Szalamandrák

A gerrymanderingnek az az érdekessége, hogy úgy manipulál, hogy közben teljesen törvényes – már ha attól az apró, de nem lényegtelen elemtől eltekintünk, hogy a törvényeket a kormánytöbbség hozza, így könnyen újraírhatják, mi a törvényes, és mi nem az. Az említett kifejezés a választókerület-manipulációt, azaz a választókerületi határok átrajzolását takarja, amely komoly előnyhöz juttathat olyan pártot vagy pártokat, amely(ek) érdekében ezt a rajzolgatást elvégezték. A nevét Elbridge Gerry egykori massachusettsi kormányzóról kapta, akinek a nevéhez a szalamandra (salamander) szó végét illesztették, mivel a kortársak szalamandrát láttak bele abba az érdekes alakú választókerületbe, amelynek létrehozását 1812-ben áterőltették.

A manipuláció lehetősége minden választási rendszerben benne van, de ott könnyű élni ezzel, ahol a legtöbb szavazatot szerző szinte mindent visz. És ebben a magyar rendszer „jól” áll. A Fidesz a győzteskompenzációval, a médiatúlsúllyal és sok más elemmel elérte, hogy – Kövér Lászlót idézve – az ellenzék ne rúgjon labdába. Nemcsak a parlamenti, hanem az önkormányzati választáson sem, hiszen utóbbi eredményének nagy szerepe van abban, hogy a következő országgyűlési verseny helyi eredményei hogyan alakulnak.

Az október 13-ai választásra hét településen - köztük két budapesti kerületben – kellett a törvény alapján rajzolgani, hiszen a lakosságszám csökkent, így a körzetek száma is olvadt, tehát valamit kezdeni kellett a körzetbeosztással. A térképrajzolás csúcsteljesítménye mégis az, amikor stabil baloldali körzetek tűnnek el a semmibe, vagy oldódnak fel a fideszes részeken. Ahol csikóhal, amőba vagy sárkány formájú körzetek jönnek létre – ahogy az nemrég Miskolcon sikerült, úgy, hogy értelmezhetetlen módon lógnak ki utcák vagy háztömbök a körzetekből.

A függetlenség illúzióját kelti, hogy a rajzolgatásról a helyi jegyző dönt. Akit a közgyűlés választ meg, ahol pedig a politikai többség akarata érvényesül. A kör ezzel bezárult. Jöhetnek a szalamandrák.