Székesfehérvár;autós üldözés;

2019-08-04 11:13:01

János bepöccent, autóval kergette riválisát Székesfehérvár utcáin

Jogosítvány nélkül vezetett, de ez nem akadályozta a kergetőzésben.

Közúti veszélyeztetés miatt felelhet az a 36 éves polgárdi férfi, L. János, aki még márciusban bonyolódott egyenlőtlen autós üldözésbe Székesfehérváron – a harc már csak azért sem volt kiegyenlített, mert haragosa gyalog menekült előle.

A gyanúsított a Szekfű Gyula utcában autózott, amikor észrevette, hogy volt barátnője és annak új élettársa kézen fogva sétál előtte. Dühében felgyorsított Suzukijával, a járdára hajtva célba vette a párt, és csak egy-két méterrel előttük fékezett be.

L. János ekkor kiugrott a kocsiból, hogy „egy korábbi sérelem” kérdőre vonja őket, de az új lovag elfutott a helyszínről. A gyanúsított utána rohant, de már nem érte utol, ezért autójába visszaszállva próbálta előkeríteni riválisát: sikerült is neki, egy körforgalomnál utolérte a férfit, aki azonban újra elszaladt.

Az üldözőt később rendőrök keresték meg, János pedig kihallgatásán beismerő vallomást tett – ekkor derült ki az is, hogy nincs jogosítványa.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a napokban lezárta az ügyben folytatott nyomozást, az iratokat pedig elküldték az illetékes ügyészségnek; a történtek miatt így hamarosan vádemelés jöhet (police.hu).