Erzsébetváros;önkormányzati választás;

2019-08-07 12:37:26

Ennyit a nagy összefogásról: csak lesz néhány nem fideszes polgármesterjelölt is Erzsébetvárosban

A volt MSZP-s Hunvald György után a volt LMP-s Moldován László is bejelentette, hogy függetlenként indul.

Elindul a VII. kerületben a polgármesteri címért az LMP volt budapesti elnöke, Moldován László - írja az Azonnali. Moldován a pártoktól függetlenül, de az Élhető Erzsébetváros Egyesület és az Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatásával méretteti meg magát – utóbbi a független főpolgármester-jelöltként induló Puzsér Róberthez köthető egyesület.

A kerületben jelenleg a fideszes Vattamány Zsolt a polgármester. Az ellenzéki pártok a DK volt EP-képviselőjét, a tavaly áprilisi parlamenti választáson egyéniben még a II. kerületben induló Niedermüller Pétert támogatják a bulinegyedet is magában foglaló pesti VII. kerület polgármesterjelöltjeként. Az MSZP-ből nemrég kilépett, egyébként jogerősen elítélt korábbi polgármester, Hunvald György is bejelentette már: újra polgármester akar lenni.

Moldován az Azonnali felvetésére, mely szerint az indulása a Fidesz malmára hajtja a vizet, azt mondta: Nidermüller Péter az első perctől esélytelen legyőzni a regnáló polgármestert, hiszen semmi köze a kerülethez. Hozzátette: ő és támogatói a kerületben élő, kompetens jelöltet akarnak állítani, „és szerencsére többen azt gondolják, hogy ez én vagyok”.

Moldován Lászlóról még azt érdemes tudni, hogy miután hevesen kardoskodott az ellenzéki összefogás ellen és az LMP önálló indulása mellett, a párt fővárosi elnökeként ő vezette a párt fővárosi tárgyalódelegációját.