Orbán Viktor;Tusványos;

2019-07-26 06:45:00

Voksokért turnézik Orbán a határon túl

A „nemzetépítésből” mára nyílt színi szavazatvásárlás lett. A kormány tízmilliárdokkal kedveskedik a határon túli szervezeteknek.

Tavaly összesen csaknem 85 milliárd forintot költött a Külgazdasági- és Külügyminisztérium hat szervezeten keresztül a határon túli magyar lakta területek gazdaságfejlesztésére – derült ki a tárca összesítéséből. A legtöbb pénz, 45 milliárd forint a Vajdaságnak jutott, Felvidéken 22 milliárd forintra, Kárpátalján 13,3 milliárd forintra, Erdélyben 3,3 milliárd forintra, Drávaszögben 945 millió forintra, míg Muravidéken 677 millió forintra lehetett pályázni. A hivatalosan meghatározott cél minden esetben a helyi gazdaság fejlesztése volt, valamint a határon túl élő magyarok elvándorlásának megakadályozása.

A pénzek elosztását az állam tulajdonában lévő, általában az adott országban bejegyzett szervezetek végzik. A pénzköltés egyébként idén sem állt le, a Vajdaságban élők például egy nemrég indult tenderen összesen 1,4 milliárd forintra pályázhatnak: egyebek mellett 300 millió forint jut házvásárlásra, 200 millió forint földvásárlásra, 300 millió forint eszközbeszerzésre, de turisztikai fejlesztésre is szánnak 300 millió forintot. Erdélyben 131 millió lejt (9,1 milliárd forintot) szántak traktorok és különböző mezőgazdasági eszközök beszerzésére, míg további 75 millió lejt (5,2 milliárd forintot) szálláshelyfejlesztésre.

A kormány nem is csinált titkot belőle, hogy a határon túli jelenléttel elsősorban belpolitikai

céljai vannak. A tusványosi tábor programjai közül mára eltűntek az alapítók szándékait tükröző, a magyar–magyar és a magyar–román együttműködést szolgáló fórumok, és a helyükbe a Fidesz politikájába illeszkedő egységes nemzetkép sulykolása, egyfajta „gyarmatosító” attitűd került.