rablás;támadás;Rákosmente;

2019-07-26 09:52:23

Karóval jött, telefonnal ment a bedrogozott rabló Rákosmentén (videó)

A begyógyszerezett férfi szó nélkül leütötte a neki háttal ülő áldozatot, aztán elvette a mobilt. 15 évre is lecsukhatják a brutális támadás miatt.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség 20 éves – az ügy jelenleg is miatt letartóztatásban lévő –  gödöllői férfi ellen, aki bottal ütötte le tavaly ősszel fiatalkorú áldozatát, majd  elvette 35 ezer forintos mobiltelefonját .

A vádirat szerint 2018. november 23-án este a jócskán részeg és gyógyszer hatása alatt is álló büntetett előéletű vádlott egy 140 cm hosszúságú kihegyezett fakaróval ütötte le hátulról a padon ülő sértettet, 98-as busz egyik, Ferihegyi úti megállójában. Áldozata éppen anyjának írt sms-t, így nem figyelt, esélye sem volt védekezni a támadás ellen.

A tarkóján repesztett sebzést és enyhe agyrázkódást elszenvedő fiúhoz járókelők mentőt és értesítették a rendőrséget – az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint csak a véletlenen múlt, hogy végül nem keletkezett súlyos, életveszélyes sérülése.

A támadó a halmazati szabályok miatt akár 15 év börtönbüntetéssel is sújtható lenne, de a főügyészség beismerő vallomás és a tárgyalás jogáról lemondás esetén 7 év 6 hónap szabadságvesztéssel is beérné – ajánlatukat megtették az ügyben eljáró Fővárosi Törvényszéknek is.

Az ügyészség kérte azt is, hogy az eljárásban a bíróság a 15 éves sértettet az új büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint különleges bánásmódot igénylő tanúként kezelje.