önkormányzati választások;nemzetiségi választások;

2019-07-26 10:26:45

Október 13-án lesznek az önkormányzati választások

Ugyanekkor tartják a nemzetiségi választásokat is, Áder János mindenkit részvételre biztat.

Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján, és az MTI is idézi.

„Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja. Az 1990-ben megtartott első szabad választások óta minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról, a jelenünket és jövőnket meghatározó kérdésekről”– olvasható Ádrer közleményében, melyben minden honfitársát részvételre biztatja.

 A jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani – azaz, ez is október 13-án lesz.

A választást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tűzi ki a szavazás előtt legalább 75 nappal, azaz legkésőbb július 30-áig. A törvény szerint azonban nem minden településen lesz mind a 13 hazai nemzetiségnek választása: azt ott lehet kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.

 

Az NVB határozatában majd felsorolja nemzetiségenként azokat a településeket és megyéket, amelyeken, illetve amelyekben kitűzi a nemzetiségi választást, és meghatározza azt is, hogy a voksoláson induló jelöltek és az állított listák nyilvántartásba vételéhez hány ajánlásra van szükség.