Verstappen megszerezte pályafutása első pole pozícióját a Hungaroringen

Publikálás dátuma
2019.08.03. 16:22

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.
A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása első pole pozíciója, amelyet F1-es karrierje 93. sikerült megszereznie. A holland versenyző ezzel a Forma-1 történetének századik pilótája lett, aki időmérő edzést nyert. Verstappen mellől Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája rajtolhat a Hungaroringen, míg a harmadik kockát a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton foglalhatja el a másik Mercedesszel. A kvalifikáció első, 18 perces szakaszában először Verstappen villant meg, pályacsúcsot jelentő 1:15.817 perces köridejével simán nyerte ezt az etapot, amely során Charles Leclerc a célegyenesre fordító kanyarban megcsúszott és a gumifalnak csapta Ferrarija hátulját. A monacói pilóta tovább tudott menni, és azonnal a boxba hajtott, hogy a második szakaszra a szerelők kijavítsák a sérüléseket. Az öt kieső névsora nagyjából a papírforma szerint alakult, az első rész nagy vesztese Daniel Ricciardo (Renault) volt, aki csak a 18. rajtkockát szerezte meg. A második, 15 perces szakaszban ismét javultak az idők, itt Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak egy újabb rekordot érő, 1:15.548 perces körrel. Leclerc autóját rendbe hozták a Ferrari szerelői, így a fiatal monacói versenyző is folytathatta az időmérőt. A múlt vasárnap Hockenheimben harmadik helyezett orosz Danyiil Kvjat (Toro Rosso) ebben az etapban búcsúzott a további küzdelemtől, és a 13. rajtkockát szerezte meg, míg a 2007-ben világbajnok finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) az utolsó pillanatban jött fel tizediknek, így részt vehetett a harmadik szakaszban. A pole pozícióról is döntő, 12 perces utolsó részben első nekifutásra Verstappen volt a leggyorsabb 1:14.958 perccel, amellyel újfent megjavította a pályacsúcsot. A holland versenyzőt az utolsó pillanatokban sem lehetett megállítani, hibátlan körrel, 1:14.572 perces idővel szerezte meg F1-es pályafutása első pole pozícióját. Hamilton mellől Leclerc startolhat majd vasárnap, míg a harmadik sorból a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari), valamint a francia Pierre Gasly (Red Bull) rajtol. Jó időmérőt futottak a McLarenek: a brit Lando Norris hetedik, a spanyol Carlos Sainz Jr. nyolcadik lett. A 34. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik.

A teljes rajtsorrend

1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 2. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 3. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Pierre Gasly (francia, Red Bull) 4. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 5. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 6. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 7. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 8. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) George Russell (brit, Williams) 9. sor: Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 10. sor: Lance Stroll (kanadai, Racing Point) Robert Kubica (lengyel, Williams)

Szerző
Frissítve: 2019.08.03. 16:53

Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

Publikálás dátuma
2019.08.03. 14:08

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A világbajnoki címvédő és az összetettben jelenleg is vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája pályacsúcsot futva nyerte meg szombaton a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését.
Az ötszörös vb-győztes versenyző mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt másodikként, míg a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) harmadik lett. A gyakorlás tízperces késéssel indult, és ennyivel rövidebb is lett, a fél órával korábban véget ért Forma-2-es futamon ugyanis egy versenyautóból olaj került a Hungaroring aszfaltjára. A pályamunkások az F2-es verseny leintése után azonnal megkezdték a síkosságmentesítést, de ez viszonylag sok időt vett igénybe, így a Forma-1 mezőnye csak 12.10-kor gurulhatott ki a pályára. Az edzésen előbb Vettel, majd Hamilton, aztán Verstappen volt a leggyorsabb, az utolsó 25 percben pedig szinte minden pilóta a leggyorsabban kopó, de a legjobb köridőt biztosító szuperlágy gumikeverékekkel igyekezett javítani az addig megfutott idején. A hajrában előbb Verstappen, majd Hamilton ért el új pályacsúcsot, utóbbi 13 századmásodpercet javított Verstappen percekkel korábban teljesített idején, és az 1:16.084 perces körével megnyerte a harmadik szabadedzést. A 34. Magyar Nagydíj időmérő edzése 15 órakor kezdődik, a futamot vasárnap 15.10-től rendezik. Eredmények, 3. szabadedzés:      1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:16.084 perc 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:16.097 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:16.166 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:16.355 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:16.392 6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1:16.684 7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:16.774 8. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1:17.216 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:17.217 10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:17.230 11. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:17.293 12. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:17.432 13. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:17.667 14. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)1:17.670 15. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1:17.929 16. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:17.962 17. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 1:18.024 18. George Russell (brit, Williams) 1:18.072 19. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:18.534 20. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1:18.709 A további program:    időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 15.10
Szerző

Messit három hónapra eltiltották

Publikálás dátuma
2019.08.03. 14:04

Fotó: Marcello Zambrana / AFP
Lionel Messit három hónapra eltiltotta a válogatott szerepléstől a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) retorzióként azokra a bírálatokra, amelyeket az argentin nemzeti együttes csapatkapitánya a nyári Copa Américán fogalmazott meg.
Az FC Barcelona 32 éves klasszisát emellett 50 ezer dolláros pénzbüntetéssel is sújtotta a CONMEBOL, amelynek verdiktje szerint Messi szavai "elfogadhatatlanok". A fegyelmi ítélet következtében Messi három - Chile, Mexikó és Németország elleni - felkészülési mérkőzést lesz kénytelen kihagyni.  Az ötszörös aranylabdás futballista, amely nemzeti együttesével harmadik lett a Brazília végső sikerét hozó Copa Américán, a házigazdáktól elszenvedett elődöntős vereséget, majd a chileiekkel szemben megnyert bronzmeccset követően a rendező brazilokat korrupcióval vádolta, és szidalmakkal illette a játékvezetést is, bár utóbb elnézést kért kijelentéseiért. Messi, akit kiállítottak a harmadik helyért rendezett találkozón, tiltakozása jeleként nem vett részt az éremátadó ceremónián. 
Szerző