A világos elvek voksa

Kiemelt figyelemmel olvastam az általam egyébként nagyra becsült Dávid Ferenc („A vesztesek voksa") címen a Népszavában megjelent legutóbbi írását, amelyben az Európai Bizottság élére nemrég megválasztott Ursula von der Leyen feltétlen támogatása mellett foglalt állást, egekbe dicsérve azon ellenzéki EP-képviselőket, akik támogatták a német politikust, és pöcegödörbe nyomva azokat – köztük engem -, akik nemmel szavaztak a jelöltre. Dávid Ferencnek természetesen joga van a véleményéhez, amelyre eddig is odafigyeltem, és ezután is fogok. Mostani írása azonban teljes tévedés, sőt annak stílusa arról tanúskodik, hogy olyan magas lóról sikerült letekintenie az eseményekre, ahonnan bizony elmosódnak a kontúrok. 
Többször elmondtam az elmúlt időszakban, hogy nem volt kényelmes kisebbségben maradni, és szövetségeseinkkel szemben szavazni, amikor Ursula von der Leyen megválasztásáról, illetve annak mikéntjéről volt szó. Ahogy Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének egykori főtitkára világossá tette álláspontját az ügyben több nyilvános megszólalásában, úgy számos más, a nemzetközi nagytőke elhivatott támogatója és érdekeltje is személyesen keresett meg a voksolás előtt, és kérlelt arra, hogy szavazzam meg a német politikusnőt. Nyilván nem nehéz kitalálni, hogy miért. Világosan fogalmaztam korábban akkor is, amikor elmondtam: Ursula von der Leyen politikai teljesítménye, az európai értékekről vallott nézetei, az Európa-párti - nem egy esetben egyébként Orbánnal szembeni - kiállása miatt még akár támogatható is lett volna, a kinevezésének módja azonban olyan politikai bohózat, amelyben felelős politikusként nem vehetek részt. 
Még egyszer: nem az új Európai Bizottság összetételéről és munkaprogramjáról döntöttünk az Európai Parlamentben, hanem arról, hogy támogatjuk-e a tagországok állam- és kormányfői által hátsó szobák alkujának eredményeként Brüsszelbe ejtőernyőztetett német minisztert. Valakit, akinek nem kellett a választók előtt megvédenie programját, nem kellett hosszan érvelnie az elképzelései mellett, az utolsó percben előhúzták a pakliból és kész. Én továbbra is határozottan állítom, hogy egy olyan, a demokratikus játékszabályokat megerőszakoló kicsinyes játékban, ahol mai divatos szóval élve 'csicskának' nézik az állampolgárok által megválasztott Európai Parlamentet, nem lehet részt venni. Sőt, vállalni kell a nagytőke megmondóembereinek ehhez hasonló, goromba támadását is. 
Mert ez nem a „vesztesek voksa" volt, hanem a világos elvek voksa. Emlékszem, még Dávid Ferenc is úgy gondolta korábban, hogy súlyos probléma, ha „hiányzik a párbeszéd kultúrája, az intézményeket pedig nem demokratikus módon működtetik." Egy interjújában hozzá is tette: „Az nem párbeszéd, hogy megküldenek egy előterjesztést, és megkérnek, hogy írjam le a véleményem." Nos, most éppen ez történt. Az állam- és kormányfők érdekei, azon belül pedig (ne legyünk már álszentek) a nettó üzleti érdekek úgy kívánták meg, hogy a demokratikus választáson programmal és vállalásokkal induló csúcsjelölteket kidobták a kukába, helyettük pedig egy, a kontinentális sakkjátszma végén megmaradó bábut toltak az EP-képviselők elé. 
Azok a tételek, amelyeket Ursula von der Leyen a plenáris ülésen elmondott (például a klímafenntarthatóság vagy a jogállamiság új eszközökkel történő monitorozása), mind támogathatóak, sőt magam is úgy gondoltam, hogy ettől Orbánékat a hideg fogja kirázni. Ettől még az az antidemokratikus folyamat, amely mentén az Európai Bizottság leendő elnökét ráerőszakolják az intézményrendszerre, egyszerűen nem vállalható. Ha a német politikusnő nem a német nagytőke, nem az őt támogató vállalkozók és munkáltatók érdekkörének céljait fogja szolgálni, hanem azt a szociális Európát, amely végre az embert helyezi a középpontba a vállalkozók és munkáltatók kizsákmányoló gyakorlata helyett, úgy az Európai Parlamentben a következő években, az elénk kerülő ügyekben számíthat a képviselői támogatásomra. 
Egyelőre azonban csak annyit tudunk, hogy tett néhány – valóban jól hangzó – ígéretet a szociáldemokrácia értékeit követőknek, de máris udvarolni kezdett az Európa-ellenes populistáknak is azzal, hogy szerinte a jogállamiság kérdésében - például a magyar kormánnyal szemben - megengedőbbnek kell lenni. Ez egyelőre inkább alátámasztja a szavazatomat, mintsem gyengíti. Amely, bár Dávid Ferenc tőle meglepő méltatlansággal minősítette, mégiscsak számos magyar választópolgár véleményét képviseli, amit illik tiszteletben tartani. 
„A kontinentális politikai küzdelem befejezését követően őszintén kívánom", hogy a nagytőke képviselői és az önkéntes megmondóemberek legyenek nyitottabbak és szerényebbek, de legalábbis elfogadóbbak abban a tekintetben, hogy nem kell mindenkinek ugyanazon a véleményen lennie. Azt ugyanis diktatúrának hívják, vagy ahogy mifelénk szokás: illiberális nemzeti együttműködésnek. És Dávid Ferencet nem úgy ismerem, mint aki ez utóbbit támogatná. 
Az az antidemokratikus folyamat, amely mentén az Európai Bizottság leendő elnökét ráerőszakolják az intézményrendszerre, egyszerűen nem vállalható

Egy igaz ember

Nem Trump az. Az amerikai elnök azonnal hazudozásba kezdett, és szemrebbenés nélkül állította pont az ellenkezőjét annak, amit előtte tévénézők milliói láttak és hallottak. Az igaz ember Robert Mueller volt FBI-igazgató és különleges megbízatású ügyész, aki kétszer háromórás kongresszusi meghallgatásán rendületlenül kitartott elvei és a tények mellett. 
Anélkül, hogy túlment volna a kétéves vizsgálódásának eredményeiről készített jelentés keretein, megerősítette, amit eddig is tudtunk: Oroszország Trump oldalán titkos és törvénytelen eszközökkel beavatkozott a 2016-os elnökválasztási kampányba, Trumpék erről tudtak, de nem jelentették, a nyomozást pedig minden eszközzel akadályozták. Mi több, ahogyan a híresen visszafogott Mueller fogalmazott, az elnök által az ügyészek kérdéseire adott írásos válaszok igazságtartalma "finoman mondva is problematikus" volt. Vagyis Trump ekkor is hazudott, ami önmagában is elég ok arra, hogy később, ha majd nem lesz elnök, bíróság elé lehessen állítani. (Ha jövőre újraválasztják, az újabb négy év végére ez az ügy elévülne.)
Ugyanakkor nem került elő egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Trump-kampány tudatosan törvényt sértve működött volna együtt az oroszokkal. Persze kérdés, hogy akkor miért kellett ennyit hazudozni. Ez minimum gyanús: vajon sikerült minden tényt felderíteni?
Az öregedés jeleit mutató, a kérdéseket sokszor megismételtető, néha bizonytalan Mueller a lényeget illetően sziklaszilárd maradt: az ő dolga a tények felderítése volt, a következtetéseket a Kongresszusnak kell levonnia. A Demokrata Párt elvben rendelkezik az elnök elmozdítására irányuló alkotmányos eljárás kezdeményezéséhez szükséges alsóházi többséggel - de még az ellenzéki képviselőknek is csak kevesebb mint a fele hajlik erre. A Republikánus Párt pedig beállt Trump mögé, így a Szenátusban lehetetlen megszerezni az elítéléshez szükséges kétharmadot. Mueller megtette a magáét, de a többi politika: Trumptól csak a választók szabadíthatják meg a világot.

A kerék feltalálása

Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát azon, mi folyik Brüsszelben. Ha csak nem akarjuk elintézni a párhuzamos történeteket azzal: minden ott folytatódik, ahol az európai parlamenti választások előtt félbeszakadt. 
A megoldatlan, mert megoldhatatlan Brexit nyomán Európa történelmileg talán legszilárdabb demokráciája, az angol éppen darabokra hullik, megmutatván, hogy a nacionalizmus nemcsak egyetlen ország széthullásához vezet, de a kelet-közép-európai etno-nacionalizmus felvirágzása a közösség szétesését is magában hordozza. Eközben a Comói-tó melletti Cadenabbiában  a német Kereszténydemokrata Néppárthoz (CDU) tartozó Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén a CDU – Németország és a Néppárton keresztül Európa meghatározó politikai ereje - „strukturált párbeszédet” folytat a magyar kormánnyal. Mert a CDU-ban úgy látják, Magyarország egyre unió-ellenesebb politikát folytat, s bár a korábbi jó viszony a múlté, és sem a pártban, sem a német kormányban nem értik, mi Orbán Viktor EU-politikája, de „a helyzet még menthető”. 
Addig is, míg mentenék a menthetetlent, az Európai Bizottság keresetet indít Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán a „Stop Soros” törvénycsomag miatt, mert az EB szerint a magyar hatóságok nem adtak kielégítő választ az aggályaira, ezért a tavaly elindított kötelezettségszegési eljárást az utolsó, bírósági szakaszba lépteti. Uniós jogba ütközik ugyanis a "Stop, Soros!", amely büntethetővé teszi a menedékjog és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységeket (civil szervezetek), korlátozza a menedékjog kérelmezésének jogát és az egyéni szabadságjogokat (l. Röszke). 
A lökdösődésnek nincs vége. Az új magyar igazságügyi miniszter arra figyelmeztet, hogy kormánya ellenáll, ha a Bizottság a jogállami normák betartásától akarná függővé tenni az uniós támogatásokat, annak megfelelően, amit Ursula von der Leyen, az EB új elnöke mondott: az alapértékek védelme politikája kulcseleme lesz. Márpedig a nacionalista magyar vezetés aláássa a demokráciát. Varga Judit ezzel szemben úgy látja, hogy az EU-nak már így is épp elég eszköz van a kezében a jogállam fenntartására, ezért nem kell újra feltalálni a "politikai célokat" szolgáló kereket. 
Tasli taslit követ, s a brüsszeli taslikat közvetve érzik a visegrádiak is. Az a közép-kelet-európai régió, ahol Varsón Budapest Moszkva-barátságától kiújul a történelmi hideglelés, Csehország félszívvel talán demokratikus múltját őrzi a vonzó orbáni politika ellenében, Szlovákia pedig az euró „rabságában” az új köztársasági elnök Párizsban elhangzott – élénk francia támogatást élvező - szavaival elkötelezi magát Európa mellett. 
Varga Judit Orbán hangján beszél, az ő szemével lát, s jól látja, hogy az EU politikai eszközként akarná felhasználni az uniós pénzek „árukapcsolását” a demokráciával. Amihez bizony az európai politikai kereket újra fel kell találni, mert a magyar kerék sehogyan sem illeszkedik a közösség szekeréhez. Így attól - legyen bármilyen fájdalmas - mielőbb meg kellene szabadulni. Mielőtt...
Szerző
Friss Róbert