életmentés;Szív City;

2019-08-05 15:02:18

Összefogással mentették meg egy nő életét Kőszegen

A mentésirányító utasításai alapján az újraélesztést is megkezdte az a bejelentő, aki egy utcán összeesett, 65 év körüli nőhöz mentőt hívott.

Az Országos Mentőszolgálat a Szív City telefonos alkalmazással értesítette a környéken lévő önkénteseket, így pár percen belül, ahogy a Facebook-bejegyzésükben fogalmaznak: „szinte egy teljes sürgősségi osztály reagált.” Először két mentő-gépkocsivezető, majd a megyei ÁNTSZ főápolója, valamint egy, a sürgősségi osztályon dolgozó nővér, majd pedig az orvosi ügyelet, illetve egy háziorvos is folytatta az életmentést. A mentők stabil állapotban szállították kórházba a nőt.

A Szív City applikáció letöltői és regisztrált tagjai vállalják, hogy ha a közelükben valakinek megáll a szíve, az Országos Mentőszolgálat riasztására a helyszínre sietnek, és mielőtt a mentő megérkezik, megkezdik az újraélesztését. Évente 25 ezer keringésleállás (hirtelen szívmegállás) eset történik országszerte, a túlélés esélye percenként 7-10 százalékkal csökken.