vízkereszt

Publikálás dátuma
2019.07.22. 12:10

Fotó: Deim Balázs
A Sztalker Csoport tagjai a most nyári a Vízkereszt, de amúgy mindegy című produkciójukban is hűek maradtak önmagukhoz. Vagyis, hogy a közösségért, egymásért csinálnak színházat, és arra kíváncsiak, hogy együtt mire képesek. Tavaly a Míg fekszem kiterítve című előadásban már megmutatták az oroszlánkörmeiket. Aztán jött a Woyzeck a Nemzetiben, a Poszton a fődíj. Lehet róla vitatkozni, miért lettek ennyire felkapottak, a fiatal alkotók nem vállalják-e magukat túl. Mindenesetre a Gyulai Várszínházzal közösen bemutatott Shakespeare adaptáció Vecsei H. Miklós fordításában Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Szentendrei Teátrumban is izgalmas estét eredményezett. Már az eleje sodró. Bejön mindenki és táncol, a színpadon lévők együtt mozognak. A színlapon nem tüntetnek fel koreográfust, tehát valószínű, hogy a mozgások improvizációkból születtek, közös ötletekből merítkezve. Az előadás legerősebb momentuma lett ez a fajta kifejezésmód. Szabad, szárnyaló és a mélyre hatol. Önmagukból fogalmaznak és ez a legfőbb erénye ennek a színházi nyelvnek. Bevállalva a bizonytalanságot, az esetleges tévedést is. Az előadás fő motívuma a szerelem. Mi is a szerelem – hangzik el a kérdés. Aztán meg is válaszolják: „ilyen a szerelem azt engedi be, aki nem kéri.” Hát igen, a szerelem nem azért izgalmas, mert viszonzott. A vágyakról szól ez az előadás és arról, hogy elérhetjük-e egyáltalán a beteljesedést. Mit kell ahhoz tenni, mennyi kompromisszum fér bele? A Vízkeresztről az irodalomtörténészek azt tartják, hogy Shakespeare egyik legszabadabb műve, nos ez a szabadság a Sztalker előadásában is megjelenik. Mindent lehet, tartják, és van is minden. Pörgő, karakteres, olykor humoros zenék, beszólások, asszociációk. Abból merítkeznek, ami körülöttünk van, a videó klipek, szappanoperák világából, színházi helyzetgyakorlatokból, önreflexív elemekből. Csak annyira ragaszkodnak az alapsztorihoz, amennyire nagyon szükséges. És ha már szabadság, itt mindenki ad puszit mindenkinek. Lány fiúnak, fiú fiúnak és lány lánynak. Persze ez az alaptörténetben is benne van, de itt mintha nagyobb hangsúlyt kapna. De ez nem kimódolt, hanem teljesen természetes. A szerelem nem nemekhez kötődik, más a mozgatórugó. A színészek rendkívül élvezik az együttlétet és ez átragad a közönségre. Ez a színház felvállaltan lazít, segít abban, hogy önmagunk legyünk. A vége aztán brutális. a becsapott, megalázott Malvolio, akárcsak a ma népszerű fekete rapper a This is America című klipben, erre a zenére, egyszerűen fejbe lő mindenkit. Nincs megbocsátás! Valamit valamiért. Több, mint figyelmeztető!   

Infó

Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy Vecsei H. Miklós fordításában A Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház produkciója Szentendrei Teátrum Városháza udvara

Szerző

A világörökség része lett a reggae

Publikálás dátuma
2019.07.22. 11:40

Fotó: Barta Imre
A műfaj magyarországi meghonosítója, a Ladánybene 27 idén is megrendezi hagyományos Reggae Camp fesztiválját Cegléden. De merre tart Jamaica ikonikus muzsikája 38 évvel a legendás Bob Marley halála után?
„Napjainkban a reggae a világörökség részévé vált. Pozitív hangulatával a fesztiválok kötelező kelléke” – mondja kérdésünkre Bodnár Tibor, a Ladánybene 27 zenekar vezetője, a Reggae Camp főszervezője. Műfajtörténeti áttekintése az 1950-es évek Jamaicájába vezet vissza, ahol „a jellegzetes karibi zenék – mento, soca, calypso – keveredtek az Egyesült Államokból átszűrődő jazzmuzsikával, más stílusokkal.” Kingston szórakozóhelyein ez idő tájt Ska-zenekarok játszottak gyakran tisztán hangszeres, sok fúvóssal tarkított tánczenét. Bob Marley korai dalai is ebben a hangulatban születtek. „Amikor Marley a hetvenes évek elején létrehozta a Wailers zenekart, a zenéje lelassult, és kialakult az úgynevezett roots reggae hangzás, amelyben rengeteg híres banda alkotott. Később a producerek és a stúdiók a dalok zenei alapjait, az úgynevezett riddimeket kezdték el egyre jobban pörgetni, s ezekre hívtak be énekeseket, akik saját verziókat – dallamokat és szövegeket – alkottak. Ezáltal a szólóénekesek és a vokáltriók is igen erős, önálló vonulatot képeztek. A nyolcvanas évek elejétől jelent meg a dancehall, amely a rap-szövegelés és a reggae találkozása volt, s tovább erősítette a szólista sztárok megjelenését.” Az évtizedek során a reggae is keveredett más műfajokkal: nagy hatással volt például a brit ska- és punk-előadókra, de a new wave irányzataira is. Bodnár Tibor szerint például Sting régi zenekara, a Police muzsikája tökéletes továbbgondolása a reggae-nek. Itthon a nyolcvanas években Galla Miklós együttese, a GM49 próbálkozott a reggae és az újhullám egyesítésével. Emlékezetes sikerek születtek eredetileg más stílusú dalok reggae-feldolgozásaiból is, mint például az Easy Star-Allstars albuma (Dub Side of the Moon). Az idők során a Ladánybene 27 is feldolgozta az Illés, a Tankcsapda vagy a Magna Cum Laude – egyébként gyökeresen eltérő stílusú – dalait. A Reggae Camp (korábbi nevén: Reggae tábor) eredetileg az LB27 rajongóinak szólt, hiszen még nem volt más hazai reggae-előadó rajtuk kívül. Később már a műfaj tudatos megerősítését tűzték ki célul, s olyan zenekarok léptek fel pályakezdőként, mint a PASO, az Irie Maffia, a Tigris és a Riddim Colony. Bodnár Tibor természetesnek tartja, hogy támogatják a friss, feltörekvő hazai zenekarokat. Ennek jegyében találták ki a Reggae Campre a RegGeneráció nevű tehetséggondozó programot, valamint jamaicai mintára riddim-albumokat is kiadtak, hogy az énekes szólistákat támogassák. Bodnár Tibor az NKA élőzenét támogató programja, a Hangfoglaló egyik mentoraként két zenekart (StabilFrazír, Sin Seekas) segített hozzá első albumuk megjelenéséhez. Mindemellett a camp fontos zenei küldetése, hogy autentikus jamaicai előadókat is elhozzon, de európai (lengyel, szerb, francia, német, olasz) vendégeket is, akiknél saját zenekultúrájuk keveredik a reggae eszköztárával. A campet joggal reklámozzák „a nyár legpozitívabb fesztiváljaként” is, mert alapelvük a jamaicai reagge-előadókra mindenkor jellemző béke, szeretet, összefogás.  

Infó

LB27 Reggae Camp Július 23-27. Cegléd, Gyógyfürdő és Szabadidőközpont A műfaj jamaicai képviselői közül ezúttal a fiatalabb nemzedékhez tartozó Bushman és Samory I lép színpadra Cegléden. Izgalmas produkciót hoz a több különböző zenekar legjobbjait egyesítő New York Ska-Jazz Ensemble. Olaszországból érkezik a Mellow Mood, illetve producerük, Paolo Baldini szóló-projektje. Az öt nap alatt a műfaj szinte valamennyi hazai képviselője hallható lesz a Reggae Camp színpadain. 

Szerző

A bolondok közel állnak hozzám

Publikálás dátuma
2019.07.22. 10:25

Patricia Clarkson életműdíjat kapott Karlovy Vary-ban. Azon ritka sztárok közé tartozik, aki szívesen vegyül az emberekkel, így egy interjú sem esett a nehezére.
A 2014-ben készült komédiáját prezentálta Karlovy Vary-ban. Ez az ön választása volt? Igen, bár tudom, hogy a fesztiválokon divat morózus drámákkal jelen lenni, de ez a film a műfaja ellenére komoly, ma is releváns üzentet hordoz. A partnerem is remek volt, Ben Kingsley, a rendező Isabelle Coixet pedig remek ember. Én már jóval a metoo előtt mondtam, hogy sokkal több nőre lenne szükség a kamerák mögött. Nem a gender kérdés miatt, hanem egyszerűen azért, mert mi nők sokszor másképp látjuk a világot. Talán egyszerűbbnek, talán olykor szebbnek. A női rendezők korábban legfeljebb marginális műveket készíthettek, ez most változóban van. Ha már metoo, akkor utazzunk vissza az időben, amikor erről még szó sem lehetett. Piszkos Harry rajongóként, muszáj a Holtbiztos tippel kezdenem. Hát, rendben! Mondjuk ki: én vagyok Piszkos Harry utolsó barátnője. 1988! Huszonnyolc éves voltam, Clint Eastwood pedig nem! Ezzel sok mindent elmondtam..., de el kell mondanom, hogy Clint nagyszerű férfi. Elképesztően jó hangulatú volt vele a munka, soha nem éreztem annyi jól magam forgatáson, mint akkor, vele. Ő a pillanat művésze. Volt egy jelenetünk, melyben nagyon sok dialógus volt. Elpróbáltuk egyszer, erre ő suttogva megkérdezte tőlem: nekem jó volt? Mert neki igen. Igen – mondtam halkan. Erre utasította a rendezőt, hogy mehetünk tovább, mert úgy intézte, hogy felvegyék a próbát. Szóval, még akkor is ő rendezte a filmeket, amikor papíron csak színész volt. 
Piszkos Harry sokak szemében a túlzott rendőri agressziót jelképezte, aki a Magnumjával önbíráskodik. Ó, igen. Ezért több szofisztikált New York-i barátom pikírt megjegyzéseket tett arra, hogy vállaltam a szerepet. Mondtam nekik: lépjenek túl rajta! Pályafutásának egyik legfontosabb állomása a 2003-ban a Sundance-en minden lehetséges díjat bezsebelő Az állomásfőnök volt. Ez is jó választás volt. A semmiből jött. Egyik nap felhívott Tom McCarty elsőfilmes rendező, hogy írt egy forgatókönyvet nekem. Találkoztunk, elolvastam, és mélyen meghatott a könyv, így igent mondtam minden feltétel nélkül. Úgy volt, hogy már 2001-ben lefogatjuk, de nem jött össze a pénz. Aztán egy évvel később Tom azzal hívott, hogy egy ember írt neki egy csekket 500 ezer dollárról, így ennyiből kell megoldanunk. Emlékszem, Tom, Peter Dinklage és én egy útszéli motelben laktunk, a hűtő büdös volt, szerintem előtte hullát rejtegettek benne. Szóval, leforgattuk a kis gyöngyszemet, amelynek forgatókönyvén egy betűt sem változtattunk. Csak egyetlen jelenetben, ahol nem volt pénzünk strandra menni, helyette Tom beállította a producer két gyerekét focizni a háttérben. Annyira intim esemény volt ez a film, hogy amikor összefutok Tommal és Peterrel gombócot érzek a torkomban és megindulnak a könnyeim. Nagyon ritka az a film, melyben olyan karaktert játszol, ami te is lehetnél. Ha már nagy rendezőkről beszélünk, milyen emlékei vannak Lars von Trierről, akivel a Dogville-en dolgozott együtt? Ó, egek, Lars! Nagyon furcsa ember, elképesztő kreatív erővel van felruházva. Ennélfogva ő sem keres túl egyszerű lelkületű színészeket: itt ismertem meg igazán jól Nicole Kidmant és Stellan Skarsgardot, akik szintén őrült nagy művészek. Lars pedig olyan alkotó, akinél nem tudod, hogy mire számíts. Fogalmam sem volt, hogy az egész tér stilizált lesz és egy olyan házban kell játszanom, ami csak a képzeletben létezik metaforaként. Amikor édesapám megnézte a filmet, azt mondta: szólj a rendezőnek, hogy kellettek volna ajtók! Persze, nem szóltam, mert az egész épp attól lett klausztrofobikus, hogy nem voltak se falak, se ajtók. Lars igazi huncutkodó, pajzán és incselkedő alkat, aki néha nagyon kemény, de én jól jöttem ki vele. Nem szabad befeszülni, ha efféle művésszel dolgozol. De Lars mellett ilyen volt Martin Scorsese, Woody Allen és Jean-Marc Vallée. Nem rendet akarnak a munkafolyamat során, mint az amerikai rendezők többsége, hanem őrületet. Én képes vagyok mindkét végletben játszani, de mivel én is egy kicsit őrült vagyok, a bolondok közel állnak hozzám. 

Névjegy

 Patricia Clarkson New Orleansban született 1959-ben. Az egyik legsokoldalúbb amerikai színésznő. A Sírhant Művek című sorozatbeli vendégszerepléseivel két Emmy-díjat nyert. 2003-ban Oscar-díjra jelölték Legjobb női mellékszereplő kategóriában a Hálaadás című filmbeli alakításáért.

Jean-Marc Vallée-val az Éles tárgyak című sorozatot forgatta. Igen, ő pontosan az ellentéte volt Lars-nak. Ő minden falon és ajtón apró részleteket helyezett el. Ami közös bennük, hogy igen keményen követel. De ez nem baj, sőt tisztelem benne azt, hogy kihozta belőlem a maximumot. Beszélne a saját színészi módszertanáról? Nem hiszek az általánosan tanítható módszertanban, minden tehetséges színésznek meg kell találnia a saját útját a tökéletes játék eléréséhez. Az Éles tárgyak esetében Amy Adams-szel olyan sok démonnal kellett megküzdeni a szerepeinkben, hogy a nap végén gyakran úgy éreztük, hogy innunk kell valamit, hogy elűzzük őket. Ez totálisan abszurd, hiszen szenvedélybetegeket alakítottunk, akik műalkoholt ittak egész nap. Nekem muszáj minden nap megszabadulnom az adott karaktertől, hogy erőteljesen tudjak visszatérni. Ez sokkal fontosabb, mint bemagolni a dialógusokat. Szóval, én nem csinálom azt, hogy hazamegyek és még a kutyámmal is az aktuális szerepalteregóm beszélget. Igaz, hogy imádja a filmkritikusokat? Hogyne, jópáran közeli barátaim. Pályafutásom során mindig azokat a díjakat tartottam a legértékesebbnek, amiket kritikusok ítéltek oda.