Tovább már nem falazhat az ügyészség: Polték megkeresik az amerikaiakat a Microsoft-ügyben

Publikálás dátuma
2019.07.24. 13:14

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Adjanak már valamit, ami alapján a magyar hatóságok el tudnak járni. Az, hogy a Microsoft lényegében elismerte a korrupciót, kevés egy vizsgálat indításához.
A Legfőbb Ügyészség megkeresi az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát, hogy a Microsoft ügyben van-e a birtokukban bűncselekményre vonatkozó bármely olyan adat, amit rendelkezésre tudnak bocsátani, és amely alapján a magyar hatóságok el tudnak járni – tudatta lapunkkal az ügyészség. A testület kérdésünkre leszögezte: az ügyészség sem az Amerika Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumától, sem más amerikai hatóságtól nem kapott feljelentést vagy olyan jelzést, amely az említett ügyletekkel kapcsolatos korrupciós bűncselekményre utalna. A Polt Péter vezette ügyészség lapunknak megerősített: a Microsoft Magyarország Kft. által értékesített szoftverlicenceket érintően büntetőeljárás nem indult. Mint arról beszámoltunk: tavaly született már egy feljelentés a Microsoft-ügyben, ám mint az később Mesterházy Attila (MSZP) kérdésére Polt Péter leszögezte: a feljelentést tavaly áprilisában bűncselekmény gyanújának hiányában elutasították. Ugyanakkor a napokban megegyezéssel zárult az amerikai Igazságügy a Microsoft korrupciós praktikái kapcsán indított vizsgálata: a cég vállalta, hogy a magyar leányvállalata 8,7 millió dollár büntetést fizet. Az amerikai igazságügy közleményében tényként közölte, hogy a Microsoft-szoftverek értékesítése kapcsán számos magyar „kormányzati hivatalnok” kenőpénzeket kapott.    A magyar rendőrség azóta sem válaszolt a kérdésünkre, hogy az amerikai állításra válaszul hivatalból nyomozást indít-e.  
Frissítve: 2019.07.24. 13:30

Ha balatoni halat enne, fogja ki magának – üzeni az agrárminiszter

Publikálás dátuma
2019.07.24. 12:30

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A horgászati lehetőség minden hazai és külföldi polgár számára adott, biztat mindenkit Nagy István.
Mikor változtat végre a kormány azon a „tarthatatlan állapoton, hogy a Balatonnál nem lehet balatoni halat enni nyáron,” érdeklődött a jobbikos Steinmetz Ádám írásban az agrárminisztertől – kérdését a 444.hu vette észre. 
A képviselő emlékeztetett:  a „Balaton-parti éttermekben, halsütödékben ugyanis 2013 decembere, a balatoni halászat betiltása óta nem lehet balatoni halat kapni. Azóta kell beérnünk a fagyasztva importált argentin hekkel, a kazah, román süllővel, és a halastavi - kukoricán, tritikálén hizlalt – ponttyal.”
Nagy István válaszában kitér rá, hogy 2013 decemberétől megszűnt a természetes vizeken zajló kiskereskedelmi halászat, ám ettől szerinte még 
„Senkinek sem kell lemondania a balatoni halról, ha ahhoz ragaszkodik," hiszen a horgászati lehetőség minden hazai polgár és külföldi vendég számára adott, és a rekreációs tevékenység keretében kifogott zsákmány gasztronómiai felhasználásának semmilyen akadálya sincs.”

Szerző
Frissítve: 2019.07.24. 13:40

A Hosszúlépés városnézős sétáihoz már elég egy mobil

Publikálás dátuma
2019.07.24. 11:59

Fotó: Népszava
Öntevékeny túrákhoz kínál mobilapplikációt a Telenor az ország öt nagyvárosában és Budapesten. A Hosszúlépés információit ingyen lehet letölteni.
Tegye fel a kezét, aki volt már turista a saját otthonánál! Jelentem, pár nappal ezelőtt én éppen ebbe a mókás helyzetbe kerültem. Álldogáltam a bérházunk kapujában, hallgattam a túravezetőt, ahogy felidézi az épület izgalmas történetét, közben jöttek-mentek a lakók, csókolom, Juditka. Ha kíváncsiak a házunkra, mostantól egyébként önök is megnézhetik, és még csak turista csoport sem kell hozzá: elég egy okostelefon és egy mobil internetkapcsolat, és máris végigsétálhatnak az előre megtervezett útvonalon. De ami azt illeti, valójában fel sem kell állniuk a fotelből. A Facebook Messengeren keresztül bárhonnan végigkövethetik a sétát, amelynek során többek között a házunk nevezetességeivel is meg lehet ismerkedni. A Telenor fejlesztése, a Hipernet TúraBOT chatrobot alkalmazás ingyenesen használható. Az ember behívja a Messengerben a címét, a program pedig innentől gyakorlatilag diktálja a teendőket. Kiválasztjuk a várost, a sétát, ha a program kérdez, válaszolunk, és máris meghallgathatjuk vagy elolvashatjuk – ez is rajtunk áll – a legfontosabb tudnivalókat. Az alkalmazás fényképeket is mutat, s hogy a párbeszéd ne legyen ennyire egyoldalú, egy fiatal pár olykor gifeken integet nekünk, dicséri a kitartásunkat, ünnepli a felfedezéseinket. A túrák tartalmi részéért a városi sétákat szervező Hosszúlépés csapata volt a felelős, és valóban, a programok az ő kirándulásaik hangulatát idézik: kis történelem, egy csipetnyi személyes hang, az iskolás okítás helyett jobbára a bekukkantás élménye adatik meg. Aki végigjárja valamelyik útvonalat, azzal a jó érzéssel ér a nagyjából kétórás – de távolságban mindössze két-három kilométeres – kószálás végére, hogy új ismeretekkel lett gazdagabb, és közben még jól is szórakozott. Budapesten egyelőre öt sétaútvonalat ajánl a Telenor: segítségükkel végigjárhatjuk a nappali bulinegyedet (a kultúrhistóriai érdeklődés egyébként éjszaka sem tilos) és a belső Pest más részeit is, így a Belvárosba, a Józsefvárosba és az Újlipótvárosba is elkalauzolnak. Debrecenben két sétát kínálnak – az egyik Szabó Magda Debrecenét mutatja be az érdeklődőknek –, Szegeden és Pécsen ugyancsak – a Hősök kapuja és a Tettye is bejárható velük –, míg aki már unja a strandolást, végigkövetheti a Balatonfüred látnivalóit felölelő túrákat. Az egyik a régi fürdőéletre koncentrál, a másik viszont csak a félmúltba visz.  Utóbbi témát illetően talán elég, ha csak annyit mondok: „Tűz, Csucsu!” 
Szerző
Témák
Telenor túra Mozaik
Frissítve: 2019.07.24. 13:36