Az idén százéves Bauhaus kapcsán gyakran elhangzik a mozgalom egyik vezéralakja, Breuer Marcell neve. A magyar építész több ikonikus épületet hagyott hátra az Egyesült Államokban is, az 1966-ban megépült Whitney Múzeumot ma New York egyik legfontosabb épületei között tartják számon. Amit hasonlítottak már erődhöz, feje tetejére állított babiloni Zikkurathoz, nevezték „brutalistának”, expresszívnek és funkcionálisnak – lakható szobornak is. Az épületet bejárva ámulhat el azon a látogató, hogy Breuer mindenre gondolt. „Isten a részletekben van” – osztotta meg benyomásait az Építészfórum olvasóival Tenk Attila építész.
Többször nevezték megszelídített Whitney Múzeumnak az 1974-ben megépült budapesti Domus áruházat. Ám tervezői – az akkor még két huszonéves „süvölvény” Lázár Antal és Reimholz Péter – egy svédországi tanulmányi útból inspirálódtak, úgy „dobtak követ a tóba”. Munkájukra nemcsak itthon figyeltek fel, egész Európában is. Az épület bizonyos szempontból tényleg köthető a Bauhaushoz: annak utolsó vezetője, Mies van der Rohe nyomán Lázár Antal ars poeticája, hogy az építészet hármas követelménye – funkció, szerkezet, forma – mellett a flexibilitást, az építészeti terek átrendezhetőségét is szem előtt kell tartani, az igények ugyanis változhatnak. (Ez érvényes a 2011 óta üresen álló Domusra is: mai technológiával pótolható a mélygarázs hiánya.)
Lázár következő megvalósult tervét, a Fővárosi Hulladékhasznosító Művet 1981 óta a magyar ipari építészet egyik csúcsművekét tartják számon. Monumentálisra növelt színes szobor finom részletekkel, összképe a manierista és a posztmodern építészetet idézi – írta a Régi-Új Építőművészetben Haba Péter. Lázárnak és munkatársainak ez az épület jelentős nemzetközi elismerést hozott, a Constructa-díjat. A tervező egy évvel később az Ipari Építészet Európa Díját vehette át a brit sztárépítész, Sir Norman Foster mellett.
Nem volt magától értetődő, hogy építész pályára léphetett a negyedik generációs építész − derül ki kollégánk, N. Kósa Judit portréjából, amely a Lázár életművét bemutató, Jelek a térben című kötetben olvasható. X-esként csak harmadszorra – legfelsőbb szintű fellebbezés eredményeként – vették fel a Műegyetemre. A lósport iránti szeretetének köszönheti, hogy diploma után nem lakótelepi házakat kellett terveznie − egy külföldi verseny miatt lekéste a munkakezdést, állását betöltötték. Így került az Ipartervhez, lett Gulyás Zoltán tanítványa. Mestere arra tanította: „Törekedj az építészetben az időtállóságra, mert a divat úgy múlik el, hogy rajta hagyja épületeiden annak elmúló sármját, groteszkké silányítva azt.”
Lázár ezt megfogadva − a Matervnél és a Rubik Ernővel alapított A & D Stúdiónál is − olyan épületeket álmodott meg, amelyek kiállják az idő próbáját. Ilyen például a Veszprémi Könyvtár, a Siemens Irodaház, a Táncművészeti Egyetem, a Corvinus Campusa, a népligeti autóbusz pályaudvar, a budajenői passzívház, a lágymányosi Q épületek. Sajnálható, hogy nem lett semmi az 1996-os világkiállításból az Expóra készült, meg nem valósult terveit – például a Magyar Péterrel megálmodott gyalogoshidat − látva. Közös tervük a másfél évtizedig torzóban maradt Tüskecsarnok is, amelyet aztán ketten adaptáltak a jelenre. Faxon és telefonon kommunikálva: Magyar ugyanis az Egyesült Államokban él.
Infó
N. Kósa Judit, Mártonffy Melinda, Hübner Teodóra:
Jelek a térben. Lázár Antal építészete
Corvina Kiadó , 2019.
330 oldal
