Jászberény;tánc;

2019-07-25 12:20:00

A tangóval még a jeget is megolvasztják

Szombaton már a huszonötödik társastáncgálát rendezik meg Jászberényben.

Ötven. Gombócból is sok, nem igaz? Márpedig idén fél évszázada, hogy megalakult Jászberényben a Lehel Melody TSE, s ez az egyesület lesz a társastáncgála házigazdája. „Ötven éve az amatőr művészeti csoportok létrejöttét nagyon támogatták. Az egyesületünket Bagyari Ildikó alapította, aki a Déryné Művelődési Központban dolgozott és közben elvégezte a tánctanári tanfolyamot. Őt 1971-ben dr. Mák Lászlóné Hédi néni követte az egyesület élén, amelyet ő vezetett be a versenytánc világába” – emlékszik vissza a kezdetekre Molnár Anna, aki a Lehel Melody TSE-t 43 éve vezeti. S hogy miként változik a világ? „Még Hédi néninél történt, hogy minden évben felkérték a táncklubot, hogy a Lehel hűtőgépgyár műszaki báljain lépjünk fel. Onnantól kezdve a – jégpálya és az állatkert létrehozása mellett – a hűtőgépgyár bennünket is támogatott, és ez óriási segítség volt számunkra. Egészen addig, amíg a cég svéd tulajdonba nem került…”

S ha már a jubileumnál tartunk: ez lesz a huszonötödik társastáncgála Jászberényben. „1995-ben Jászberény városvezetésének volt az ötlete, hogy a szintén abban az évben bemutatkozó Jász Világtalálkozón lépjünk fel. Az első társastánc gálára olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy szinte a csillárról is lógtak az emberek” – idézi fel az első gála sikerét a táncklub vezetője.

Míg a Lehel Melody TSE legfiatalabb tagja második osztályos, addig a legidősebb húszéves. Vajon manapság miért kezd valaki társastáncolni? „A szereplés vonz mindenkit, a versenyzés már nem biztos. Nem is erőltetjük mindenkinek, de a többség nyitott erre, hiszen a verseny adja a technikai minőséget.” S hogy szövődhetnek-e szerelmek társastánc közben? „Igen, néha párkapcsolatok is kialakulnak, hiszen volt, aki 10 évig járt hozzánk.” Az elmúlt évtizedek során jelentősen változtak a szórakozási szokások. „A diszkók nem mindig a táncról szólnak, hanem sajnos legtöbbször az ugrálásról, a drogokról és az italról” – véli erről molnár Anna. S hogy a jelenleg mintegy negyven tagból álló egyesület számára milyen nehézségekkel jár az utánpótlás-nevelés? „A város lakosságszámához képest nagyon sok kiemelkedő eredményességű sport- és táncegyesület van, illetve a labdajátékok tao-támogatása elviszi a gyerekeket.”

„Mindig vannak a repertoárunkban klasszikus történelmi táncok – például palotás vagy francia négyes −, aztán keringő, foxtrott. A második részben a pörgősebb, kisebb ruhás dél-amerikai táncok következnek, és mindig hívunk sztárvendégeket, így az idén a budapesti Dance Impress táncosait. Rajtuk kívül helyi táncosok és a ritmikus gimnasztikások teszik még változatosabbá az idei gálaműsort” – avat be minket immár a műsor összeállításának rejtelmeibe Molnár Anna, aki 26 évig Szolnokon is vezetett társastánc klubot. Bátyja, József Hatvanban, Jászfényszaruban és Jászárokszálláson foglalkozott ugyanezzel. Ráadásul annak idején „A” osztályos korukig egy táncpárt alkottak. Szombaton a tanítványaik közül is sokan megmutathatják, mire képesek. Lássuk!

INFÓ

25. Társastánc Gála Jászberény,

Szabadtéri Színpad 2019. július 27. 19:30