Lovász László az Akadémiáról: majdnem feladtam a harcot

Publikálás dátuma
2019.08.01. 11:39
Lovász László, az MTA elnöke
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Az MTA elnöke azt mondta: nagyon közel került ahhoz, hogy tiltakozásképp lemondjon.
„A legelején, amikor az Akadémia finanszírozását megváltoztató törvény kijött, nagyon közel kerültem ahhoz, hogy tiltakozásképp lemondjak” - mesélte a 168 Órának adott interjúban az MTA elnöke. Lovász László végül maradt, mert ha vezetőtársaival a lemondást választja, akkor teljesen védtelenül hagyták volna a magyar tudományos élet központját – most pedig harcolnak, de mint mondja, folyamatos lépéskényszerben van.
 Az MTA folytatná és bővíteni eddig elindított kutatási programjait, bár a kutatóhálózatok elvételével jóval nehezebb dolguk lesz a korábbinál – mondta Lovász, aki szerint fontos, hogy népszerűsítsék, ismertté tegyék munkájukat és eredményeiket. Az elnök hangsúlyozta, kutatóik világ -és politikai nézettől függetlenül harmonikusan tudnak együttműködni, munkájukat nem befolyásolják véleménykülönbségek. A politika azonban nem tiszteli a tudományos élet szabadságát, határait – ezt Lovász László a CEU-botrány kirobbanásakor tapasztalta meg először.
„A CEU ügye volt az, amikor úgy éreztem, hogy a magyar tudomány érdeke sérül, mert az egyik legjobb kutatóhelyünk részben vagy egészben elköltözik. Aztán már minket támadtak, amit még mindig nem teljesen értek. Mi ennek az egésznek a célja, hová fut ki?”

– tette fel magának is a kérdést az interjúban. Mint mondta, az MTA közvetítői szerepet próbált betölteni a kormány , és az egyetem között, a választások előtt pedig előremutatónak gondolt beszélgetést is folytatott Orbán Viktorral, és az akkor még emberi erőforrás miniszter Balog Zoltánnal.
Ehhez képest derült égből villámcsapásként érte a törvénymódosítás, aminek keretében elvették költségvetésük kétharmadát, és aminek véleményezésére 54 percet kapott az MTA.

Az Akadémia minden tiltakozása ellenére elvesztette kutatóintézeteit, de a törvényes keretek között folytatott harcot nem adják fel. Ennek eredménye Lovász László szerint, hogy „ez idő alatt a legrosszabb lehetséges intézkedések jelentős részét sikerült elhárítani. Az intézethálózatot nem darabolták szét, nem zártak be intézeteket, az irányításukban az MTA-nak továbbra is van szerepe, az alapkutatások végzése továbbra is feladatuk maradt. Az intézethálózat nem a kormány alatt működik. Van bizonyos önállósága.” Az elnök azt is megjegyezte, hogy bár a kutatóhálózat vezetőit a miniszterelnök nevezheti ki, ő is csak az MTA jelöltjeiből válogathat. 
Szerző
Frissítve: 2019.08.01. 13:27

Hajnal a Kék Golyóban

Publikálás dátuma
2019.08.01. 10:18
Onkológia
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A tesztüzem úgy tűnik sikerrel debütált az Országos Onkológiai Intézetben.
Elmaradt a tumultus csütörtökön hajnalban az Országos Onkológiai Intézetben. A bejáratot már hat órakor nyitották, aki akart tovább tudott menni az adott osztályra. A folyósokat elválasztó üvegfelületekre szinte mindenütt kifüggesztették az új rendet: az épületet hatkor nyitják, fél nyolctól kezdődik az ellátás. A nyolcas épület első emeletén dolgozó onkológus orvos szerda délután egyenként telefonon hívta betegeit hat és hét közötti időpontokat ajánlva nekik. Az ő ajtaja előtt, 6.20-kor valóban nincs tömeg, ütemesen hívja be pácienseit. Megírja az ambuláns lapokat, amellyel az érintetteknek vissza kellett menniük a regisztrációs pulthoz. Az egyik várakozó szerint az utóbbinál kapnak sorszámot vérvételre, illetve kezelésre. De nem most rögtön, hanem fél nyolctól. Addig sétálgatnak. A vékony asszony fiát kísérte, ők nem kaptak tegnap telefont. A fiát faggatja: volt nem fogadott hívásod? Aggódva nézik a készüléket, ám nyoma sincs annak, hogy őket is értesítették volna. Az anya egyre idegesebb, meg is jegyzi az előtte érkezőnek: ő bizony még ő előtte bemegy, tudni akarja, mi a helyzet. Nehezen viselné, ha ma nem kapná meg a kemoterápiát. A fiú fel alá sétál. Még csak fél hét, de az orvosnő ajtaja előtt az új érkezőkkel vagyunk már féltucatnyian. Többen arról beszélgetnek, hogy majdnem föl sem vették a vizittel kapcsolatos hívást, mert az hívószám kijelzés nélküli volt. Nyílik az ajtó, az aggódó asszony valóban rögtön odapenderül, hogy tisztázza fia helyzetét. Az orvosnő megnyugtatja, hogy hamarosan szólítja, akkor is, ha nem kapott hívást, nincs baj. Fél szinttel lejjebb, a kemoterápiás kezelőknél háromnegyed hétkor csaknem megteltek az ülőhelyek, pedig a kezelések itt sem kezdődnek korábban fél nyolcnál. A mosdók ajtaja azonban még zárva.  Fölháborodott fiatal nő érkezik, azt mondja minősíthetetlen hangon beszéltek vele az imént, mert egy másik épületben egy nyitott ajtón belépett. Kérdezni akart, ám a szobában lévő itt dolgozó rákiabált, hogy mit képzel, ő éppen öltözik, mit akar ilyen korán az intézetben. Még nem is takarítottak. Dohog, hogy egészségesekkel sem lehetne így beszélni, hát még vele, aki beteg. Senki nem jókedvéből jön ide, hanem azért mert muszáj. Dühe csak lassan, nagyon lassan csillapul, szinte minden újonnan érkezőnek elmeséli az őt ért hajnali inzultust. Egy idős asszonyt a lánya hozott, övék a háromnegyed hetes időpont. A fiatal nő azt mondja: ők ezt a napot erre szánják. Nem türelmetlenek. Akármekkora a sor, kivárnak, azt mondja: más budai nagy kórházban sem jobb a helyzet. Fölidézi, hogy kisfiával fül-orr -gége szakrendelésre utalták be, ahol miután órákat várakoztak, az orvos minden gyereket mucikámnak szólított, mert arra sem volt érkezése, hogy a kórlapon a neveket elolvassa. Amikor szóvá tette neki, az orvos elmesélte, hogy 48 órája van szolgálatban, nagyon fáradt, de a betegek csak jönnek, jönnek.
A következő telefonos hívásra érkező nő Veszprémből jött, a húga családja hozta el idáig. Állítja: elégedett a vele való bánásmóddal, és ugyan mehetne a veszprémi onkológiai centrumba is kezelésre, de neki ide van meg a bizalma. Az intézet tiszta, mindig jó körülmények között kapja meg a kezelést, neki most nem is kell visszamennie a regisztrációs épületbe, rögtön leülhet a kezelő helyiségek elé. Csak azt kell kivárnia, míg a gyógyszertár összeállítja az infúzióját. A tesztüzem úgy tűnik sikerrel debütált az Országos Onkológiai Intézetben. A hvg.hu kórházi forrásból úgy értesült, a főigazgató kötelező túlórát rendelt el a kemoterápiánál, hogy ne maradjon el kezelés. Mint arról a mai Népszavában írtunk: az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója mától átszervezte a betegek kezelését. Noha ő ma is azt állítja, hogy az intézményben nem volt krízis, csak a sajtó keltett hangulatot. Mégis megújították a betegek behívásának módját. A betegek behívásának rendszerében az Országos Onkológiai Intézet „B” Kemoterápiás Osztályán megszüntették a sorszámhúzásos szisztémát, helyette előre megadott időpontokra hívják be a pácienseket. A reform arra enged következtetni, hogy volt hatása azoknak a videóknak, amelyeken a 24.hu és az Index azt mutatta be: a rákbetegek olykor kaotikus viszonyok közepette várnak a kemoterápiát megelőző konzultációra, vizsgálatra, majd a kezelésre. A páciensek néha egymás között osztottak sorszámot, hogy tudják, ki húzhat majd először hivatalos sorszámot. A főigazgató szerint mindennek ellenére nem volt krízis, csak egyes sajtóorgánumok mesterséges hangulatkeltése történt”, ő maga is többször ellenőrizte az osztályt és nyoma sem volt tumultuózus jeleneteknek. Arra viszont – kérdéseinkre adott írásbeli válaszában – nem tért ki, hogy ha szerinte nem volt krízis és az ellátás zavartalan volt, akkor miért kellett megújítani a betegbehívás módját. Az is kérdéses: ha létezik olyan módszer, amellyel kényelmesebbé tehető a súlyos betegek várakozása, akkor azt miért csak most, az eset nyilvánosságra kerülése után vezették be.
Szerző
Frissítve: 2019.08.01. 12:02

Magyar Nagydíj – Forgalmi változások lesznek Mogyoród környékén

Publikálás dátuma
2019.08.01. 09:41

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
A Budapest irányából érkezők a 19-es kilométerszelvénynél épült új csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni a Hungaroringet.
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán vasárnapig, a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel. Mint írták, a korábbi évekhez képest a legnagyobb változás az, hogy a Budapest irányából érkezők a 19-es kilométerszelvénynél épült új csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni a Hungaroringet. A főbejárat megközelítéséhez a Nyíregyháza felől érkezők is használhatják majd az új csomópontot. Az M3-as autópálya fővárosból kivezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13-18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégeknek és a szerződött taxitársaságnak. Ezen keresztül csak ők és a megkülönböztető jelzést használó járművek közelíthetik meg a versenypályát. Az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe – hívta fel a figyelmet a közútkezelő. A Liszt Ferenc-repülőtér felől az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös felől érkezők az M0-s autóút 54-es csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-esre, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi és az új 19-es jelzésű csomópontján át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák jelezik majd. Kiemelték, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívta a figyelmet arra is, hogy az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre kell számítani szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxutca-látogatás idején. A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között növekszik majd jelentősen. A torlódások elkerüléséért vasárnap délután az M3-ason a Nyíregyháza felől Budapestre tartóknak Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat ajánlják. A verseny befejezése után a 19-es kilométerszelvénynél épült, valamint a mogyoródi csomópontnál lehet ráhajtani az M3-as autópályára. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, kérik az autósokat, hogy a versenypálya körüli utak minél gyorsabb kiürítéséhez kövessék a hatóságok utasításait.

Ezerkétszáz rendőr biztosítja majd a versenyt

A mogyoródi Hungaroring környékén mintegy 1200 rendőr ügyel majd a hétvégi Forma-1-es versenyre érkező közönség zökkenőmentes közlekedésének biztosítására és a megfelelő közbiztonságra – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön, a Hungaroring melletti autóparkolóban berendezett ideiglenes rendőrőrsön. András Tamás rendőr alezredes az MTI tudósítása szerint kiemelte, hogy a nagy nemzetközi autóversenyre előreláthatóan az idén is százezres nagyságrendű látogató utazik itthonról és más országokból is, munkájukat a magyar rendőrök mellett osztrák, szlovák és román kollégák is segítik. A Hungaroringhez vezető M3-as autópálya forgalmában – ha elő is fordulhat némi torlódás – a versenyre autóval érkező nagyszámú vendég várhatóan nem okoz fennakadást. A pálya környéki utakat pénteken, szombaton és vasárnap délelőttönként a Hungaroring irányába egyirányúsítják, délutánonként pedig ellenkező irányba lehet majd közlekedni a próbafutamokra, illetve a versenyre érkezők gyorsabb haladása érdekében. A sajtóreferens arról isbeszélt, hogy a közbiztonság érdekében lovas, kutyás, motoros rendőrök is szolgálatba állnak. Az elmúlt évek tapasztalatai kedvezőek, csökkent a bűnesetek száma. Leggyakrabban lopások fordulhatnak elő, ennek megelőzésére a parkoló autókba nem ajánlatos nagyobb értéket hagyni – hívta fel a figyelmet. A Hungaroring mellett felállított ideiglenes rendőrőrs csütörtök déltől vasárnap éjfélig 24 órás szolgálatot tart. Szükség esetén plusz ügyeleti számon is elérhetők a rendőrök a 06-28-309654, illetve a 06-20-4030532-es telefonszámon.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján azt írta, a rendezvény ideje alatt Szilasligeten, a József Attila úton a 3-as főútig, Mogyoródon a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom nagysága lehetővé teszi – kétirányú lesz a forgalom. A Mázsa tértől a Dózsa György út irányába viszont a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom. Az Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom végig kétirányú lesz, de a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől a 7-es és a 6-os kapu irányába Szilasliget felé egy irányba lehet haladni. A Mogyoród HÉV átjárótól a délelőtti órákban a versenypálya felé a 2-es kapuig, délután pedig kifelé szintén egyirányú lesz a forgalom. Az M3-as autópálya 19. kilométerszelvényénél épült új kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap a futam után az autópálya felhajtó felé Budapest és Nyíregyháza irányába - az M3-as autópálya Gödöllő csomópontján keresztül – az M31-es autópályán díjmentesen lehet közlekedni Budapest felé - hívták fel a figyelmet. A Mogyoród Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata, illetve a 7-es kapu közötti úton délelőtt csak a főbejárat és a 7-es kapu felé, délután csak a Kerek tó felé lehet majd közlekedni. A Kerek tótól a verseny után két irányba lehet haladni: az M3-as autópálya felé és a Mogyoród, Templom tér felé. A verseny után a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között csak a főbejárat felé lehet haladni, valamint a 7-es kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába. A 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból pedig Csömörön keresztül lehet a főváros felé tartani. Kiemelték, a forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A versenypálya körüli és az odavezető utakon csütörtök reggeltől hétfő reggelig megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság és a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok – olvasható a közleményben.
Frissítve: 2019.08.01. 11:59