Újrakezdődik a hajléktalanok utáni vadászat Budapesten

Publikálás dátuma
2019.07.25. 10:25

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A rendőrök szerdán, a Nagyvárad téren vettek őrizetbe egy fedél nélküli férfit, ügyvédet is alig engedtek a közelébe.
„Életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértése miatt intézkedtek a rendőrök” -vagyis, emberi nyelven megfogalmazva újra lecsaptak egy hajléktalanra Budapesten. A Mérce írta meg először, hogy a férfit keddről szerdára virradó éjjel fogták el a Nagyvárad téren, majd fogdába szállították. Az elfogott férfivel az Utcajogász csoport önkéntes ügyvédje, Kalota Ágnes is szeretett volna beszélni, de a rendőrök jócskán megnehezítették a dolgát: a láthatóan állapotos asszonyt elküldték a BRFK fogdájáról a város másik részébe, a Haller utcai kapitányságra, hogy ott szerezzen egy pecsétet a meghatalmazására, majd jöjjön vissza. Személyesen beszélni csak ezután engedték őket - olvasható az Utcajogász Facebook-bejegyzésében, melyben arra is kitérnek, hogy a hajléktalan férfi ügyének tárgyalása csütörtökön délben kezdődik.
A hajléktalanok vegzálását lehetővé tévő, közfelháborodást kiváltó törvénymódosítást tavaly októberben fogadta el fideszes kétharmad a módosítási tervezet benyújtója a kereszténydemokrata Semjén Zsolt volt. Mint a Magyar Hírlap megtudta, a rendőrség az új felhatalmazás birtokában idén április 351 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést. A rendőrség szabálysértés miatt 15 szabálysértési előkészítő eljárás indított – ebből kilencet Budapesten – tíz személyt pedig bíróság elé is állítottak. 
Az eljárásokat ezután ideiglenesen felfüggesztették, mert a módosítás egyes részeit több bíró is alkotmányellenesnek ítélte. Csakhogy az Alkotmánybíróság idén június 6-án úgy döntött, nem a módosítás ütközik alkotmányba, hanem maga a hajléktalanság.
az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga.

Törvénysértő szentek

A keresztény kultúra védelmét hangsúlyozó Alaptörvény szerint tehát Jézus Krisztusnak, Assisi Szent Ferencnek és Szent Domokosnak sem volt joga a nincstelenséghez. Jézus pedig Nagycsütörtökön,   a Gecsemáné kertjében töltött utolsó éjszakán a szabálysértési törvény alapján az életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértését követhette el - ezért ma, Magyarországon helyszíni figyelmeztetés járna.
Erdő Péter megáldja a Hajléktalan Jézus szobrát a VIII. kerületi Horváth Mihály téren
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Szerző

Másfél millió meg a Jutka! - Nincs eladhatatlan ló, csak rossz kupec

Publikálás dátuma
2019.07.25. 09:15

Fotó: RÖHRIG DÁNIEL
Amíg egyetlen ló is akad, kupec is lesz – állítja egy somogyi lócsiszár aki mesélt kihalófélben lévő szakmáról, fortélyokról és titkos vásárokról.
– Adok másfélmilliót a kocsiért, meg a Jutkát! – mondja Dezső, s az árokparton álló autó felé int. Az ajánlaton csak én lepődöm meg, Jutka egykedvűen álldogál, mintha nem az ő sorsa dőlne el hamarosan. – Nézze, milyen formás és erős – simítja végig Jutka lábait Dezső, aki persze már ekkor tudja, ebből nem lesz üzlet, de hát a vérében van, hogy próbálkozzon: – Na, jó, rádobok még tíz lapáttal – folytatja a hetven felé közeledő cigány férfi, majd látva értetlenkedésem, hozzáteszi: – Tíz lapát. Ötvenezer. Egy lapát az ötezer. Az alkut továbbra is elhárítom, így aztán Jutka, az ötéves kanca marad a somogyi faluvégi háznál, s portékából átvedlik bemutatóalannyá. Dezső pedig a következő jó fél órában helyből cáfolja Kiss Lajos etnográfus 1939-es tanulmányának fő állítását: „Talán egyetlenegy foglalkozás sincs, amelyik felérne a lócsiszárságnak minden hájjal megkent fortélyával, csalafintaságával. A cigányok foglalkoznak különösen nagy előszeretettel a lócsiszársággal, mert ahhoz nem kell egyéb, mint egy jó ostor”. Hamarost kiderül, ennél azért jóval több kell, hogy valaki lókupeccé váljon, legalábbis olyan lókereskedővé, aki nem hal éhen. Főleg manapság, amikor a gépesítés miatt már falun is teljesen visszaszorult a lótartás, s a szakemberek szerint a lovakkal együtt hamarosan eltűnnek a kupecek is, már alig akad belőlük néhány család az országban.
– Amíg egyetlen ló is akad, kupec is lesz – köpi ki a sodort cigiből a szájába keveredő dohánymorzsalékot Dezső. – De az igaz, hogy egyre kevesebben vagyunk. Régen Somogyban minden faluban volt kupec, a nagyobbakban több is. Most pedig… Hányan is lehetünk? – fordul Janó felé. A szólított – bőven harmincon innen – az új generáció tagja, elgondolkodik. Aztán sorolni kezd faluneveket, ahol még lócsiszárok dolgoznak, de nem jutunk tovább fél tucatnál, pedig még a zalai határt is átlépjük.
– Ami azért baj, mert így nincs kitől tanulni – magyarázza Janó, aki negyedik generációs kupec, vagyis apja, nagyapja és dédapja is lovakkal foglalkozott. Adtak-vettek, csereberéltek, és jellemzően mindig úgy jöttek ki az üzletből, hogy több pénzük volt, mint előtte. – Emlékszel az öreg Bogdánra? – kacsint Dezsőre. – Húsz éve kiment a pécsi állatvásárra üres zsebbel, aztán százezer forinttal és két-három lóval ment haza. Kétszer körbejárt egy lovat, s még azt is megmondta, mit evett egy héttel korábban. Jutka eközben elunja az udvart, s kijön az árokpartra legelészni, ám így legalább Dezső elmagyarázhatja, mire is kell figyelni lóvásárnál. – Alapból fontos a kora – kezdi. – Aztán jöhetnek a külső jegyek. Megnézem a lábait, kicsit megjáratom, franciás-e, azaz menet közben kifelé állnak-e a lábai. Az is hiba, ha nyúlfogú, mert akkor nem tud normálisan legelni. Ha rugdossa a hasát, akkor kólikás. És persze, hogy nem vak-e. Utóbbiról azonnal beugrik a klasszikus vicc a falnak rohanó lóról, mely gazdája szerint nem vak, csak vakmerő, de Janó leint: – Simán előfordulhat, hogy tényleg nem lát. Valami betegség miatt, vagy éppenséggel kicsapták a szemét az ostorral. És azonmód megmutatja egy gyufásskatulyával, hogyan lehet kiszűrni a vak lovat: közel teszi Jutka szeméhez, a ló ráfókuszál és visszatükröződik a szemében… – A lábinát is meg kell vizsgálni, nehogy nyigeres legyen – folytatja Dezső, és értetlenségemet látva hozzáteszi: – Ha túl vastag és kemény, akkor leharcolt a ló. – Persze egy kupec erre azt mondja, csak nagyon erős – neveti el magát Janó. – Ha sánta, akkor csak az előbb vágta be a lábát a kocsikerékbe, ha sovány, akkor szívós. Ha borzolt a szőre, akkor csak fázik, ha bakpatás, akkor rosszul körmölték legutóbb. A goromba, kezelhetetlen lovat pedig leitatják…
– Ilyenkor lép be a mita – bólogat Dezső. – Ő az az elvileg kívülálló, aki segít eladni-megvenni a lovat. Igazából bárki lehet, aki a kupec oldalán győzködi a vevőt. Vagy fordítva. Például úgy tesz, mintha megsimogatná a ló farát, csak éppen tű van az ujjai között… A ló megugrik, kirúg, s máris tízezreket veszít az árából az alkunál. A mita persze nem ingyen csinálja, kap egy bizonyos százalékot az árból. Minél jobban fel tudja verni, vagy sikerül lealkudni, annál többet. – Vagy néhány sört meg egy ebédet a pecsenyésnél – fűzi tovább Janó. – De mindenképpen jár neki valami. Ha nem ad a kupec, híre megy, és onnantól senki sem áll vele szóba.
Pedig a hírnév talán a legfontosabb a szakmában, hiszen ez alapján jutnak el a hírek a megye egyik végéből a másikba. Egy jó kupec nemcsak azzal van tisztában, milyen állatok vannak a falujában és a környéken, de azt is pontosan tudja, tőle nyolcvan kilométerre mikor ellett egy kanca. – Egy jó lóért utazni is kell – folytatja Dezső. – Elmegyek házhoz is, ha arról van szó, csak tudjam meg időben. Mert más is figyel ám! És amióta lecsökkent az adható-vehető állatok száma – az igazi aranykor a kilencvenes évek elején, a téeszek felszámolásakor köszöntött a kupecekre –, az üzletek is nehezebben köttetnek. Nincsenek például állatvásárok, legalábbis legálisan, így hát házakhoz jönnek össze a kupecek, van, ahol hetven-nyolcvan ló is összegyűlik. A rendőröknek persze feltűnik a forgalom, de ilyenkor bevett válasz, hogy lovasbemutatót tartanak magánrendezvényként, magánterületen… De a vevők is kukacoskodóbbak, egyre többen kérnek például papírt az alkuba bocsátott ló származásáról – persze papír mindig akad, a legtöbbször olyan pedigrével, amilyet a kedves kuncsaft szeretne… – Nincs eladhatatlan ló, csak rossz kupec – jelenti ki Dezső. – Ha nem megy pénzért, cserélni kell. Volt olyan vásár, hogy háromszor került hozzám ugyanaz a ló. Hol többért, hol kevesebbért számolták-számoltam be. De egy ló, amíg el nem pusztul, eladható. – És el is adják – erősít rá Janó. – Persze az üzletben mindig csak az egyik fél jár jól. És azt nehéz megtanulni, kell hozzá sok idő és tapasztalat, hogy az ember minél többször kerüljön a pozitív oldalra. Az elején mindenki bukik, alsó hangon egymilliót, de vannak, akik jobban elszállnak, mire belejönnek. Amellett, hogy ismerni kell az állatot, minél több trükköt el kell sajátítani. Persze mindet nem lehet, mert mindig akad, aki fifikásabb az embernél. Jól meg kell gondolni, mikor csap a másik kezébe, mert könnyen százezrekbe fájhat. És nincs visszaút. Illetve vissza lehet csinálni egy üzletet, de a bánópénz, a foglalóként kifizetett húsz-harminc-ötvenezer forint akkor is elveszett. – Legyen az ember esze mindig az üzleten – zárja le a monológot Dezső, majd hirtelen a kocsi felé int: – Egymillió-hatszáz meg a Jutka! És már nyújtja is a kezét…
Szerző
Témák
riport Somogy lovak
Frissítve: 2019.07.25. 09:43

Hajnali öttől, kézzel írt sorszámmal várakoznak a betegek a kemoterápiára az Országos Onkológiai Intézetben

Publikálás dátuma
2019.07.25. 08:45
Képünk illusztráció
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Ha valaki nem hajnalban érkezik, akár a napi kezelését is bukhatja, ahhoz is sorszám kell, hogy valaki hivatalos sorszámot kapjon a váróteremben.
Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják azokat a daganatos betegeket, akik az Országos Onkológiai Intézetbe érkeznek kemoterápiás kezelésre – írja a 24.hu. A beszámoló szerint a hajnali érkezés és a többórás sorban állás sem garancia arra, hogy sorra kerülnek, márpedig az idő szorít: 11-ig be kell jutniuk az orvoshoz, hogy aznap megkaphassák a kemoterápiás kezelést – 11 után ugyanis már nem kezdenek bele a négy-öt órán át tartó folyamatba. A lap egy rákos beteg hozzátartozójának egy napját kíséri végig a cikkben: az Anita néven említett nő úgy segít édesapján, hogy helyette áll sorba, ami egészségesen is embert próbáló feladat.
A procedúra hajnali ötkor kezdődik, de van, aki már fél ötkor ott ül a váróterem előtti lépcsőházban, sok vidéki beteg pedig akár éjjel három órakor is képes felkelni azért, hogy egy jó sorszámot húzhasson.

Sorszámból ugyanakkor két fajta létezik, az egyik – kézzel írt –változatot a lépcsőházban osztják, és ennek birtokában lehet elkérni a nyomtatott sorszámot már a váróteremben, amivel a páciensek megkapják papírjaikat a regisztrációs pultnál, a papírok alapján pedig a doktor eldönti, hogy éppen mehetnek-e kezelésre – ha éppen jut rájuk idő. A váróterem reggel hétkor nyit, a helyért történő küzdelem pedig jó esetben kilenc körül ér véget - derül ki a cikkből. A rendszer ugyanakkor fel is borulhat, hiszen a bemutatott napon csak fél nyolc körül közölték a váróteremben hogy aznap nem lesz hivatalos sorszámosztás, és azok mehetnek be előbb, akik a regisztrációs pultnál jelentkeztek be. Így megtörténhetett, hogy hiába kelt valaki háromkor, és kapott jó sorszámot, olyasvalaki jutott be előtte, aki csak később érkezett a rendelőbe.
 Súlyos betegeket rángat a rosszul működő rendszer – foglalja össze egy mondatba a helyzet súlyosságát egy végbélrákos beteg, aki azonban hozzáteszi: ez ugyanúgy sújtja az orvosokat és kezelőket is, akik nem tudnak mit tenni, ilyen körülmények között kell gyógyítaniuk, amit magas színvonalon és rendkívüli empátiával meg is tesznek. Egy másik beteg nem száll vitába vele ugyan, de odaszúrja: Azért kiírhatnák, hogy ma nincs sorszám. Ehhez nem empátia, de még pénz sem kell, csak toll meg papír.
Az Index videója:
Szerző
Frissítve: 2019.07.25. 09:18